Babám, miután kijátszotta magát addig sír, míg fel nem vesszük. Imádja, ha cipeljük. Volt valaki hasonló cipőben?

"Inkább legyen egy elkapatott gyerekem, mint hogy kimondjam saját magamról, hogy szívtelen vagyok, mert nem tudnék így élni."

ÉN nem tartom magam szívtelennek. Na most, hogy más mit mond rólam, meg más minek tart, az más kérdés mindenesetre nem érdekel. Csak akkor mikor irigykedik ne is gondolja azt, hogy a gyerek magától ilyen.

12-es vagyok.

Még annyit hozzáfűznék, hogy 9 hónapig szimbiózisban élnek velünk. Miért várjuk el, hogy hipsz-hopsz elfoglalják magukat ilyen kicsi korban? Mi is társas lények vagyunk. Szeretünk beszélgetni, kapcsolatot teremteni. Az én kislányom tényleg olyan volt, hogy le se lehetett tenni, mert sírt. Nagyon sokat ringattam, éjszakáztam vele. Tudtam, hogy csak jobb lesz a helyzet. Pár hónapot ki kell bírni és könnyebb lesz. 6 hónapos korától kezdve folyamatosan nőtt az idő, amit egyedül töltött. Bíztam benne, ha felül, akkor még többet eljátszik egyedül. Így is lett. Persze most is van, mikor megunja a játékot, és kiabál nekem, hogy mámmám. Olyankor mindig leülök vele játszani és közben pedig mondókázunk. Szeretem ilyenkor azt az örömet látni az arcán, hogy milyen jó anyával játszani. Az egész a türelemről szól. Azzal, hogy gyereket vállaltam ő lett a legfontosabb és minden más utána következik. Minél jobban okosodik és fedezi fel a világot, annál több időt lesz el egyedül. Lássuk be ilyenkor mi vagyunk nekik a világ közepe, a biztos pont.

Kedves kérdező! Sokáig én is paráztam ezen és kaptam olyan válaszokat, hogy úristen fel ne vedd még a végén megszokja.

Egy pillanatig elgondolkodtattak ezek a válaszok, de csak egy pillanatig. Utána már bántam is, hogy egyáltalán feltettem a kérdést.

Igen, baromira fárasztó, hogy 15-20 perc után fel kell venni, körbe kell hurcolni, meg kell neki mutogatni mindent és tök jó lenne, ha kicsit több ideig le tudná kötni magát. De nem tudja, én meg az anyukája vagyok, szeretem és jót akarok neki. Márpedig ha sír, akkor biztos nem azzal teszek neki jót, ha hagyom, hadd zokogjon és tréningezem az önálló játékra. Felveszem, hintáztatom, mutogatok neki ezt-azt, aztán ha megnyugodott, leteszem újra. Ha kell, egész ébrenléti idejében ezt teszem, a házimunka meg megvár, amíg apa hazajön.

Szóval szerintem nyugodtan vedd fel. :-) Nem fogja megszokni, ez baromság. Most erre van igénye, de majd eljön az idő, hogy nem győzöl utána rohangálni és örülsz, ha egy kicsit megmarad az öledben.