Olyan anyukák válaszát várom, akinek kis korkülönbséggel születtek a gyermekei. Hogyan telnek a napok? Bővebben lent.

sziasztok!

Ugyan csak 2 gyermekem van,de egy hét hijján 11 hónap a korkülönbség köztük.

terhesség vége nehéz,nagyon nehéz,emelgetni kell,fiamnak akkor volt a szep.szorongása, mikor a pici megszületett akkor fogzott,volt h nem aludtam napokig 1-2 óránál többet. Hála az égnek közben volt segítségem. Nagyfiamat már korán hozzá szoktatuk,h el legyen a nagyszülökkel, akár ott is aludjon. Igy nem okozott gondot,amikor 31 hetes terhesen bekerültem a kórházba 1 hétre és a szüléskor se. Külön össze volt neki is készítve egy csomag,ha be kellene jönnie velem,míg nem érkezik felügyelet,akkor legyen inni-ennivalója,pelusa a kórházba.

Nem tagadom,az első év irdatlan nehéz a szépségei,örömei mellett. 1éves volt a lányom,mikor elkezdtek együtt játszani. Most már nagyok a lányom 3 éves, a fiam 4 éves. Nagyon szeretik egymást, sokat eljátszanak.Együtt szerepjátékoznak,építenek,vonatoznak,autoznak stb. Külsőre mindenki azt hiszi ikrek,egyforma magasak.Sokszor már rá is hagyom,és azt mondom igen ikrek:o)

Hááát öööö.. Nagyon remélem, hogy van élet 2picivel is.. :)

1hónap múlva születik meg a kisfiúnk, a "nagy"lányom akkor lesz 15és fél hónapos. Mostmár nem izgulok rajta, a halálbamenők nyugalmával várom a helyzetet. :) (és én még fogjam be a számat, nincs nagyobb gyermekem, plusz az anyósom velünk lakik, biztos fog segíteni, ha kérem)

Mi sem terveztük, csak egyetlenegyszer nem védekeztünk, szóval a fiam biztosan nagyon jönni akart.

Hát azt, hogy mit éreztem, amikor megláttam a két csíkot.. pff, nagyon ki voltam borulva. És a férjem is.. Mi az utolsó pillanatig vacilláltunk, hogy megtartsuk-e, végül szépen hazaballagtunk a kórházból. (elintéztünk mindent a terhességmegszakításhoz, nehogy kifussunk az időből, de az a 2-3hét életem legrosszabb emléke lesz).

Szóval el tudom képzelni, mit érzel most, de hidd el, mire közeleg az kiírt időpont már nagyon fogod várni! :)

Arról, hogy milyen két kicsivel az élet, majd csak később tudok beszámolni..

Biztosan sokszor nehéz lesz, de szerintem a kiskorkülönbségnek van egy csomó előnye is. Én mostmár egyáltalán nem bánom, hogy így alakult az életem!

Fel a fejjel, szép lassan Te is megbarátkozol a gondolattal!! :))

:) Látom elég sokaknál tényleg kicsi a korkülönbség :).

Nálunk is meglepetés baba a második, szoptatás és védekezés mellett jött :). De el nem cserélném a helyzetet, annyira jó már!

15 hónap van köztük, voltak elég nehéz időszakok. Pl. a szülés: elsőnél könnyű, sima szülés volt, másodiknál sürgősségi császár :(. Mire feldolgoztam, hogy meglepetés baba, és erre meg még császár is... kellett egy jó pár hónap. De már rendben vagyok, hálás vagyok Istennek, hogy szép, egészséges, és akaratos gyermekünk született :).

Nehéz talán akkor volt, mikor elkezdett kóstolni, és egyedül kellett etetni a két gyereket, na meg amikor mindkettőnek hasmenése volt és pelenkásak voltak...na az szép volt :).

Ma már 1, ill.2 évesek, olyan cukik, hogy nem győzöm őket kukkolni játék közben :). Vannak néha harcok, de más természetűek nagyon, visszanézve igazán csak szervezés kérdése az egész. Főiskolát végzek még, nagy veteményesünk van, szoptatok még mindig, és semmi segítség. Nem mondom, hogy nem szeretnék néha kicsit kikapcsolódni, de sikerül olykor megoldani :).

Ha tehetnénk egyébként, már jönne a 3., de egészségügyi okok miatt várnunk kell.

Minden idegen azt mondja, hogy az első év a nehéz, de majd összenőnek. Hát nem tudom, most jobban leizzadok a nagy hisztijeitől, mint a kicsitől, amikor még szopizott és aludt egész nap :). Szerintem nem vészes annyira, mint amennyire mások látják, ha benne van az ember, valahogy kap erőt a sok feladathoz, meg türelmet is, és szépen kialakul minden. :)

Gratulálok a picihez!

Sziasztok!

Nálunk 17 hónap lett köztük, a kis cseles tesó Mercilon mellett csúszott be. Nagy harc volt a férjemmel, hogy megtartottam, rá is ment a házasságom (De nem bánom, ő az szívem kicsi hercege, újra megküzdenék érte ugyanígy :D)

Nekem az volt nehéz, hogy mindenféle érzelmi támogatás nélkül, sőt mondhatni ellenséges indulatok közepette kellett végigcsinálnom a második várandósságot és az első időszakot. Aztán szép lassan az apja is elfogadta őt is, pl 4 hónapos volt a pici mikor úgy igazán szeretetből megölelgette, addig csak muszájból vette fel :s De mostanra nagyon jó kapcsolat alakult ki köztük (2,5 éves a fiam).

Eleinte nagyon nehéz volt nekem a két picivel, főleg az altatásokat volt nehéz összhangba hozni, felváltva aludtak, nem tudtak egymástól pihenni stb... Testvérféltékenység nem igazán volt, illetve akkor lépett a képbe amikor a kicsi már mászott és reális veszélyt jelentett a nagyobb holmijára, de érzelmileg stabil maradt a nagyobb. Mostmár 2,5 és 4 évesek, nem mondom, hogy nincs bunyó vagy veszekedés köztük, mert előfordul. Ha rossz napjuk van vagy csúnya front nyomja őket akkor minden kis semmiségen képesek hajba kapni. De nem ez a jellemző, sőt, egyre inkább összecsiszolódnak, nem csak egymás mellett játszanak hanem egymással is és rengeteg spontán megnyilvánulás van amiből egyértelműen lejön, hogy mennyire összetartozónak érzik egymást és mekkora a szeretet köztük. Meg hát ők ketten nagyon jó kis egységfrontot képviselnek, kiállnak egymásért mindig, pl játszótéren vagy akár velünk szülőkkel szemben is ;) Pl ga egyikük nincs épp velünk akkor a másiknak hiányzik, sokat gondol rá, utalgat, mesél róla, ajándékot tesz el neki ilyesmik. Ha egyiket atrocitás éri vagy elnyekkenti magát a játszótéren akkor a másik azonnal ott terem hogy mi történt. És hiába kalapálják egyik percben visítva egymást, két perc múlva összeölelkeznek, bocsánatot kérnek és a legnagyobb egyetértésben játszanak tovább. Ponttegnap volt egy ilyen, összekaptak valami kis figurán, a nagyobb kiabált az öcsével, az meg odacsapott, erre a nagyobb nyilván visítani kezdett, a kicsi meg bekukucskált a szemére szorított keze mögé, hogy : - Azéjt még szejetsz ugye?- Nem, most nem szejetlek! -Naaaa, léccci... és olyan édi kiskutyapofát vágott hogy a nővére önkéntelenül is elnevette magát és onnantól minden megint okés volt köztük.

Tegnap este meseolvasás után a kicsi odabújta nagyhoz (sose szokott ő nem bújós egyáltalán)és közölte vele hogy imádlak! a nagyobb meglepődött de láttam hogy örül ő is mondta : én is imádlak tökfej! és percekig feküdtek egymást ölelve - azt hitem mindjárt bőgök :9 (aztán a kicsi megunta és jól belecsípett a nővérébe hogy legyen már valami kis izgalom megint az életében...) hát így megy ez nálunk, sok nevetés, sok sírás/hiszti, sok-sok-sok érzelem van midig. Nem fogsz unatkozni te sem, de valahogy mindig észre kell venni a jó oldalát az adott szituációnak, különben eltemetnek a nehézségek.

Ha lesz lehetőséged akkor rendelj kaját vagy nagy adagokat főzz és fagyassz hogy ne kelljen állandóan a konyhában múlatni az időt, ha van lehetőséged akkor fogadj takarítónőt vagy bejárónőt vagy bárki bármi segítséget megajánlj élj vele! És amikor mindketten pihennek te is feküdj le, hacsak fél órát tudsz aludni az is számít, a kialvatlanság nagyon alattomos dolog, minden hatványozottan nehezebb ha kimerült vagy.

A tesókocsi jó dolog, nekünk mondjuk nem fért be a liftbe egyik fajta sem ezért tesófellépőnk volt, de volt ,hogy a kisebb meitaiban volt rajtam és a nagyot toltam, vagy mikor-hogy csereberéltünk menet közben ahogy fáradt a nagyobb.

Neked kicsit komplikáltabb a dolgod az iskolással, de ha szerencséd van és olyan habitusú hogy be lehet vonni a babás dolgokba akkor szerintem előnyt lehet kovácsolni ebből és sokat segíthet neked, a hozd ide a valamit/figyelj rá míg megetetem stb... Biztos vagyok benne amúgy hogy megbirkózol majd az egyik kicsi másik pici szituval. :)

Igaz, nálunk ellenkező előjellel alakult a gyerekvállalás, mint nálatok, de nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá! :))) Mert hihetetlenül tiszteletre méltó, ahogy írtok, le a kalappal mindannyiótok előtt, komolyan mondom!! Tele energiával, hittel, szeretettel, ezt tanítani kellene! :)

Nekünk két gyermekünk van, 11 év a korkülönbség köztük. (Eredetileg nem volt a tervek közt a kicsi) Én azt hittem, hogy így lesz csak igazán könnyű, mert a nagy majd mennyit segít, pláne, hogy lány. Hát az igazi testvérféltékenységet nézhettem végig premier plánban! Igaz, hogy a kicsi sürgősségi császárral született, és korababa, de ennek ellenére is másként képzeltem az első időszakot. Valahol érthető: a nagy 11 éven át a középpontja volt az életünknek, minden az övé volt. Nem ismerte azt a szitut sem pl, hogy éppen a sulis élményeket meséli, de az öccse ordít, és én nem tudom meghallgatni, majd később... Az anyagi dolgok is megoszlanak most már ugyebár...

Azóta már 20 hónapos a kisfiam, 13 éves a lányom, na és mostanra nőttünk fel a feladathoz, úgymond, imádják egymást, és a nagylány bármit, mindent odaadna a kicsinek.

Bocs az offért, csak gondoltam, írok pár sort a másik oldalról is.:))))

Nagyon jó egészséget, és sok boldogságot Nektek!

Már írtam ide, de azt nem,hogy nálunk is imádják egymást a gyerekek, persze van veszekedés is. Olyan jó hallani este lefekvéskor,mikor egymásnak mondják h szeretlek és jó éjszakát. Oviban is védik egymást,vagy bármiylen más szituban.

1 eset: Kisfiam elkezdett hisztizni az egyik nagy bevásárló központba,h ő most azonnal akar a motorra felülni. Előtte megbeszéltük,hogy bevásárlás után,anyának lesz aprója és utána felülhet a motorra a hugival együtt. Hisztizet,gondoltam,ha elmegyek onnan majd követ. Elbujtam pár méterre,ő már nem látott.Biztonságos távolságba,ha valami lenne,azonnal tudjak lépni. Kislányom visszament hozzá,megfogta a kezét, és vigasztalta. És addig ott állt vele, a kezét fogva,mig abba nem hagyta.Kb. 5 perc volt. Utána a megölelték egymást,puszi,és okosan jöttek. (én meg ott bőgtem,h milyen jó testvérek)

111 hó a különbség.