Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Kislányom nem akar a saját...

Kislányom nem akar a saját ágyában aludni. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Előre is sajnálom mert ez lehet kicsit hosszú lesz. Szóval köszönöm ha végig olvasod.

Egy hónapja kórházba került ahová én is befeküdtem vele. Sok trauma érte abban a másfél hétben. Nagyon nehezen viselte, főként azt hogy lefogták. Antibiotikumot is kapott vénásan branülön át napi háromszori alkalommal, ebből az egyiket hajnal 4-kor jöttek beadni. Miután haza jöttünk pár napra rá újra be kellett feküdni két napra mert megműtötték. Fül orr gégészeti probléma volt.( A bal füle mögött a nyirokcsomónál kialakult egy tályog, amit először helyi érzéstelenítővel vágtak fel neki.) Ő egy nagyon jól alvó kislány, sosem volt gond. Többnyire végig aludta az éjszakát a kiságyában. Mióta itthon vagyunk nagyon nyugtalanul alszik és többször ébred éjjel. Aztán ehhez társult az alvás zavar ami a pavorhoz hasonló. Most viszont egy másfél hete egyszerűen nem hajlandó a kiságyában aludni és addig sír míg nem feküdhet közénk. Először csak hajnalban vettem magam mellé, mikor már annyira fáradt voltam hogy inkább engedtem. Most viszont már egyáltalán nem sikerül az ágyba tenni. Elalszik leteszem és két perc múlva már ordít is, magam mellé veszem egyből vissza alszik de ha újra vissza teszem az ágyba akkor ezt játsza egész éjjel. Tanácstalan vagyok. Teljesen megértem hogy ez neki mekkora trauma volt, de közben viszont 28 hetes terhes vagyok. Szeretném megoldani a helyzetet mire megszületik a tesó. Napközben sem ugyanolyan, mert nagyon anyás lett. Korábban simán elvolt az apjával, most rajtam csüng egész nap. Volt valaki hasonló helyzetben? 17 hónapos a kislányom. Előre is köszönöm a válaszokat vagy tanácsokat.



2023. febr. 3. 18:21
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

Mi padlóágyra váltottunk (kerettel, nehogy leguruljon) így ha olyanja van átjöhet, meg mi is beférünk mellé.


Nálunk ha hiányzunk neki, akkor hajnalban átjön, és köztünk alszik, de volt már rá példa hogy gyakran felriadt, és bebújt mellé a férjem vagy én. Nem bántam meg hogy ágyra váltottunk. Szabadabban mozgott.


Most ezen essetek túl, és mikor már az emlék megkopott váltsatok olyan ágyra ahol akár mellé is tudsz bújni ha pl beteg.

2023. febr. 4. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 A kérdező kommentje:
Van saját babaszobája is, de eddig még egy méterre aludt tőlem a kiságyban. Decemberben vettünk neki egy leesés gátlós ágyat a csingiling oldalról. Gondoltam majd fokozatosan oda tudom szoktatni, de ez a helyzet most kicsit felül írta. Ő mindig úgy aludt el hogy mellettem fekve és úgy tettem be a kiságyba ami majdnem teljesen az ágyunk mellett van. Ezért is vettük meg a " nagylányos" ágyat neki, gondolva hogy majd ha már nagy lesz a hasam ne kelljen ki be tenni a rácsos ágyba. Köszönöm a válaszokat. Egyelőre marad az összebújás :)
2023. febr. 4. 17:17
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!