Lehetek jó anya, vagy inkább ne is vállaljak gyereket?

Magamtól sosem akarnék gyereket (28 vagyok). A párom -akit mindennél jobban szeretek- hihetetlenül önzetlen, csodálatos, családcentrikus ember, nem tudja elképzelni az életét gyerek nélkül. Mellette még bele is mernék vágni. Unokahúgom 11 éves, hihetetlenül okos, vagány, jószándékú, jópofa kislány, kicsit magamra emlékeztet, nagyon szeretem. Az értelmes 6 fölötti gyerekekkel jól el vagyok, még azt is el tudom képzelni ahogy olyan "családos" dolgokat csinálunk. :) Azonban ami előtte van hihetetlen módon taszít: a szülés, a terhesség, hogy egy parazita élősködik bennem, a szoptatás, ha elképzelem, hogy terhes vagyok, csak egy nagy bálnát látok, de egyébként is visszataszítónak tartom a terhes nőket... Az hogy 3 óránként etetni kell, bár tuti, hogy nem szoptatnám, csak tápot kapna, és belegondolni is szörnyű, hogy 3 évig csak zsíros haj-szaros pelenka- gyerekbőgés foglalna le. Ha bele gondolok elmegy a kedvem az élettől. Tudom, hogy ahhoz, hogy a későbbiekben normális gyerekem legyen, a kezdetekben is odaadónak kell lenni, de én biztos nem lennék erre képes. Eszembe jutott az adoptálás is, de a párom inkább nem vállalna gyereket, minthogy ne az "ő vére" legyen... Nos nagyon a gyerekvállalás korában vagyok már, a körülöttem lévőknél a csapból is ez folyik, és ha felmerül a téma, a párom csak lemondóan annyit mond, hogy te úgysem akarsz gyereket... Arra gondoltam, jobb volna, ha találna egy olyan nőt, akivel lehetne boldog családja :/ Volt valaki hasonló bébiláz-gyűlölő helyzetben, úgy, hogy jó anya lett belőle?