Kisbaba mellett örüljek minden segítségnek? Túlreagálom?

5 hetes a lányom.

Mióta megszületett, vagy az anyám, vagy a nagyim, vagy a dédim itt vannak, de így félnapokat.

A dédimmel még nincs is baj, mert ő mondjuk reggel hoz reggelit, kávét, aztán azt megesszük, megisszuk együtt, beszélgetünk közben, ő addig babázik, amíg elkészülök, majd sétálva hazakísérjük, ha olyan az idő. Meg ő kb heti 3-szor jön.

Anyukám és a nagyim viszont ha jönnek, itt vannak egész nap.

A pici sokat alszik, én meg olyan vagyok, hogy szeretem a csendet, szeretek kicsit magamban lenni. De nem tudok, mert itt vannak, beszélgessünk, főzzünk, stb. Ez is zavar, hogy én hétköznap nagyon ritkán főztem korábban is, rendelni szeretek (Wolt, Netpincér). Ők meg nem, olyankor kapom a szájhúzogatást, hogy minek rendelek, hát itthon vagyok, ráérek főzni, meg segítenek...

A másik, hogy még a terhességem előtt lett felvéve hozzánk egy hölgy, aki heti kétszer kitakarít, megcsinálja a nagyobb dolgokat. Nekem ez hatalmas segítség volt már akkor is. Most is jár. Mindig, amikor jön, kapom a nagyimtól a szemforgatásokat, hogy miért egy idegen pakolja a dolgainkat, húzza át az ágyunkat és hogy ő is tudna segíteni ebben, ketten végeznénk hamar. Csakhogy én nem akarom, hogy a 67 éves nagyanyám húzza le nálunk az ágyneműt, vagy vasalja a ruháinkat, takarítsa a fürdőszobánkat...

Néha tényleg örülök, ha jönnek és tudok picit szusszanni, de bőven elég lenne mondjuk heti egyszer. Nem akarom megbántani őket, mert nagyon lelkesek az unoka miatt és tudom, hogy nem akarnak rosszat. De annyira eltérően gondolkozunk sok mindenről, hogy előbb, vagy utóbb biztosan konfliktus lesz. Panaszkodtam erről a legjobb barátnőmnek, ő azt mondta, hogy szerinte örüljek inkább, mert neki baba mellett semmi segítsége és az sokkal nehezebb... Tudom, hogy lehetne rosszabb is, de mikor már hallom, hogy megáll az egyik kocsi a ház előtt, legszívesebben magamra húznám a takarót és be sem engedném őket.