Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Valaki elárulná, hogy a nőknek mégis mitől olyan könnyű kapcsolatot találni?

Figyelt kérdés
Nem szexre értem, hanem párkapcsolatra. Eleve messze nem tolonganak annyira senkinél, mint ahogy azt a férfiak beállítják, sőt, miután pedig kiszűrjük azokat, akik csak szexre mennek, igazán nem sok jelölt marad.
2016. júl. 20. 21:22
1 2 3 4
 21/39 anonim ***** válasza:
100%

egy saját élményt hozzátennék a témához:

ismerkedtem egy lánnyal, próbálkoztam, de láthatóan nem haladtunk semerre, és tisztára azt láttam rajta, hogy úgy jól elvan azzal, hogy időnként randizunk, találkozunk, hogy valaki folyamatosan érdeklődik utána - de kb. ennyi. Semmi lelkesedést nem láttam rajta abba az irányba, hogy ebből valami több is lehessen.

Pl. ha írtam neki, válaszolt, de magától eszébe nem jutott volna írni; randik lehetőségét csak én vetettem fel, én tepertem azért, hogy végre újra találkozhassunk, én voltam az egyedüli, aki próbált tenni azért, hogy ebből legyen is valami, egy ember ehhez meg kevés.

Szóval az egésznek volt egy olyan szörnyű érzete, hogy igaziból nem is vagyok komolyan véve, csak unaloműzőnek vagyok tartva.

Ebből értelemszerűen belátható időn belül elegem is lett, meg le is vontam a megfelelő következtetést, és megmondtam neki, hogy akkor ezek szerint nem egymást kerestük.


A dolog szépsége, hogy utólag hallottam vissza közös ismerősökön keresztül, hogy arról panaszkodott a barátnőinek, hogy 'már megint egy pasi (én), aki csak a szexre hajtott, és lelépett, amikor kiderült, hogy őt nem lehet csak úgy kapásból megfektetni'...


Tehát ezek szerint a csaj azzal "szűrt", hogy játszotta az érdektelent, és amikor ezzel sikeresen elüldözött, akkor le is vonta magában a következtetést, hogy a szűrője már megint milyen jól szűrt, mert már megint milyen sikeresen kiszűrt egy "újabb pasit, aki csak azt akarta".

2016. júl. 20. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/39 anonim ***** válasza:
100%
Persze ez nem lesz egy tökéletes összehasonlítási alap, deazért leírom. Nem használok netes ismerkedő oldalakat, legalábbis nem ismerkedek ezeken keresztül. Minap bizonyos okok miatt beregisztáltam egyre nőként és férfiként is. A női reg néhány percig volt meg kép nélkül és mindenféle adatok nélkül, mindössze egy város volt és egy életkor. Ez alatt a pár perc alatt két férfi is írt, nem vettem fel a kapcsolatot velük, mert nem érdekelt, csak meglepődtem, hogy még azt sem tudom, hogy mi hol van az oldalon, de már ketten írnak. A férfi regem megvan még, senki nem írt semmit eddig. Értem, hogy az a két férfi lehet, hogy csak szexet akart, de legalább írtak.
2016. júl. 20. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/39 anonim ***** válasza:
64%

Konnyu part talalni? Az egy dolog, hogy milyen sokan lihegnek egy lany nyomaban es megint mas kerdes, hogy kozuluk melyikkel tud a lany kapcsolatot kialakitani.


Megsugom, hogy nagyon keves emberrel. Nem lehet mindenkivel osszepasszolni, aki csak jelentkezik.


Szoval a kerdes rosszul van megfogalmazva. Akarmilyen pasit konnyu talalni, ennyi erovel az utc vegi putriban lako Rezso is megfelelne, de PART talalni kurv ara nem konnyu.


23N

2016. júl. 20. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 anonim ***** válasza:
100%
Egy csajnak jó estbe azért 1-2 hónap alatt tuti lesz egy hódítója vagy aki komolyabban közeledik. Férfikét 52 évet le lehet élni anélkül hogy bárkit érdekelnél. Szegény nagybátyám is így járt, csoda, hogy nem nagyon maradt neki sem életösztöne? Én is ide fogok jutni, bár addig még van 30 évem. Szar 30 év lesz, az biztos. És még csak rendes alkoholista sem tudok lenni... (Próbáltam alkoholizálni, nem ment, rosszul voltam tőle)
2016. júl. 20. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/39 anonim ***** válasza:
100%

#21: Hát nem fura ismét, hogy több férfival is ugyanaz a szituáció esik meg? :D


Mellesleg elég kamuszagú az a mese a nőktől, hogy már megint csak szexet akart valaki tőlük, sokadjára is. Életszerűtlen, hogy egy laposodó ismerkedés legutolsó megmentésének célja érdekében a pasas felhozza, hogy "figyu, látom nem jövünk be egymásnak, de azé' szexeljünk má'..." :D


Szóval ideje lenne megint csak színt vallani, kedves lányok, hogy amikor bemesélitek magatoknak, hogy egy újabb szexéhes kannal volt dolgotok, valójában inkább arról van szó, hogy nem jött be nektek a pasas, végül valahogy lekoptattátok egymást, s azzal nyugtatgatjátok a kis egótokat utólag, hogy szexre ment a tag. Elképesztő logikával rendelkeztek...

2016. júl. 20. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/39 anonim ***** válasza:
ez valami kamu duma hogy jaj csak sexet akart a jóska! igazából nem jött be neki és inkább hogy ne tűnjön felszínesnek ezt kamuzza
2016. júl. 20. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/39 anonim ***** válasza:
Szexet akar, szexe akar, mit gondoltok, hogy a tetves film érdekli a moziban azért hívott el? Édesanyáink is elmentek a moziba, de gyanítom, hogy apáinknak sem a filmen járt az esze és nem is azon, hogy milyen jól mosogathat. Pedig pár éve, évtizede együtt vannak és mi is megszülettünk.
2016. júl. 20. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/39 anonim ***** válasza:

#27



Más szelek jártak a Veres Csillag tündöklése alatt. Akkor egy átlagos figura simán el lett fogadva 1-1 randira, gondolom egyikünk apja se olyan nagy szép ember (az én apám baromi ronda volt mindig is, családi átok, mert az apja se volt szebb a maga korában) manapság ez elképzlheetetlenebb, mint az erős magyaar gazdaság, az olcsó kenyér vagy a minőségi nem "tömegtermelt" vackok a boltban.

2016. júl. 20. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 anonim ***** válasza:
#23 Közületek legalább párnak lihegnek a nyomában. Hány srácról mondható ez el? Néhány filmsztár hasonmásról vagy focistáról. Csajokból meg tele van a Facebook is 3-4 száz likeos fényképekkel stb.
2016. júl. 20. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/39 wiWell ***** válasza:
17%
Annyira imádom, hogy a pasik mindig jobban tudják milyen noként a párkeresés...
2016. júl. 21. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!