A férjem szerint tök felesleges megünnepelni a gyerek első születésnapját ?

28!

A gyereket kiszedik 10 perc alatt. Anyuka műtétjenek befejezési időpontja NEM gyerek szuletesi ideje. Lehet, hogy 2,5 órát volt a mutoben, de nem a szülés tartott addig.

Jesszus, miért ne tarthatna egy műtét 2.5 órát, nem addig tart míg kiveszik a babát :( A kérdezőnél komplikáció volt nyilván, amitől elnyúlt a műtét ideje. Az egyik unokatestvéremnek is elhúzódott sajnos, mert valamit összevartak belül, és újra fel kellett nyitni, össze-vissza szerencsétlenkedtek sajnos, aztán másnap megint fel kellett tárni neki, mert még mindig nem volt tökéletes. A kérdezőnél az életük is kockán forgott, altatás is volt ahogy olvasom, nyilván nem így keződött h akkor altatunk, ez már valami okból alakult később így.

Egyébként a kérdezőt teljesen megértem mindentől függetlenül, hogy fontosnak érzi az első szülinap megünneplését. Nekünk 10 hónapos a babánk, készülünk a szülinapra, kis családi körben ünnepeljük majd. Unokatesómék nem ünnepelték meg, én sem értem az ilyet. Nekem már van egy nagyobb gyerekem is, örömmel nézzük vissza az első szülinapi képeit a mai napig (13 éves). Ezek nagyon fontos emlékek, és én örültem h a nagyszülőkkel osztozhattunk ebben.

Ne legyen otthon.

(én úgy vagyok vele, hogy az első gyerekünk születése a mi ünnepünk is olyan szempontból, hogy aznap váltunk anyává és apává)

Ha az lenne a férj érve, hogy úgysem emlékszik majd rá, érthető. Az is, ha egy zajos mulatságot kifogásolna, mert azt a kicsik általában még nem élvezik. De amúgy mit fáj neki, ha a felesége szervez egy kis ünneplést?

A válaszok kezdenek eltérni a tárgytól. A kérdés szempontjából lényegtelen, mennyi ideig tartott a műtét, ha húzós helyzet volt. Nekem pl. gyors szülésem volt, de volt komplikáció. Valószínűleg az első születésnapján is fel fogom magamban idézni, hogy milyen szerencse, hogy épségben megúszta. Egyébként ha egy teljesen sima szülés volt, akkor is van ok az ünneplésre. Ahogy az első gyerekünknél is ünnepeltünk: babatorta, mi, nagyszülők, beszélgettünk, a kicsi meg örült, hogy vele foglalkoznak.

Kit érdekel a kérdés szempontjából, hogy ki hogy szült egyébként?

Én valahogy huszonéves koromtól érzem úgy, hogy a születésnapom igazából két embernek nagyon nagy dolog. Anyukámnak és nekem. Onnantól kezdve sosem akartam saját magamat ünnepeltetni, ha össze is jött a család, akkor tömbösítve ünnepeltünk több szüli- és névnapot, így egy kicsit osztott figyelemben volt részem. Így még elment.

A kislányunk első szülinapját végig pityeregtem. Semmilyen komplikáció nem volt a szülés alatt, mégis egésznap az volt bennem, hogy mekkora közös meló volt egy éve ez a napunk. A családi szülinapozásnál csak akkor sírdogáltam már kicsit, amikor tortázni kezdtünk, énekelt a család és a kislányom imádta a gyertyát a tortán. Könnyekig hatódtam, nincs mit szépíteni. Nála is fenntartom, hogy tudom, hogy a születésnapja neki és nekem a legfontosabb, mert "ketten együtt csináltuk". És így lesz ez minden évben. (Bár remélem a picsogás idővel elmarad. :D) Ha senki nem akarna velünk ünnepelni, akkor is elmennénk ketten együtt egy cukrászdába, játszóházba, bárhova és megünnepelnénk kettesben a magunk módján ezt a napot.

Ilyen formán én bár végtelenül szomorú lennék, ha a férjem nem érezné "magáénak" ezt a napot, de tojnék rá a helyedben magasról, hogy ő mit akar és nemcsak hogy mostantól soha többé nem köszönteném fel, azon is elgondolkoznék, hogy akarok-e ilyen emberrel élni és közösen gyereket nevelni.

Szerencsére az én férjem nagyon társasági lény, így bármi miatt is képes megvendégelni a családot, nemhogy a gyereke szülinapja miatt...