Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lehet a baj a fiammal?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Előre is elnézést szeretnék kérni ha rossz kategóriába írom ki a kérdésemet. Nagyon tanácstalan vagyok és a segítségeteket szeretném kérni.


A fiam 19 éves és még középiskolában tanul. Mindig is félénk,visszahúzódó és nagyon csendes volt. Soha nem barátkozott igazán senkivel sem így ennek köszönhetően egyetlen egy barátja sincsen. A lányokkal gyermekkorában sem beszélgetett de most is ugyan ez a helyzet. Mindig is elkerülte őket és olyan érzésem van mintha félne tőlük. Az iskolában sem barátkozik senkivel sem és az idejét állandóan csak egyedül tölti. Az utcán mindig lehajtott fejjel sétál és a lányokra még rá nézni sem mer. Sokszor úgy jön haza az iskolából,hogy nem is köszön, hozzá sem lehet szólni ( nem hall és nem is vesz minket észre ) és olyankor bezárkózik a szobájába. Mindig csak a 4 fal között van sohasem mozdul ki sehova sem. Számítógépezik,zenét hallgat, szokott sportolni is de azt is csak egyedül és besegít a ház körül is. Senkivel sem beszélget,nem ismerkedik senkivel sem de sokszor a saját családjával sem beszélget.


Amikor megkérdeztem tőle,hogy mi bántja tudok-e neki segíteni akkor nagyon sok dolgot elmondott amin meglepődtem. A lányokra visszatérve azért nem ismerkedik senkivel sem mert úgy gondolja senkinél sincsen esélye és egy olyan fiú mint Ő senkit sem érdekel. Visszataszítónak találja a külsejét. Nem szereti önmagát azt mondta nekem,hogy szó szerint gyűlöli azt amit a tükörben lát. Nem vonzódik egyetlen egy lányhoz sem és senki sem szimpatikus számára. Nem akar barátnőt mivel úgy gondolja,hogy csak jobb híján jönne össze vele és van nála ezerszer jobb is. A szexre egyáltalán nem vágyik. Semmilyen késztetést nem érez az iránt,hogy legyen egy társa akit szerethet mivel azt hiszi,hogy Ő hozzá sohasem fog vonzódni senki sem és nem is lehet őt szeretni. Egyszerűen kevésnek érzi magát a lányokhoz. Mondtam neki,hogy ez nem természetes és egyszerűen nem látja be,hogy ez nem vezet semmi jóra és teljes mértékben azt hiszi,hogy neki van igaza és mi nekünk nagyon rossz a felfogásunk.


Abban szeretném a segítségeteket kérni,hogy mi baj lehet a fiammal és hogyan lehetne rajta segíteni?


Válaszaitokat előre is köszönöm szépen.



2018. márc. 17. 12:29
1 2 3 4
 1/33 anonim ***** válasza:
95%

Nincs semmi önbizalma, és az önbecsülése is a padlón van teljesen. Talán bántották, vagy szekálták az iskolában?

Utálja önmagát, ami nagy baj, mivel önmagunkkal töltjük a legtöbb időt ezért szeretni kéne önmagunkat.

Érdemes lenne felkeresni egy szakembert, mert ez nem játék. Öngyilkos gondolatai is lehetnek a későbbiekben, ha ennyire nem tudja elfogadni saját magát.

2018. márc. 17. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/33 anonim ***** válasza:
90%

Minel elobb vidd el egy pszichologushoz.

Igy nem lehet mondani semmit, csak annyit, hogy onbizalomhianyos, nincs kibekulve magaval, szellemileg beszukult, csolatasu stb.

Erdemes lenne egy pszichologust felkeresni es dolgozni rajta.

2018. márc. 17. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/33 A kérdező kommentje:

Sziasztok!


Korábban sokat bántották az iskolában és sokszor meg is verték ezért másik iskolába írattuk be. De utólag kiderült sajnos nagyon sok dolgot nem mondott el nekem. Mondtam neki,hogy menjünk szakemberhez de olyankor mérges lett,elkezdett velem kiabálni és bezárkózott a szobájába. Egyszerűen hallani sem akar róla.

2018. márc. 17. 12:39
 4/33 anonim ***** válasza:
92%

Először is ismerd be, hogy ez a te hibád és az apjáé.


Másodszor pótold, amit kihagytál. Tájékozódj, hogy lehetne előnyösebb a külseje, bátorítsd, dicsérd, írasd be közösségbe, ahol lányok is vannak, szerezz neki egy magántanárnőt, akivel legyőzheti a félelmét(korrepetalás valamilyen tárgyból), vidd rendes férfi fodrászhoz, aki szemöldököt is igazít, szerezz neki előnyös ruhákat, amiket a korosztálya hord.


Az én szüleim is elhanyagolták az öcsémet, igazi lúzer volt, nekem kellett kikupálni. Megjött a hangja és az önbizalma, na meg az első barátnő. Egy jó külső és pár kisebb sikerélmény csodákra képes.


Csak akkor dicsérd, ha komolyan gondolod, az üres szavak csak azt erősítik, hogy gyámolításra szorul.

2018. márc. 17. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/33 anonim ***** válasza:
87%
Nekem ebből a leírásból úgy tűnik, hogy nagyon bensőséges kapcsolat van közted és a fiad között, amit sokáig tartsatok is meg. Ezekről a dolgokról piszok nehéz lehetett neki beszélni, neked viszont - talán egyedüliként - kiöntötte a szívét. Jó dolog az, ha van a környezetünkben valaki, akivel őszinte és mély lelki kapocs van közöttünk. Sajnos nagyon sok fiatal küszködik azzal, hogy az életben megtalálja a helyét, és gondjaik vannak a másik nem feltérképezésével is - és eme problémákat ellensúlyozandó egy kis világot kreálnak maguknak, ahol minden idilli és a boldogság az úr. A baj akkor van, ha ebből huzamosabb ideig képtelenek kiszakadni. Viszont nekem úgy jön le, hogy téged ebbe a világba beengedett és ketten talán képesek lesztek kiutat, ill. megoldást találni.
2018. márc. 17. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/33 A kérdező kommentje:
Sehova sem akar elmenni. Nyáron sétálni vagy fagyizni sem jön el velem. Nem akar kimozdulni a házból. Olyan helyekre meg főleg nem akar menni ahol lányok vannak. Korábban ha voltunk a strandon és nézték a lányok egyszerűen idegesítette és azt hitte,hogy azért nézik mert biztosan gúnyolódnak rajta.
2018. márc. 17. 12:48
 7/33 anonim ***** válasza:
92%

Nagyon sokféle gondja lehet. De az sem biztos, hogy gondja van. Ami így felmerült bennem tippnek (de mindenképpen javaslom, hogy ajánld neki egy szakember segítségének felkeresését):


-depresszió

-szociális fóbia

-spektrumzavar (elsőre nekem nagyon asperger beütése volt, de nem akarok diagnosztizálni)

-önbizalomhiány

-rossz baráti körbe keveredett, akiket bír ugyan, de inkább bántják vagy lehúzzák


Ami nem feltétlenül probléma, de okozhatja ezeket:

-krízishelyzet (sok tizenéves, vagy a húszas évei elején járó ember begubózik, mert keresi a helyét, sok dolog összejön ebben az életszakaszban... Sok ember elfordul ilyenkor a társasági élettől.)

-nemi identitással kapcsolatos megingás (nem szeretném a fiadat látens melegnek titulálni, de nem tudhatod, hogy nincs ilyesmi a dologban. Egy nagyon közeli fiú barátomnál is kísértetiesen hasonló volt a sztori, a szüleinek hasonlót mondott... Nem merte felvállalni sokáig, hogy homoszexuális.)



Nem tudunk mi segíteni és nem tudjuk, mi a baja. Én nő vagyok ugyan, de ráztam már le én is ilyesmivel a szüleimet, mikor teljesen más dolgok érdekeltek, nem a fiúk. Nem akartam, hogy betegnek gondoljanak, amiért átkozottul nem akartam pasizni (minden rendben van velem amúgy), emiatt mondtam, hogy nem érdekelnek, úgysem érdeklem őket én sem, hagyjon mindenki békén azzal foglalkozni, amivel én akarok. Pont.


Ne zargasd. Ajánld fel a pszichológust, mint opciót, akár keress egy konkrét szakembert, aztán ha el akar menni, él vele. Ha nem, nem. Amit még tehetsz, ha kicsit nagyobb önállóságra készteted. Nekem az a benyomásom már csak a kérdés alapján is, hogy túlfélted. Ha így nőtt fel, elképzelhető, hogy elég anyám asszony katonája, ami neki méginkább megnehezíti a dolgát. Zavard ki anyu szoknyája mögül, 15 éves kor fölött nincs szükség erre ilyen mértékben. Ösztönözd, hogy maga oldja meg a problémáját és tegyen magáért.

2018. márc. 17. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/33 anonim ***** válasza:
73%

Most már biztos. Balázs egy pszichopata!

Most már az anyja nevében ír ki kérdéseket!


Nagyon durva!!!

2018. márc. 17. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/33 anonim ***** válasza:
2018. márc. 17. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/33 anonim ***** válasza:
42%
Az, hogy soha sehol nem fogadták el őt feltétel nélküli szeretettel. Kinyírta a srácot. Egy szerető barátnő az egekig emelné.
2018. márc. 17. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!