Én már soha nem fogom élvezni az anyaságot?

Mindig vártam, hogy könnyebb legyen, majd idővel jobb lesz és hazudnék, hogy ha azt mondanám nem könnyebb és nem jobb, de nem az igazi...:( Vannak szuper napjaink, olyankor minden szuper és nem gondolok ezekre, de az esetek többségében csak a nehéz dolgok vannak. Mondhatnám úgyis, hogy a neheze, a rossz pillanatok elnyomják a jót. Lassan másfél éves, soha nem volt egyszerű eset. Sokat sírt első perctől, hasfájós volt, nem aludt, nem ment a szoptatás sem (nehezen indult be és vért izzadtam érte), az evés sem volt az igazi. A mozgásfejlődéssel egyre könnyebb és jobb lett, de mint írtam korábban még elmarad az a minden kerek és így van jól érzés. Azóta sem alszik, rengetegszer ébred, már azt sem tudom mikor aludtam egy jót. Nem akar enni sem sokszor, kiveri a kanalat a kezemből, kiköpi az ételt. És nagyon, de nagyon akaratos és elkezdte a hisztit is már egy jó ideje. Szóval semmi sem könnyű és egyszerű vele. Próbálok türelmes lenni, rengeteget foglalkozok vele, éjszakánként dédelgetem, ha nem alszik, bevetek mindent, hogy egyen, magamhoz ölelem, amikor rúg, vág, hisztizik és türelemmel, szeretettel vagyok iránta. Sokat mondókázunk, énekelek neki, rajzolok...Úgyhogy felé nem mutatom ezeket az érzéseimet, de a sírás kerülget, mert én megszűntem lassan létezni, csak ő, csak vele, csak érte és ha ki is mozdulok kezdődik minden elölről. Biztos azért is ilyen nehéz, mert rengeteget vagyok vele egyedül, mert a férjem sokat dolgozik és a rokonok, barátok messze vannak, újakat meg nem sikerült szerezni (pár szót váltunk a játszótéren, de mindenki vagy már vagy párban van, vagy itt élnek a rokonok és nem hiányzik nekik a társaság, mert nincs űr) Szóval már elfogadtam, hogy megszűnt a régi életem és olyan már soha nem lesz, de azt hittem ebben is kiteljesedek majd, hogy lassan kerek lesz minden, de még mindig nem érzem ezt és már lassan másfél éve "csinálom". Mielőtt bárki elítélne tervezett baba volt, vártunk is rá sokat és emiatt még szörnyűbb ez az érzés, mert olyan mintha nem tudnám értékelni ezt a csodát, amit kaptunk, mert mások ölni tudnának érte. Beszélni erről így nyíltan senkinek nem merek, mert azt hinnék, hogy nem szeretem a gyerekemet és minek nyávogok, de ki kellett írnom magamból, mert most úgy érzem nagyon nehéz...