Ha egyedül megyek férfiként nyaralni (se barát, se barátnő,31 F), akkor az ismerősök miért néznek úgy rám, mint valami ufora? Mert nyugati országokban ez általános dolog, és nem hinném, hogy mi olyan szinten állunk, mint egyes ázsiai országok.

Amúgy 28 éves nőként így vagyok, kb., kérdező, és összeteszem a kezem, hogy sikerült egy normális párt találnom magamnak.

Barátok: amúgy sem vagyok könnyen barátkozó típus (legfőképpen a szüleim ridegtartásos, lelki terroros nevelése miatt olyan önbizalomhiányos lettem, ami még a mai napig kihat, bár nagy energiabefektetéssel sokat fejlesztettem magamon 21-22 éves korom óta)... aki volt barátom, abban mind csalódnom kellett (nem voltam neki elég menő... apróságon besértődött, amikor ő 100x rosszabb dolgokat csinált stb.), kivéve egyet. De ő meg leköltözött a pasijához vidékre, és ritkán tudunk összefutni. Ha az ember ráadásul egyedülálló, akkor meg nem tud csak a barátjával elmenni nyaralni, ha annak párja, családja van. De ha én Pesten élek, ő még vidéken, egy sima kávéházba beülős beszélgetést is rohadt hosszú logisztikázás előzi meg :).

Olyan haverok vannak munkahelyen, akikkel néha elmegyek meginni egy pohár sört (sőt ha olyan a szervezés, akkor mondjuk moziba is elmegyünk együtt), de nyaralás már pl. messze nem az a kategória, hogy elmennék velük, annyira nem bizalmas a kapcsolat.