Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Válás során miért viszi a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Válás során miért viszi a feleség a cég felét, amihez semmi köze?

Figyelt kérdés
Nem engem érint, egy barátom van ebben a helyzetben. Van egy 4-5 fős jól menő vállalkozása, amit egy éve alapított, és elmondta, hogy most valószínű a tulajdonjog felét vagy jelentős részét is a feleségének ítélik. Bennem felmerült, hogy milyen jogon? A nőnek a vállalkozásban semmi szerepe nem volt, a barátom építette fel egy társával közösen. A lakást még értem, meg persze alap, hogy a kisfiút is viszi az anyuka, aztán lehet majd pereskedni évekig a ltáhatási jog be nem tartása miatt, hogy ne kéthetente láthassa a saját gyerekét. Ez miért működik ilyen disztkriminatív módon?
2020. febr. 18. 14:43
 51/94 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, belezavarodtál a mondandódban. Az elején még az volt a bajod, hogy a férfi teremtett meg mindent, a nőnek ebből semmi se jár, mert nem dolgozott meg érte, most meg azt szajkózod, hogy nem a nő feladata az anyagiak megszerzése.
2020. febr. 18. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/94 anonim ***** válasza:
100%

Bocsi, engem nem neveznek így, mert nem vagyok hajlandó senkit kiszolgálni, és szerencsére nem is várják el, mivel eleve nem ismerkedem olyan alakokkal, akik úgy gondolkodnak, mint te. Szerencsére a környezetemben egyébként sem fordulnak elő.

Sajnálom a párodat, biztos önbizalomhiányos, nem túl tanult, vagy valami hasonló, hogy elviseli a hozzáállásod.

2020. febr. 18. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/94 anonim ***** válasza:
100%
Tényleg ellentmondasz saját magadnak. Most akkor jár a nőnek valami vagy sem?
2020. febr. 18. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/94 anonim ***** válasza:
4%

Hű, meglepődtem a válaszok többségén. Én voltam már hasonló helyzetben és bentről (értsd: férfi szemszögből) azért teljesen más. Szerencsére, nálam annyi a különbség, hogy az esküvő előtt váltak el az útjaink, de így is kemény volt. Pár meglátásom:


1. Lehet ócsárolni a hapsit, hogy nem kötött házassági szerződést, de lehet, hogy ő is kb. azonos helyzetből indult az asszonnyal, így nem látta értelmét (mellesleg a nők többsége egy ilyen papír láttán rögtön kiverné a balhét).


2. Lehet, hogy a lehetőség menetközben adódott és egy (akkor még működő) házasságban nem kezdi el az ember azt papírozni, hogy mi legyen váláskor. Elég furán is nézne ez ki a gyakorlatban.


3. Oké, hogy a házimunka, gyereknevelés stb. munkának számít és váláskor ezt el kell ismerni, DE ne b****a már meg, hogy ezért néhány év után 50-100 milliókat vagy még többet követelnek! Szerencsétlen hapsi is vett volna fel pár alkalmazottat házi munkára, ha ezt tudta volna...

És egy cégalapítás kapcsán kiemelném az érzelmi oldalt, hogy a nők is értsék: az éjszakázás és mindenről lemondás egy dolog, de a kockázat és bizonytalanságok miatti folyamatos stressz ÉVEKKEL RÖVIDÍTI A FÉRFI ÉLETÉT, de ez valahogy sose jön fel. Ez a kemény része, a kockáztatás, majd az út a hullámvasúton. Ha bukás a vége, akkor a férfi az "idióta lúzer", bezzeg, ha bejön, akkor rögtön jár a mézesbödön fele, mert az asszony keményen sepregetett, amíg a férfi kikészült. És a poén, hogy lehet, hogy a férfi mindezt a családjáért vállalta fel, mert nem akarta, hogy az ő gyerekét cukkolják az iskolában, vagy az asszony mindig zsörtölődött, hogy csak a Balatonra mennek, bezzeg Mancikáék évi 4x mennek a Karib-térségbe. Lehet hibáztatni a férfit, mert az induláskor keveset törődött a családdal, de mindennek ára van. Akkor is a férfi lenne a patás ördög, ha nem csinált volna semmit, csak melózott volna 8 órában, mert "lusta és céltalan". Csak akkor most nem a cégről menne a vita, hanem arról, hogy a lakás hogyan osztódjon és mehetne élete végéig albérletbe, ahonnan ha beüt valami baj, mehet a híd alá... Mert az asszony kimosott pár ruhát, amíg ő dolgozott. Így lett a hajléktalanok jó része is az, ami.

32F

2020. febr. 18. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/94 anonim ***** válasza:
100%

35-ös válaszod kérdező enyhén szólva középkori felfogás. Nem a középkorban élünk és nem is akarunk oda visszamenni. Írtam hogyha házasságon kívül saját önerőből építette a vállalkozasat akkor ügyvéd segítségével ezt lehet tisztázni de ilyenkor jó a házassági szerződés mert akkor mindenki tudja hogy mi a saját tulajdona.


Ja és a nő is dolgozhat és gyereket nevelhet. Az h*lyeség amit a nő és férfi szerepről írtál. A nő attól nő hogy önmaga és a ferfi is attól férfi hogy önmaga. És a szépség akkor kezdődik mikor elhatározza az ember hogy önmaga lesz.

2020. febr. 18. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/94 anonim ***** válasza:
100%

#55%: úgy írsz itt, mintha csak a férjnek lehetne vallalkizasa.


Itt a példa, hogy soha, de soha nem szabad belemenni olyan szituba, hogy a saját karrierunket kicsit is hátrébb soroljuk a masike miatt. Majd szépen a férj elmegy a lázas gyerekért, és felreteszi addig a munkát.

2020. febr. 18. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/94 anonim ***** válasza:
11%
#57: egy vállalkozás felét így elvinni, mint a kérdésben szereplő példában olyan, mintha egy építkezésnél a férfi felrakná több tonna téglából a falakat, közben az nő pedig viszi neki a limonádét a 35 fokban. Majd a végén bejelenti, hogy a pénz FELE őt illeti, mert nélküle a férfi szomjan döglött volna... Ismétlem, nem azt mondom, hogy a nőt nem kell kompenzálni, de az arányok nagyon el vannak szállva.
2020. febr. 18. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/94 anonim ***** válasza:
0%

És ez nemtől független. Ha a nő csinálja a bizniszt, a férfi pedig sepreget, akkor én a nő pártján vagyok.

U.i.: alapesetben letojom a %-os értékelését a válaszoknak, de ha az itteni értékelések ill. válaszok az általános magyar női mentalitást tükrözik, akkor egy életre elment a kedvem a házasságtól...

2020. febr. 18. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/94 anonim ***** válasza:
82%

"DE ne b****a már meg, hogy ezért néhány év után 50-100 milliókat vagy még többet követelnek! Szerencsétlen hapsi is vett volna fel pár alkalmazottat házi munkára, ha ezt tudta volna..."


Persze, egy 1 éve létrehozott vállalkozás biztos már több 10-100 millió hasznot termelt. A legtöbb vállalkozás az első évben nem is nyereséges.


"az éjszakázás és mindenről lemondás egy dolog, de a kockázat és bizonytalanságok miatti folyamatos stressz ÉVEKKEL RÖVIDÍTI A FÉRFI ÉLETÉT, de ez valahogy sose jön fel."


Egy gyerek kihordása, megszülése, hónapokig, évekig való éjszakázás, gyerekkel járó felelősség, stressz, beteg gyerek ápolása évekkel rövidíti meg a nő életét, és a testét is megváltoztatja.


Egyébként meg mindaz, amit a vállalkozás beindításáról leírtál, pont azt igazolja, hogy a pasi nem tudta volna létrehozni a sikeres vállalkozást, ha napi szinten az ő felelőssége lett volna a gyerek ellátása.

2020. febr. 18. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/94 anonim ***** válasza:
86%
Ez kb olyan mintha mindkettoknek lenne egy lakastok es az egyiket kiadnatok,mig a masikban egyuttelnetek. Kit illet a bevetel? Azt teljes mertekben aki koadta, es igy nem csak sporol de felre tud tennu, vagy azt reszben aki felaldozta a jovobeli hasznat a masik kedveert?
2020. febr. 18. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!