Szerintetek miert van az, hogy en nem erzem azt, amit a legtöbb anya ir, hogy minden nehezseg ellenere imadnak anyak lenni, hanem azt erzem helyette, hogy nekem ez egyszerüen nem megy, nincs hozza idegrendszerem`?

22es vagyok.

Szerencsések közé tartozol. :)

Lennék a helyedben. :)

Egyébként én nem hagytam el magam bármennyire is nehéz volt a kicsivel. Minden reggel egy kis smink egy gyors hajvasalás vagy egy fonott copf és kész. Jó persze voltak Nincs kedvem semmihez napok is de heti 7 napból 5 nap nőként néztem ki. Havi 2 hétvégén anyum vigyázott a kicsire a szopiról való leszokatás után. Ami kb a 6.hónaptól volt.

A párom is sokat vigyázott rá. Mig ők játszani voltak a játszótéren én aludtam :D vagy hajat mostam, fodrásznál ültem vagy bármi.

De mondom jobb lesz hidd el. :)

Türelem :)

Nem leszek népszerű, de egy picit idegesítő ez a sok egymás popójának a fényesre nyalogatása.

Ma 20 hónapos a fiam, a dackorszak kellős közepén vagyunk. De mi a legelejétől ilyen babát kaptunk, a mi fiunk hasfájós volt, egy percet sem volt el egyedül, és mióta jár, olyan, mint a szélvész, nincs egy nyugodt pillanatunk mellette. Mégsem lennék képes úgy nyilatkozni róla és a Vele eltöltött első évről, hogy rémálom volt. Nem volt az. Gyönyörű volt, minden nap megajándékozott valami csodával.

Én nagyon furcsállom ezt a sok nyafogást. Mi az, hogy nem engedheted ki a hajad, hogy nem lobogtathatja a szél? Vagy hogy nem aludtál át egy éjjelt sem 8 hónapja? Engedd ki a hajad, menjetek sétálni, lobogtasd a szélben! Ha a babakocsiban ül a babád, nyilván nem tépu meg a hajad. Az éjjelek pedig ... ez ilyen. Amíg szoptatsz, erre készülj fel! De emiatt ne válaszd el a babád, pici még, szüksége van a szopikra. Csináld, szoptasd, kelj föl éjjel, fogadd el, hogy most ez a dolgod!

Túl sokat panaszkodsz! Vedd lazábbra az egészet! Nem kell beleőrülni a gyerekkel való foglalkozásba, csinálni kell, nem kifogásokat keresni!

A 33-asnak van némi igazsága. Utólag visszagondolva nekem is sok mindent lazábban kellett volna vennem.

A kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gonddal kapcsolatban: van benne valami igazság, de igazából más a gond. Az elején nagy a fizikai teher, etetés, fürdetés, stb. De a lelki életüket annyiból áll ápolni, hogy ölelgeted, puszilgatod, meg visszaveszed a homokozóban a kislapátot a másik gyerektől.

Nekem fizikailag nagyon könnyű, reggel nem kell korán kelnem, a reggeli önkiszolgáló, fürdést lerendezem azzal, hogy a kanapéról elkiáltom magam, hogy irány befelé és még utánuk szólok, hogy másnap a porszívózást legyenek szívesek nem elfelejteni. Viszont már nem elég egy puszi a bibire. Figyelni kell, hogy az iskolai konfliktusokat hogy kezelik, nem szeretném ha akár őket bántanák vagy ők lennének bántalmazók (akár verbálisan is), segíteni kell őket, megbeszélni dolgokat, stb.. rengeteg meló ez is, és mellette félelem, hogy már nem vagyok mellettük, hogy visszaszerezzem nekik a kislapátot... Na és kezdem igaznak érezni azt a mondást, hogy még mindig jobb ha bepisil, mintha ivarérett....

Teljesen normálisak az érzéseid. Nem mindenkinek rózsaszín köd a picibaba korszak. Én is ezért nem vállalnék harmadikat. Én sem szerettem az első évet. Folyton paráztam , hogy nem tudom mi a baja, nem tudja elmondani, csak sír de nem tudom miért, nem lehet otthagyni mert szopik, aztán szeparációs szorongás, fogzás, nem alvás, napi 24-es szolgálat, a pihenő lehetősége nélkül. Nagyon kemény. Később mikor a gyerek kezd partner lenni, ebből a szempontból már könnyebb. Nekem lényegesen olyan 2-3 éves kor körül lett nagyon jó, a gyerekezés. Akkor már tényleg jól kommunikálnak, értelmesek. De mikor elkezd beszélni onnantól már lényegesen jobb.

Az viszont igaz hogy meg kellene próbálni néha másra hagyni. Hátha elfogadná mástól a kaját. Az én kissebbikem cicifüggő volt. 3,5 évesen hagyta abba, de pl anyumtól simán elfogadta a kaját, csak tőlem nem. Jót tenne ha kimozdulhatnál.

A nagy gyerek nagy gond, pedig messze nem az anyagiakra vonatkozik. Te is megérted majd, ha túl lesztek a kisbabás gondokon. Az hogy hányszor kakilt, kibújt-e a foga, lefejelte a szekrényt, nem akar enni, vagy nem akar szopni, valójában a gyerek további életére nézve kis problémák. Napi gondok, amik jó esetben pár órán-napon belül megoldódnak, elmúlnak. Amikor nagyobb lesz. és el kell dönteni hol tanuljon, alhat-e a barátjánál barátnőjénél, (kvázi potenciálisan apuka vagy anyuka lesz-e), milyen oldalakat nézhet a számítógépen, rájössz-e mit titkol előled, rossz társaságba keveredik, esetleg drogozik, cigizik, iszik, (és ne hidd hogy ez csak a te neveléseden múlik) azok a gondok egész életére kihatnak, és sokkal nehezebb megoldani.

Egy-két kötekedően érdemes lenne figyelmesen olvasnia! Kedves Utolsó! A kérdező úgy kezdte, hogy negatív kommenteket nem kér, erre megállapítod ugyanezt :) Amúgy én kicsit másképp fogalmaznék: együttérzésre, empátiára vágyik!

Fényesre nyalogató kommentelő.. ha Te nem így érzel, nem kell ideírni. Nem haragszunk Rád, örülünk, hogy Neked jobb, mint nekünk, hidd el! és évezd is ki :)

A lényeg sztem, hogy mindenki másképp éli meg a dolgokat, ami függ a babától, anyukától, a körülményektől stb.. és akik hasonló cipőben vannak támogassák egymást és ne a sárdobálás menjen..