Szerintetek miert van az, hogy en nem erzem azt, amit a legtöbb anya ir, hogy minden nehezseg ellenere imadnak anyak lenni, hanem azt erzem helyette, hogy nekem ez egyszerüen nem megy, nincs hozza idegrendszerem`?

Akik azt mondják nincs semmi gond és minden oké az magának is hazudik. :)

De tényleg én is így voltam. Valaki kérdezte hogy jo baba stb stb? Erre a válasz persze, nagyon ügyes, alszik. Na persze. :D szörnyű volt az első eg, és fél év. :D ez van. Igazából nem is az hogy nem volt jó akkor anyának lenni csak hát annyira megnehezíti a dolgokat az hogy a baba még kicsi ha sír találd ki miért. Nekem nem ment az a "Tudni fogod miért sír" dolog. Minden lehetőséget kipróbáltam aztán az egyik mindig bevált. Minnél nagyobb a gyerek annál könnyebb vele. A kisfiam 2 és fél éves. Egy tünemény. Ha fáj neki valahol mondja, ha éhes enni kér. Szóval igen is szerintem minden gyerekkel nehéz míg pici.

De tudod mi a durva??

Hiányzik az a korszak. Az ELSŐ dolgok korszaka. Hiányzik az első mosoly varázsa, az első lépések, és még sorolhatnám :)

Én csak azt tudom mondani hogy ez a kezdeti nehézség azért van, hogy értékelni tudjuk a sok jót és szépet. Majd túl lesztek ezen is. Mint annyi mindenen ami még csak ez után fog majd jönni! :)

Kérdező, Te hány éves vagy?

Csak mert az elsőt 25 évesen szültem, én is sokkal nehezebben éltem meg:) a másodikat 36 évesen és valahogy könnyebben viselem ugyanazokat a nyűgöket...sőt...de persze vannak napok amikor "sok" a jóból

olyan valakit keress, akire rá tudod hagyni huzamosabb időre..hogy ki tudd engedni a hajad, fel tudj nőcisen öltözni és kicsit úgy mozdulj ki otthonról:)

"Akik azt mondják nincs semmi gond és minden oké az magának is hazudik. :) "

Ne általánosítsunk azért a másik irányba sem. Én még mindig meg vagyok lepődve, hogy "ja, ez csak ennyi?". Egész korán átaludta az éjszakát, simán eljátszik magában egy órán át is, sírni alig szokott, csak ha éhes. De előtte már morog, így ha elég gyors vagyok, akkor még a sírás előtt kész a kaja.

Én készültem az első egy éves pokolra és leszámítva az első hónapot, tényleg semmi gond vele. Kipihent vagyok, a gyerek jókedvű, én meg bármit meg tudok csinálni mellette és mással is simán elvan (családtaggal). Szóval nem mindenki önáltat, amikor azt mondja, hogy könnyű menet.

Tény, hogy arra nagyon figyeltünk, hogy idejekorán "szoktassuk". Sok ember volt mindig is körülötte, első naptól külön ágyban aludt, mindenféle rásegítés nélkül. Ha sírt, akkor odamentünk, kicsit simogattuk, aztán elsunnyogtunk. Elég gyorsan ráállt arra, hogy ne csak kézben nyugodjon meg.

Ha nézegetett valamit, akkor távolról figyeltem, hogy megszokja azt is, hogy magát szórakoztatja, ne kizárólag tőlünk várja.

Sírásnál meglepően jól működött és működik a figyelemelterelés. Én azon lepődtem meg, hogy képes egyszerre sírni és kacagni is.