Írnátok pár biztató szót?

Nemsokára fog majd mosolyogni Rád, onnantól sokkal könnyebb lesz.

Magnebéhatot tömd azért, nekem sokat segített :)

És gratu a Babihoz!

#4

Nyugodj meg!

Nekem az első 3 hónap volt kemény,tejem sem volt,állandóan sírt a babám,nem aludt,nem aludtunk,ki voltam készülve.Mai napig is azt mondom nem sírom vissza azokat az első heteket.Most pedig egy tündéri,nyugodt,jó alvó 13 hónapos.Ez ilyen,az eleje kőkemény "kiképzőtábor" de idővel sokkal jobb lesz,összeszoktok,és te is megnyugodsz!Kitartás :)

Huu most visszagondoltam én is mi volt az első hetekben. :) Egy éve. Horror volt. :) Hazajöttünk a kórházból és depressziós lettem. Azt gondoltam, hogy megbántam, hogy ezt vállaltam. Minek kellett nekem gyerek. A régi életem akarom vissza. Sírtam szinte egész nap. A baba meg velem. Ezt úgy, hogy évekig azon szenvedtünk, hogy összejöjjön a baba és a terhességem is nehéz volt, mert kicsin múlott, hogy nem vetéltem el 21hetesen.

A baba megérzi, ha a mamája nincs rendben. Mikor a nagylányom hazajött és megfogta az akkor már 1-2 órája ordító babát, abban a pillanatban megnyugodott és elaludt. Érezte már rajtam, hogy feszült vagyok. Nem tudtam mit csináljak vele. Aztán ahogy teltek a napok, hetek úgy alakult a dolog. Rájöttem, hogy nem kell folyton kézben lenni, ha láttam hogy nem a pocakja kínozza, akkor kiságy hasra fektetés (erre is rájöttem pár nap alatt, hogy ő bizony hason szeret csak aludni) paskoltam kicsit a popsiját és már aludt is, de volt hogy nem igényelte a paskolást. Aztán amikor már a napi rutin beállt, akkor könnyebb volt, mert a babát megnyugtatja,ha mindent ugyanúgy csinálsz.

Szóval kitartás, teljesen normális amit most érzel. Pár hónap múlva majd olyan távolinak tűnik ez az egész. :) Akkor majd gyere ide vissza és írd le, hogy mit érzel :)