Egy évesen beadni a babát bőlcsibe, mert "sok" és nem birja? Vélemény?
utolsónak, az ovi kötelező:)
Igen 5 éves kortól.
Inkább én sem írnék véleményt.
Vannak nők, akik nem kifejezetten anyának születtek. Ők valóban nem bírják otthon a gyermekkel. Szerintem ez szomorú. Nekem vissza kellett mennem dolgozni, amikor a nagy 3, a kicsi pedig 1,5 volt. Nem bölcsibe mentek, hanem az apukájuk el tudott jönni még hozzájuk gyedre. Ősztől mennem oviba, bölcsibe. De a lényeg az, hogy az első hetek végig úgy teltek, hogy kiléptem az ajtón, és potyogtak a könnyeim ezerrel. A mai napig nagyon hiányoznak, és egész nap alig várom, hogy lássam őket. Hiába van jó munkám, mégis szívesebben lennék velük itthon, mert a munkára ott van még az egész életem, de a gyerekek ezen korszaka soha nem fog visszatérni. Minden mosoly, amit nem látok napközben, minden szó, amit nem hallok napközben, minden felfedezés, játék, móka, és ölelés, amiből kimaradok, egy-egy soha vissza nem térő lehetőség. Önszántamból nem mondanék le ezekről a dolgokról, na de ilyen az élet.Időnként áldozatot kell hoznunk, és ezt a éppen őértük hozzuk meg.
De az, hogy valaki önszántából nincs a gyermekével, mert túl sok, és nem bírta már otthon vele... ő nem anyának született. Neki másról szól az élete. Persze ettől még nem lesz rossz anya, csak neki nem ez az elsődleges dolog az életében.
Viszont azt ne téveszd szem elől, hogy megeshet az is, hogy azért kellett visszamennie dolgozni, mert anyagilag nem bírták volna másképp, és ezzel próbálja saját magát hitegetni, vigasztalni. Esetleg nem akarta bevallani, hogy az anyagiak miatt alakult így. Nem láthatunk be az emberek kártyái mögé.
De azt irod dolgozik, akkor nem csak jo kedvebol adta be, gondolom azert volt boldog mert nincs gond a kicsivel a bolcsiben o meg nyugodtan tud dolgozni mert tudja jol erzi magat. Ennyi beszelgetes utan nem itelhetsz meg vkit. Valoszinuleg erre kenyszerult h dolgoznia kell mar most.
Nekem 16 honapos a lanyom par hete kezdte a bolcsis, es muszaj visszamennem dolgozni, nem azert adtam be h lepasszoljam, vagy barmi egyeb.
Nalunk pl 4-5 gyerek jut egy gondozonore, ha kell egyesevel altatjak oket, etetik. Pl nekem a gyerek onalloan eszik, alszik. Nagyon jol erzi magat ott, persze buntudatom van h ott hagyom legszivesebben vele lennek allandoan, de nyugodtabb vagyok azzal a tudattal h nem sir egesz nap ertem, hanem jol elszorakozik. Szepen alszik napkozben ott is ket oracskakat.
Konnyu itelkezni mas felett amikor az ember semmit nem tud, de ha ti jarnatok ugy h muszaj es semmit nem tudnanak rolatok de azzal vadolnanak h minek ennek gyerek, meg ezert szulte? Nektek h esne? Nem lennetek felhaborodva? Dehogynem!
Az lenne a durva ha anyuka ugy adja be bolcsibe a gyerkocot h o kozben meg otthon ul es van maganak mert pont elege van a gyereknevelesbol. Az mas, de ha dolgozik megint mas.
Kerdezo valtottal vele par szot es ebbol te leszurted h unja a gyereket es inkabb beadta. Szerintem lasd egy kicsit mas oldalrol is ezt a helyzetet. Nem gondolod?
Az ovi pedog 3 eves kortol kotelezo! De semmi baj. :-)
Es egyebkent az ovitol se kellene egy gyereket ennyire felteni, hiszen a kozossegbe valo szokas nagyon jot tezs egy gyereknek. Majd iskolaba ugy essen be h semmi lovese sincs arrol h kene kozossegben vuselkednie mert anyuci nem engedte el a szoknyaja mellol. Na ugye milyen rossz is az itelkezes?
Nyugodtan huzaztok is le azokat minositi ugyis, es ezen nekem nem mulik semmi :-). De talan kicsit elgondolkoztok ezen. :-). Tovabbi szep napot mindenkinek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!