Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Válás során miért viszi a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Válás során miért viszi a feleség a cég felét, amihez semmi köze?

Figyelt kérdés
Nem engem érint, egy barátom van ebben a helyzetben. Van egy 4-5 fős jól menő vállalkozása, amit egy éve alapított, és elmondta, hogy most valószínű a tulajdonjog felét vagy jelentős részét is a feleségének ítélik. Bennem felmerült, hogy milyen jogon? A nőnek a vállalkozásban semmi szerepe nem volt, a barátom építette fel egy társával közösen. A lakást még értem, meg persze alap, hogy a kisfiút is viszi az anyuka, aztán lehet majd pereskedni évekig a ltáhatási jog be nem tartása miatt, hogy ne kéthetente láthassa a saját gyerekét. Ez miért működik ilyen disztkriminatív módon?
2020. febr. 18. 14:43
 71/94 A kérdező kommentje:
70: amikor azt hiszem, hogy már mindent leírtam, te megjelensz és olvasol a tudatalattimban.
2020. febr. 18. 23:43
 72/94 anonim ***** válasza:
0%

#69-eshez:

Kérdező, én is le vagyok döbbenve, hogy (az én szemszögemből) egy ennyire egyértelmű kérdésre, milyen elsöprő arányban jönnek a számomra megdöbbentő válaszok.


Különösen az a rész, hogy mennyire álomvilágban vannak (jó eséllyel épp azért, mert világ életükben ki volt/van nyalva a popójuk). Ahogy írod, "a pénz kell, sőt elvárás, de azért ideje is legyen a családra, legyen mintaapa és mindez lehetőleg egyszerre, és mindent ő oldjon meg a nő helyett, aki a sepregetés, főzés, pelenkázás, tv nézés, netezés mellett ám baromi rosszul érzi magát a bőrében!". Ez tényleg így van, többségük futószalagon nyomja az (egymást sokszor kizáró!!!) elvárásokat, közben hangsúlyozzák, hogy milyen rosszul érzik magukat. Azt közben lesz....ják, hogy a férfi mit érez, kivéve akkor, ha örül valaminek, mert ha valami olyannak örül, amihez nincs köze A NŐnek, akkor érezze fosul magát szerencsétlen fószer, mert abban a heti 1-2 órában nem vele és a családjával foglalkozik. De ha ki van készülve vagy depis a férfi, akkor is érezze fosul magát, mert szintén nem _teljesen_ velük foglalkozik.

2020. febr. 18. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/94 anonim ***** válasza:
0%

#71: Szerintem ezt a férfiak többsége ezeket gondolja, de az ellenkező nem viszont nagyon nem :D


Lassan megérne egy pszichológiai/szociológiai kutatást a téma, mert én még életemben nem láttam ilyen nemek szerint megosztó kérdést.

Külön érdekes, hogy mi gyakorlatiasan érvelünk, míg ők inkább érzelmi alapon. Jó sztereotíp társaság :)

2020. febr. 18. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/94 anonim ***** válasza:
100%

#70

Ugye tudod h egy altalunk részleteiben nem ismert tortenetrol van szo. En pl reszmunkaidoben es jol keresnek a munkammal es igenis soo lehetőségtől es beveteltol esnek el ha maradnek otthon babazni. Ha maradnek azt a csaladomert tennem, mint ahogy a parom is a csaladert dolgozna. Igy ha esetleg elvalnank sztem mindenkinek egyertelmu kellene lennie hogy egyenerteku munkat vegeztunk. Egyebkent en nem bannam ha potencialisan a parom maradna otthon a gyerekkel miutan mar nem olyan pici es nem kell neki anyatej. Nekem fontos a munkam es nem hiszem h csak azért mert nekem van vaginam, valamiert az en elorejutasom kevesbe lenne fontos. Itt van a kerdezo eltevedve, jon a kis orbanista, kovacs akosos principiumaival, kozben egy onallo, ertelmesebb no meg nem kotne ki mellette mert nem akar hazicseled lenni vagy osanya.

2020. febr. 18. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/94 anonim ***** válasza:
6%

#74: Tény, hogy konkrétumok ismerete nélkül mindenki csak feltételez. Viszont a te érvelésed teljesen logikus és érthető. De ebben az esetben valószínűleg jól lehetne számszerűsíteni a gyermekneveléssel töltött időt (kieső jövedelem) és megalapozott összegért lehetne "jelentkezni". És nálad van a "csaladért maradok/dolgozik" vonal is, amiről én is írtam korábban, hogy nem lehet, sőt nem is kell mindent számszerűsíteni. Annak idején, ha én takarítottam ki, nem azért csináltam, mert "váláskor spórolok Xezer forintot", hanem mert ez "alap" egy normális kapcsolatban, hogy mindenki ott segít, ahol tud.


Ezzel szemben itt sok válaszolónak természetes, hogy egy váláskor azért is legyenek "kompenzálva", amit elvileg a családért tettek. Például takarítással magának és a gyereknek is szívességet tesz, nemcsak a férjének, hogy nem kell a retekben ülni egész nap. Ami pedig a megdöbbentő volt, hogy sokan olyan dolgokra is igényt formálnak, amihez nem sok konkrét közük van (ismétlem, nem azt mondom, hogy nem jár nekik semmi kompenzáció, de a mérték durva). Konkrétan a "pár év házimunka = jelentős tulajdoni hányad egy olyan cégben, amiben 2 másodpercet nem dolgoztam" felfogással van bajom.

2020. febr. 19. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/94 anonim ***** válasza:
84%
Nezd en pont ezert biznam ra a valofelekre ezt. Pl ki tudja mennyit adott a no a kezdotokebe, lehet o is bedolgozott a cegbe, lehet a csalad osszes megtakaritasa erre ment ra. Nyilvan nem ismerjuk. Ha a holgynek nincs piackepes kepesitese es mondjuk nem kereshetett volna jol ha van baba ha nincs, es nem adott volna bele az alaptokebe megint mas a tema. Azt megértem h ebben az esetben aranyaiban nem stimmel a dolog. En magamat eleg korrekt embernek tartom, volt parom utan koltoztem, es igy egy ideig nem volt elegendő bevetele igy eltartott. Mar egy ideje egyutt voltunk, ha hazassag lett volna belole eszembe nem jutott volna de mivel elbucsuztunk egymastol kifizettem neki az eltartasomat visszamenoleg. Tudtam hogy nala jobb helyen van a penz. Azt nem szamoltam bele hogy többet főztem meg takaritottam mert otthon voltam es munkat kerestem, mert ez a parkapcsolat resze. A gond ott van ha a masik nem latja, hogy te mit adsz a parkapcsolatba es mondjuk mit aldozol fel erte. A kerdezo sajnos megragadt vmi nagyon korlatolt szinten ahol a nonek istenitenie kene a ferfit mert az kegyeskedik anyagilag hozzajarulni az utodja letfenntartasahoz.
2020. febr. 19. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/94 anonim ***** válasza:
*bevetelem
2020. febr. 19. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/94 anonim ***** válasza:
100%

“61: Nem akarok személyeskedni, de hozzád hasonló nőt nem szeretnék még a baráti körömben sem látni (mondjuk a "szűrőn" lazán fennakadnál, szóval ettől nem tartok). “


Ennek örülök, én sem szívesen látnék a baráti körömben olyan férfit, mint te.



”Pár kérdés, hogy érezd mekkora blődséget írsz:

1. Te jelenleg mennyi fizetést kapsz a férjedtől a házi munkáért? Ha elválnátok, akkor milyen óradíjjal fogod kiszámlázni (gondolom adót nem fogsz fizetni, de így is többet kérnél, mint egy profi takarítócég)?”


Én nem kapok érte pénzt, ugyanis a házimunkát egyenlően felosztjuk, mert mindketten 8 órában dolgozunk :)

”2. A férjed kiszámlázza a kaját, éttermet, rezsirészt, utaztatást, ruhákat, kocsit ill. a boltba kisérgetéseddel eltöltött időt? Sőt, mi van, ha ő is végez házi munkát? Mennyiért számítasz be egy megszerelt csapot?”


Ezeket a költségeket is megosztjuk, boltba kísérgetni nem kell, oda találok magamtól is. A csapot meg inkább ne szerelje meg, mert megint 2 hétig uszoda lesz a lakásból.

Nálunk minden feladat, költség fel van osztva. Nincs olyan, hogy az egyik mindent felad azért, hogy a másiknak íveljen felfelé a karrierje.


Egyébként meg ismerek olyan vállalkozó férfit, aki simán bejelentette a feleségét a céghez és havi fizetést adott neki, miközben a nő otthon volt 4 évig az iker babákkal. Ő így tartotta korrektnek, mert a gyerekek miatt a felesége jó időre kiesett a munkából.

2020. febr. 19. 06:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/94 anonim ***** válasza:
0%
. Szóval egy férj megveszi egyszer az eszterga padot meg mindet. Sok millióékért majd felezi az asszonnyal? Ezután a volt feleség be fog állni esztergálni?
2020. febr. 19. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/94 anonim ***** válasza:
9%
79-es vagyok. És ha úgy alakul hogy mégsem meg a vállalkozás, a feleség a hitelekért is rajongott volna. Követelné hogy ő is szeretne a sok milla adóságból részesedni?
2020. febr. 19. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!