Normális, hogy a mai csajok/nők környezetében kisfiúnak érzem magamat?

Azt vettem észre, hogy már tizenévesen is iszonyatosan fejlettek testileg a csajok, huszonévesen pedig szinte kész amazonokká válnak. Hatalmas formás fenék, telt keblek (amelyek egyenként akkorák mint a fejem) és elképesztően karakteres nőies arc. A nőies, önbizalomtól duzzadó személyiségről nem is beszélve. Ezzel nem is lenne baj, ha nem lennék egy genetikai hulladék/nyomi. Olyan alacsony és sovány vagyok (alkatilag/csontozatilag is), mint egy általános iskolás kislány. Az arcom beesett és szende kisfiús arcvonásaim vannak (erőtlen haj, kicsi fej, pici orr, kicsi állkapocs stb.). Ezek miatt - ha az egyetemen/zsúfolt utcán/tömegközlekedésen korombeli csajokkal (én 23 vagyok) vagyok egy légtérben - úgy érzem magamat, mintha a kisöccsük lehetnék és a leszólításnak/ismerkedésnek még a halvány reményét sem merem kockára tenni, mert annyira adja magát, hogy semmi esélyem. Mintha egy Suzuki Swift-el állnál ki gyorsulási versenyen egy 458-as Ferrari-val. Egy ilyen ember mégis miben bízhat társkeresés terén, ha egyszerűen olyan adottságai vannak, amelyek miatt soha senki nem fog tudni rá férfiként tekinteni? Sorstársaktól is kérdezném, hogy ők mit éreznek és milyen tapasztalataik vannak.