Akik egyedül maradtatok és már nem vagytok fiatalok minek örültök az életben? Hogyan fogadtátok el a magányt?

Az egyetlen történet amit elfogadnék vallási mellékzöngés, életfilózgatásról, az "Az ember tragédiája" lenne, ha nem lenne a vége olyan erőltetett, és Isten nem csalással nyerne, mivel Éva terhes, ezért már hiába az öngyilkosság Ádámnál. Lucifernek viszont végig igaza van, zseniális karakter.

Nincs köze a valláshoz.:) A személyiségfejlődéshez annál inkább. Röviden az a lényege, hogy a szenvedésnek igenis van értelme, ahogy a munkának is és mindennek, amiben tudunk találni egy kicsit is, ami hozzánk tesz. Még a gyász is ad az embernek. Első hallásra én is ott akartam hagyni az illetőt, aki Frankl-el jött, de szerintem megér egy próbát nyitni abba az irányba, hogy kicsit átalakítsuk azt, hogy hogyan értelmezzük ezt az egészet, amit sokan büntetésnek fognak fel, holott minden ilyen csak egy lehetőség a fejlődésre.

Egyedül nevelem a gyerekemet, dolgozom, alig van szabadidőm. Vannak barátaim, akikkel néha sikerül kellemes órákat, napokat együtt tölteni. Most sajnos nem jó az egészségi állapotom, de régen rendszeresen edzettem, amúgy olvasok, írogatok,nyelvet tanulok, utazok (nyilván már nem úgy mint a gyerek előtt) szóval én nagyon jól elvagyok. Nem mondom, hogy nem lenne jó egy pár, de annyira nem lelkesít a dolog, nem érzem magam fizikailag és lelkileg toppon egy párkapcsolathoz és itt a gyerek és már fiatal sem vagyok. De annyi mindent csinálok amit szeretek, és ha több időm lenne, biztosan elmennék még több tanfolyamra is.....annyi minden van a világban amit érdemes megtapasztalni, átélni, megtanulni, megismerni....

Látom törölték a hozzászólásaimat. Na mi van Mordegard, nem tetszettek a válaszaim? Pedig ez az igazság, szánalmas a gondolkodásod felnőtt létedre. Ahelyett, hogy itt sírsz, inkább tenni kellene valamit.

Hát...gondolom ők is olyan megkeseredett emberek, amilyen te vagy és magukra vették. Fáj az igazság.