Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

INTP—ként hol tudnék ismerkedni?

Figyelt kérdés

A probléma, hogy a szociális képességeim egyenlők a nullával; nem tudom olvasni mások érzéseit, és nem "látok a szavak mögé", számomra csak az létezik, ami ki van mondva, és semmi más. Plusz nincsen bennem semmiféle "érzékenység" aziránt, hogy mikor milyen témákat lehet felhozni. Nyilván nem fogok viccet mesélni egy temetésen (bár semmi problémát nem látok vele, főleg ha releváns), de nem érzékelem ha egy téma túl korai és emiatt leráznak (csoporttárstól aki bejelölt facebookon második kérdésem hogy mik ezek a kommunista felhangok a profilján. Persze nem akarta elmondani miben hisz, pedig bár nem értek vele egyet, a legjobb szándékkal álltam hozzá).

A "smalltalk" egyáltalán nem megy, képtelen vagyok rá. Csak és kizárólag elméleti témákról tudok beszélni, de arról hosszasan és részletesen, főleg ha még érdekel is.


Ezen kívül a szobám—egyetem—edzőterem tengelyén kívül máshová nem is járok, és őszintén, nem is akarok túlzottan. Sokszor ez is sok. Akik jártasak az MBTI—ben, azoknak talán mond valamit, hogy az I nálam 99%,túlzás nélkül.


20/F



2016. szept. 3. 13:24
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:

Veled nem az a baj, hogy INTP vagy mi vagy.. hanem, hogy foggal körömmel ragaszkodsz a racinolitásodhoz meg az objektív látásmódhoz, ami rohadtul nem létezik és a válaszaidból ítélve tényleg lövésed sincs, hogy működnek az emberek, szóval ja a többség szemében köztük az enyémben is fárasztó vagy.


Simán megfigyelhetnéd őket egy társaságban és azokkal beszélj akikkel szeretnél is.. ilyen egyszerű.

2016. szept. 3. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
100%

Update.. ezek szerint a szarkazmust és az iróniát is képtelen vagy felfogni, hiszen a kimondott szó számít.


Mellesleg amikről te akarsz kezdésként beszélni, azt mélyebb ismeretségekben szokás. Ezen felül senki sem kíváncsi egy random emberre, aki valami nagyon "mély" dologról akar vitázni.


Mindenen lehet változtatni, ha akarsz és itt nem az a baj ismétlem, hogy INTP vagy e vagy sem. Még simán lehetsz szociopata is

2016. szept. 3. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 A kérdező kommentje:

A szarkazmust és iróniát többnyire értem és előszeretettel alkalmazom olyan esetekben, mikor úgy ítélem meg, hogy a másik is értené. Nem az a baj, hogy süket vagyok, hanem hogy keveset hallok - ha ennek van értelme. :)


Nyilván a szinte egyértelmű dolgokat ki tudom következtetni kimondott szó nélkül is. Néhányat, de nagyon keveset.

2016. szept. 3. 16:03
 14/23 anonim ***** válasza:
100%

Akkor szimplán csak fejlődnöd kell, ennyi. Btw csak a kedvedért megnéztem megint ezt a személyiségtesztet. 3 évvel ezelőtt INTJ-nek voltam beosztva, akkor így komolyan gondoltam ezt a cuccot, most meg ENFP.


Most úgy gondolom, hogy ezek a dolgok nem determinálják a személyiséged, mert a változás szükségszerű az embereknél.


Most, hogy nagyon mély bölcsész legyek(nem vagyok az hál' istennek :D ) jövök neked egy nagy életigazsággal, ami egyben paradoxon is csak, hogy szemléltessem, mennyire nem működik a logika sokszor : "Ahhoz, hogy önmagad maradhass, változnod kell".

2016. szept. 3. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 A kérdező kommentje:

Persze, ezek a személyiségtípusok nem amolyan "end-all be-all" értelemben értendők. Talán ők maguk is írták - ha jól emlékszem -, hogy bizonyos faktorok hatására megváltozhat a személyiség.


Ehhez az "ahhoz, hogy önmagad maradhass, változnod kell" dologhoz ezerféle értelmezési szintet tudnék neked párosítani, és azokon keresztül bármit bizonyítani, amit csak akarsz...

Persze értem én, hogy mire gondoltál, azt hiszem. Itt csupán a változás iránya kérdéses, de az irányt többnyire megadja a szükség.


Dantéval egyetértek, az alázat idegen szó, soha nem is használtam, és nem is igazán tudom/értem, mit jelent. Tudom, hogy fejlődnöm kell.


Így lényegében a válaszok összefoglalhatók annyiban, hogy "menj ki és beszélj emberekkel". Persze, ez megoldás, de ennél azért többre számítottam.

2016. szept. 3. 16:43
 16/23 anonim ***** válasza:
Pedig ennyiből áll, de már az is kezdés, ha csak megfigyelsz másokat, hogy mit csinálnak és az alapján próbálsz következtetéseket levonni, mittomén milyen kapcsolatban vannak, mit gondolhat ésatöbbi.
2016. szept. 3. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:

Te inkább autistának tűnsz, mint sima intrónak. Én is 98%-ban I vagyok (ISTJ-INTJ keverék), és szerintem elég határozottan aspi is, de te annyira nem vágod, mi is ez a szociális élet-dolog, hogy nem lehet pusztán ezekre fogni. Mint Adrien Monk a sorozatában (ha nem ismered, nézz meg pár részt, talán rájössz, mire gondolok).


Ahhoz, hogy elérj valamit, fel kell ismerned ezt, hogy tényleg így van-e, ahogy mondom, vagy csak ennyire rosszul fejezed itt ki magad. Ha az eddigi próbálkozásaid kudarchoz vezetnek, akkor át kell értékelned a helyzetet, netán új alapokról indulni. Avagy az egyik mottóm szerint: "no solution for the undefined".

2016. szept. 3. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 A kérdező kommentje:

Online teszteket töltöttem ki aspergerrel kapcsolatban, mikor olvastam hogy néhány személyiségtípusnál ez eléggé bejátszhat. Minimálisan olvastam is róla egy időben. Minden teszttel az jött ki, hogy eléggé esélyes, hogy az vagyok. Mindenesetre nem foglalkoztam vele, főleg, hogy mikor a szüleimnek elmondtam, nem is engedték, hogy foglalkozzak vele, persze érdemi indoklás nélkül, feltételezem olyan okokból, hogy nem akarták tudomásul venni, mert "az ő fiuk nem lehet"... mintha legalábbis azt ismertem volna be, hogy meleg-pedofil-sorozatgyilkos-űrlény vagyok.


Ők is ezzel jöttek, hogy "nincs neked semmi bajod, menjél ki és beszéljél emberekkel". Mikor depressziósnak gondoltam magam, akkor szintén: "nincs neked semmi bajod, csak bent ülsz egész nap, menjél ki és beszéljél emberekkel"... Eléggé agresszív-elkerülő hangnem, habár anyám pszichiátrián dolgozik, ami már csak azért is érthetetlen, mert anyám pszichiátrián dolgozik.

2016. szept. 3. 21:31
 19/23 A kérdező kommentje:

Talán utána nézek jobban a témának újra. Néhány dolog jellemző rám, de azért messze nem hasonlítok azokra, akiken szemmel láthatóan azonnal észrevehető, hogy valami nem oké. Épp ezért tűnhet úgy másoknak, hogy nem érdekelnek, vagy hogy egy teljesen normálisnak tűnő ember ilyen negatív jeleket küld feléjük (vagy egyáltalán "nem is reagál").


Szóval, ha rajta is vagyok a spektrumon, valahol az alján, legalábbis azok alapján, amit eddig olvastam. Pld. túlzottan frusztrált sosem leszek, az egyetlen dolog ami igazán nagyon ki tud borítani, azok az előre meg nem beszélt találkozók / meghívások / vendégek. Azok indokolatlanul túlzottan felidegesítenek / frusztrálnak.


Tehát jelenleg úgy gondolom, hogy vagy az asperger spektrum alján, vagy az introvertált "spektrum" tetején (99%) helyezkedek el ilyen szempontok szerint. Persze ha már olvastam többet, kiderülhet majd, hogy nem.

2016. szept. 3. 21:44
 20/23 A kérdező kommentje:

"habár anyám pszichiátrián dolgozik, ami már csak azért is érthetetlen, mert anyám pszichiátrián dolgozik."


Azt hiszem nincs több kérdés a mentális állapotommal kapcsolatban. :D Túl sok dolgot akartam egyszerre közölni. :D

2016. szept. 3. 21:52
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!