Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők, akik anyák is, hogyan megy így a randizás, szex? Esetleg férfiak, akik anyákkal randiznak, mit gondoltok erről?
Nem tudok elvonatkoztatni a hétköznapi énemtől, aki anya, parancsolgat, undi dolgokat csinál, fegyelmez.. Egyszerűen úgy érzem randik, ismerkedések alatt, hogy megjátszom magam, vagy nem is engem ismernek meg, mintha az anyai viselkedésem szörnyű titok lenne, amit el kell rejtenem, főleg mivel elég távol áll az alap jellememtől, dehát a gyerek nem neveli meg magát.. El sem tudom képzelni, hogy bárki előtt elengedjem magam annyira, hogy rákiabálok a gyerekre, hogy kezdjen már öltözni mert elkésünk.. egy olyan férfi előtt, aki a párom.. vagy mondjuk megeszem a fél szendvicsét, ha meghagyja, vagy mondjuk mosolygok azon, mekkorát pukizott. Idegenekkel ilyen gondom nincs, de valahogy nem fér össze a randizással, párkapcsolattal a fejemben, talán ezért is nem engedem tovább a dolgokat.. Egy apával könnyebb lenne, tudnám, hogy neki is vannak ilyen dolgai, csak olyat nehéz találni a korosztályomban(28-37).
Szóval aki gyermektelen férfival ismerkedett, hogy kezelte ezt a kettős életét? Illetve, aki anyával randizott, észrevett ilyesmit? Mennyire zavaró, meglepő? Szerencsére már nem azt kell takargatnom, hogy kimosom a gyereket a kakiból, mert már nagyobb, de most sokkal erélyesebbnek kell vele lennem, mint régen.
válasza:Sose volt ilyen gondolatom.
Anyám vagy a húgom volt a gyerekkel, amíg randira mentem. Nekem inkább jó volt végre nem-anyának lenni. Kiöltözni, sminkelni, belőle a hajam. Élveztem, hogy nem "Pistike anyukája" vagy "Kovacs anyuka" vagyok, hanem "Kedvesem". Amikor lehetett, inkább szóba se hoztam. Beszélgettünk minden másról: könyvek, nagyvilág, tervek, vágyak, gyermekkori vicces sztorik, munkahelyi dolgok, egyszóval minden. A gyerek tényleg akkor volt téma, mikor szükséges volt, mondjuk le kellett mondani a randit, mert belázasodott, hányt, irány az ügyelet. A párom ezt mindig tolerálta, hiszen magát a tényt, hogy anya vagyok, sose titkoltam, elsőre tisztáztuk.
Az, hogy nő vagy és anya vagy, nem zárja ki egymást, sőt. Férfi elég nehezen lenne anya, ugye?
válasza:Én sem tudom átérezni ezt, mert ha randira mentem totál ki tudtam kapcsolni, hogy anya is vagyok. Nem is került szóba a gyerek.
Aztán mikor összeköltöztünk, akkor már lelazul az ember annyira, hogy ebből nem csinál ügyet. Ha meg úgy érzed feszélyezve vagy, akkor ott valami nem stimmel.
Nincs gyereke a páromnak, csak nekem.
válasza:Mint olyan férfi mondom, aki sosem akart gyereket és valószínűleg nem is fog akarni és a gyerekes anyákat is kerültem nagy ívben: Ha valaha elméleti síkon összehozna az élet egy ilyen nővel, az lenne a legkisebb gondom, hogy fegyelmezi a gyerekét vagy megeszi a fél szendvicsét, esetleg kimossa a sz..rból.
Épp ellenkezőleg: Az életképtelen anyát tartom szánalmasnak, akinek a gyereke a földhöz veri magát a boltban, hogy csokit akar és az megveszi neki. Vagy aki nem tudja elérni, hogy a gyerek megegye az egészséges ételt vagy nem tudja megfelelően fegyelmezni kicsiként, szobatisztaságra szoktatni. Az ilyennél mindig elgondolkozom, hogy vajon mi lesz a gyerekből később, amikor már nagyobb lesz.
Férfiként azt tudom tanácsolni, hogy vállald fel már a legelején, hogy anyuka vagy, esetleg még közös fotót is tölts fel ha társkeresőn ismerkedsz a gyerekkel, így már rögtön ki tudod szűrni azokat a férfiakat, akiknek ez a dolog nem fér bele.
Nem hazudom azt, hogy egyszerű, mert a gyerek megléte eléggé megnehezíti a társkeresést, de ha külsőre rendben vagy és nem az adonisz külső a belépő elvárás, akkor 28-37 között rengeteg szingli férfit tudsz találni, aki teljesen jól elvan a gyerekkel. Ha pedig elfogadja a gyereket is és veled is jól kijön, akkor a legnagyobb hátrány még az lehet, hogy ő is akar egy közöset. Úgyhogy ha te nem akarsz, ez szintén merüljön fel már az ismerkedés elején, csak hogy tisztázzátok.
A férfiakat egyébként sokkal jobban érdekli, hogy mi a helyzet a gyerek apjával (aki mindig az életed része lesz), vagy hogy mennyire köti le az életedet munka mellett a gyerek, illetve mennyire oldható meg a privát szféra együttlétek céljából, ahol nem ugrik be közétek az ágyba a gyerek mert rosszat álmodott, mint amiket felsoroltál.
A randizással nekem sincs bajom(igen, anyaként is sokan akarnak velem kapcsolatot is), nem azzal van bajom, hogy bevalljam, hogy gyerekem van és anya vagyok, sőt nálunk ex sincs a képben egyáltalán. A második-harmadik randitól, mikor már úgy fest, hogy nem csak ismerkedés, hanem át kellene lépni a kapcsolati szintre és kicsit többet megosztani a másikkal, na az nem megy.
Én is ki vagyok öltözve, csini vagyok meg minden, visszajön a gyerek előtti énem, de olyan, mintha titkolnám a másik, otthoni, fegyelmet tartó kiabálós undi énem és esélytelennek érzem, hogy megmutassam ezt, esetleg nyíltan beszéljek róla a másiknak, mert utána kiölné az első, vonzó énem, túl nagy lenne a kontraszt. Nem megy, onnantól, hogy a gyerekemről kérdeznek(nálam szóba hozza mindenki, érdeklődnek vagy ezt azt ki akarnak tárgyalni) teljesen lefagyok és titkolózni kezdek, talán mert nem tudom elképzelni magam anyaként vonzónak. Egyébként nem ütöm meg a gyerekem, nem káromkodok, meg úgy alapvetően szuperül elvagyunk, tehát csak a normális anyáskodást tartom titkolni valónak.. Ki szeretne valakit, aki rákiabál a gyerekre, kakiban turkál, rárivall, mert szemtelen volt, tetvekkel küzd, féreghajtózza, vagy épp fenyegeti, hogyha nem viselkedik nem kap meg valamit.. Hogy érzi magát a többi anya így teljes értékű nőnek? Mire gondol egy férfi, mikor ilyet lát? Hogy a nyugodtan viselkedő, csendesebb, nevetgélős nő előveszi a sárkány modorát? Mondjuk még az undi dolgokat megértem, végül is vannak ápolók meg dokik, sőt hentesek is, na de a viselkedést? Belőlem senki sem nézi ki, hogy fel tudom emelni a hangon, nem is szoktam a hétköznapi életben és őszintén nem szeretem, de egyszerűen néha muszáj, és nagyon kellemetlennek érzem bevallani.
válasza:Hát drágám, neked vannak gondok a fejedben.
De ne aggódj, az egész társadalom így van ezzel. Egy nő vagy K*rva vagy Madonna, átmenet nincs.
Nézz magadba, egy férfi esetén össze tudod egyeztetni a randipartnert és az apukát?
válasza: válasza:Gyerekes, elvált férfiként nekem rémálom a társkeresés (pár éve már benne vagyok sajnos). Ellenben az okok nem azok, mint a kérdezőnek. Azok a randik, amiken voltam:
-vagy nincsenek túl a váláson lelkileg az elvált anyukák, és félnek belemenni új kapcsolatba, és ezért játszmáznak (ok, a válás után egy darabig én sem voltam túl a dolgon, és már randiztam, de hát ez ilyen)
-vagy nincs gyerekük, akkor az zavarja őket, hogy nekem vannak
-vagy nincs gyerekük, és negyven felett még gyorsan akarnának szülni kb bárkitől, de én meg már nem vállalok új gyerkőcöt (41 vagyok)
-vagy ha túl vannak a váláson, tudnának randizni, de mondjuk abban a kéthetente apás hétvégében, amikor össze tudnánk hozni, akkor ha közbejön nekik valami, akkor egy hónap, mire lehetne az első randi, utána még egy hónap a másodikig
-a kovid óta meg randit is nagyon fogcsikorgatva lehet összehozni, online ismerkedést persze már unja mindenki (én is)
Na ettől függetlenül próbálkozom továbbra is, de elfogadtam, hogy évek telhetnek el, mire lehet normális kapcsolatom. Csak jó volt kiírni magamból, hogy milyen a helyzet... Fel a fejjel neked is:)
De érdekes, engem ezek közül egyik sem érint, talán csak a szülés. Nem akarom teljesen kizárni, de kifejezetten nem is vágyom megint rá.
Gyermektelen férfival is ugyanúgy egymásba tudnánk szeretni, mint egy gyerekessel. Ő majd alkalmazkodna a gyerekemhez, én meg az anyjához, vagy a kutyájához, vagy ki tudja, neki milyen dolgai vannak, lehet elvárná, hogy költözzünk vidékre.. :) Sok nehéz, alkalmazkodást igénylő dolog jàrhat 25 felett az emberrel, nem csak gyerek, addigra jön az emberre egy rakás probléma.
Egyébként igaza van ötösnek, idealizálom a nőket(nőként), végletesen gondolkozom. Talán ezért nem is megy az egész megnyílósdi, csupa olyan ember talál meg, akik szintén így gondolkoznak, bennem meg ott a teljesítési vágy, rejtegetem a nem odaillő részeket.. Azt hiszem lecserélem a képeket is és próbálok kevésbé hibátlannak látszani már az elején, hogy ne kelljen megfelelnem az általam felállított szintnek.
Hm, ez is lehet. Mármint azt hiszem elég jó anyának tartom magam, ha szépen végiggondolom, de minden egyes parancsolgatás, meg vicces-undi dolog, vagy erőteljes rászólás után rosszul érzem magam, vagy épp megijedek, mert nem érzem rosszul magam, hogy rákiabáltam a kisgyerekemre.
Lehet, hogy részben igazad van, bár az is igaz, hogy ez nem párkapcsolati helyzetben nem jön elő, simán leparancsolom a helyére a gyereket a tömött buszon, nehogy elessen, ha ott ugrabugrál és kicsi szégyent sem érzek, amiért felemeltem a hangon és rászóltam, hogy "Ülj már le!", de a randipartnerem előtt szégyellném magam miatta, amiért nem azt mondtam, hogy "Kicsi Lucácska, ülj le kérlek szépen a helyedre, mert elesel". Csak ugye az utóbbi nem használ, ezért kell ráparancsolni..
Mikor úgy szólítottak le, hogy velem volt a villamoson, akkor is elöntött a szégyen érzése, hogy ez a pasi ki akar velem kezdeni, már mióta itt van és mit hallott meg látott, hogy viselkedek.. Addig meg kicsit sem zavart a sok jelentéktelen ember előtt, egyáltalán nem léptem át olyan határt, ami közfelháborodást keltene.
Mostmár inkább az foglalkoztat, hogy férfi oldalról milyen, ha látod a védelmezni vágyott nálad törékenyebb, szeretett személyt "hatalmi helyzetben" akár gyereknek, kutyának, vagy alkalmazottnak "parancsolgatni". Jó mondjuk alkalmazottal senki sem emeli fel a hangját, de azért hasonlít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!