Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » A feleségem 20 év házasság...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A feleségem 20 év házasság után öszzebujt a haverommal! Válni szeretne! Persze én még mindig szeretem! Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Buta és naiv voltam!! Azt hittem hogy megbízhatok benne, de becsapott. Eleinte csak átjárt hozzánk. Szórakozni szeretett volna a haverommal, kikapcsolódni a két gyermek mellett. Elengedtem őket, de végül belebolondult. Velünk jött nyaralni is, mivel neki nincs senkije. Akkor már gyanús lehetett volna a dolog! Közben kórházba kerültem egy hétre, és amikor kijöttem, akkor mondta hogy VÉGE! Először mást talált ki: kollégájával jött össze, de otthagyta.

Aztán addig faggattam, míg kiderült, a tőle 9 évvel fiatalabb haverommal feküdt le. Gondolhatjátok milyen szarul esett!! Csak az a gáz hogy én a páromat még mindig szeretem!! Válni szeretne, boldog akar lenni, neki tervei vannak!!

Igazán nem akarom elengedni, és a nagyobbik fiam (13éves) is mellettem áll. A 6 éves fiú igazán nem fogja fel, a haverom amikor itt volt többször a nyakába vette, ővele kifog jönni!! NAIVSÁGOM tesz tönkre!

Egyik haverom azt mondta, akinek pedig felesége, és két nagyobb gyermeke van: na látod ezért ne legyél hűséges!!

Nem tudom elengedni, mit tegyek??


2010. okt. 7. 23:57
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:

Ez nem tipikus ffi viselkedesi mod, vagy pedig egy kitalalt tortenet!


Nem tudom elkepzelni azt, hogy egy normalis ffi, Aki szereti a parjat, az csak ugy elengedi a Nejet hancurozni, szorakozni,

csak akkor, ha ott mar mas problemak is jelen vannak, mint az agyban pl.

Amikor Te valoban szereted a Nejedet, akkor mindent megadsz Neki erzelmileg, de szerintem itt valami hianyzott, s ezert dontott igy a feleseg.


Nem tudsz mit tenni, mivel Te segitetted hozza, hogy uj tarsat talaljon, igy kivanhatsz Nekik sok boldogsagot!

2010. okt. 8. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:

Szia!

A helyedben én adtam volna be a válópert. Ezt ne tűrd el. Ocsmány női szokás ez a fiatalabb pasihoz rohanunk dolog, mert öregnek érezzük magunkat. Remélem én kapok egy jó adag fejmosást, ha idősebb koromra ilyen leszek, nekem ettől undorom van, hatalmas. Az egyik nőismerősöm megtette ugyanezt...ismerem a volt férjét, a legremekebb ember akit valaha láttam. És elhagyta egy...na mindegy, nem mondok semmit, nem kenyerem mások szidása, de engem ez háborít fel a legjobban. Mondom, a helyedben én adtam volna be a válópert, ez már túlmegy azon a határon, amit el lehet nézni a házasság miatt.

2010. okt. 8. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 A kérdező kommentje:

00.40-esnek írom!

Igazából nincsenek nagyszülők!

Azaz az én részemről vannak, de mégsem vigyáznának úgy a srácokra!

2010. okt. 8. 20:20
 14/22 A kérdező kommentje:

01.19-esnek!

Éppen nem ezt mondja a másik!

Ő nem szeretne fiatalabbal összejönni.

2010. okt. 8. 20:22
 15/22 A kérdező kommentje:

07.09-esnek!

Soha ne mond hogy soha!

Azt mondja a nejem, ha tökös csávó vagyok, és megmutatom ezt neki,és esetleg nem lesz a másikkal, még elképzelhető hogy együtt lehetünk.

De most biztos nem!!

Szerintem is csak menekül!!

2010. okt. 8. 20:26
 16/22 A kérdező kommentje:

12.37-esnek!

Az tetszik neki a másikban hogy viccesebb, megtudja őt nevettetni!

De ez az hogy 30 évesen én is viccesebb fickó voltam, de ahogy öregszik az ember ez egyre nehezebb!

Ezek után pedig nem tudom mikor fogok úgy élni mint régen ővele!

A következő kapcsolatomba nem szeretném belevinni a boldogtalanságomat!!

2010. okt. 8. 20:30
 17/22 anonim válasza:
Abban biztos vagy, hogy a haverod is a nejeddel akar élni? Nem csak jó kaland volt neki a dolog? A feleséged meg komolyan vette és szerelmes lett? Megjegyzem ennek te is oka lehettél, valami hiányozhatott neki különben nem akarna lelépni. De ne veszítsd el a reményt, mert lehet, hogy ha szembesül azzal, hogy a haverod (amúgy milyen haver az ilyen?) nem akarja őt akkor rájön, hogy mit veszít el.
2010. okt. 13. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:

Jaj istenem! Hány ilyen eset van. Csak a nők titokban tartják. A barát meg kárörvendve sörözik veled és hallgat.

Válni kell, sajnos. Tönkre fogsz menni ha nem teszed. Ő biztos nem szeret ha ezt tette veled. És a nem haver az aki a haverja nejét dugja.

2010. okt. 14. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim válasza:
sziasztok!az rendben hogy a nő lelép-félrelép,esetleg a férj haverjában talál rá az igazira! de azt valahogy a férj elfelejtette hogy erről valószinűleg ö is tehet!esetleg?ez senkinek nem jut eszébe?valami nem ment jol ha ez kialakult!valószinűleg a férj is előadja a hattyú halálát hogy nem akarja elengedni, és arrol amit ö hibázott azt nem hozza nyilvánosságra?ezt is meg kéne irnod nem? valoszinűleg nem voltál figyelmes eléggé és gondolom nem egyezett az elképzelésetek az életről!valoszinűleg volt ott baj,nem kevés ha 20 évet eldob és elmegy akkor valoszinűleg az a 20 év nem sokat ért!gondolkozzatok nem a semmiért alakult igy!mindennek oka van!az hogy a nő mással boldog akar lenni ez is azt jelenti hogy veled nem volt boldog!valószinűleg rég óta!és ha boldog akar lenni engedd ,legalább ö legyen boldog ha te már erre képtelen voltál az elmult 20 évedben! mostmár hiába kaparsz maximum csak mélyebbre ásod magad!ennél van még lejjebb is!tervei vannak?legyenek és innen kivánok neki minden jót és sikeres életet ha már eddig nem volt az!de érzésem szerint ez nem egy új dolog ha már el is akar válni,és téged kihúz az életéből! gondolkozz mit rontottál el és a következö kapcsolatodban erre figyelj!a hölgyet hagyd menjen,ha vissza szeretnéd kapni akkor pedig ne kaparj érte görcsösen mert azzal mindent elrontasz akár véglegesen is!ja és azt sem irtad hogy ki kezdeményezett?végülis mindegy mert a vége ugyanaz! ha a feleséged kezdeményezett akkor te egy igazi luzer lehetsz és hogy ezt eddig nem vetted észre! ha a haverod kezdeményezett akkor meg igy jártál!biztos voltak erre utaló viták mert azok mindenhol vannak még a legjobb családban is! neked pedig üzenem hogy fel a fejjel és menj csajozni!most derült ki hogy nem te voltál az igazi!majd lesz másik! fel a fejjel!és próbálj meg a válásnál normális emberi módon elköszönni a másiktól! mindenhol csak a köpködés megy utánna! legyél ennyire úriember hogy barátként válsz el! hidd el sokat számit ha számithatsz még rá! üdv Suszter!
2010. okt. 15. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
Hagyjuk már ezt a nőimádó szöveget. A felesége lépett le a haverral, nem a férj. Ha fordítva lenne ő lenne leugatva, hogy tűrnie kell egy férfinek az elhanyagolást, mert a nők mennyivel jobbak. Hánynom kell.
2010. okt. 15. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!