Tényleg olyan rossz dolog anyának lenni, mint amit ezen az oldalon látok? Ti megbántátok?

Ne általánosíts!

Én például boldog vagyok, 20 éves házasságban, 3 iskolás gyermekünk van.

Soha nem panaszkodom a FB-on, fent sem vagyok:)

Imádok velük ide-oda járni és megvan a havi kettesben töltött program a férjemmel is.

Mindent ketten csinálunk itthon, ami a házimunkát illeti. Nem riad meg a porszívótól a férjem sem.

Vannak nehéz időszakai a gyereknevelésnek, de jó dolog anyának lenni.

Nekem egy 3 éves fiam van, aki nyugodt természetű, jó kisfiú. (anyós szerint mert kiegyensúlyozott, nyugodt háttere van - nem tudom, összefügg-e).

Férjemmel közösen csinálunk mindent, a háztartást, a gyereknevelést. Szerintem ez a normális.

Akinek rossz a házassága és nincs pénze, a férje önző, azt ne a gyerekre fogja, mert ő maga tehet róla! Mindenki maga alakítja az életét! Nem kell mártírnak lenni, csak mert szült!

Nem minden fekete és fehér.

A facebookon fotókon szerintem általában mindenki happy. Szoktam tengerparti fotókat is látni, de azért ez senkinél nem része a mindennapoknak. Az hogy feldobnak 1-2 alig alszok posztot, engem nem zavar. Azért járt már úgy szerintem mindenki. Mondjuk itt sokakat iritál, de itt is csak végletek vannak. A minden tökéletes és a teljesen tönkrement. Innen ne is meríts ihletet, mert ide jellemzően panaszkodni vagy problémát kivesézni jön mindenki.

Ha tényleg szeretnél már gyereket, akkor te sem a kifogásokat fogod keresni.

Igen, a statisztika szerint valoban tobb a boldogtalan ember, de ezeknek az emberekenek sajat maguknak kell tenni azert, h ez valtozzon. Sok ember lusta es inkabb ul a meleg sz@rban es arra forditja az energiajat, h panaszkodik, meg irigykedik masokra.

De tenyleg ne altalanosits. En pl abszolut boldog vagyok. 5 eve vagyok egyutt a parommal. Nem vagyunk hazasok, de van egy csoda ikerparunk, akikkel teny, h neha nagyon nehez, hiszen meg kicsit es a szuloi szerep sok faradozassal is jar. De ennek ellenere elvezzuk, a parom rengetegt segit, megyunk nyaralni, amikor csak tehetjuk, kikapcsolodunk es nem panaszkodunk, hanem elvezzuk az eletet es ha vmi problema van, akkor azt egyutt igyekszunk megoldani.

Problemka gyerek nelkul is vannak, voltak es lesznek. A gyerekvallals szerintem az egyik legcsodasabb dolog egy par eleteben minden nehezseg ellenere! :)

A pénzhiány, illetve az ebből fakadó mindennapos gondok, egy olyan házastárs, aki nem veszi ki a részét a közös dolgokból eleve nem öröm, a gyerekvállalás meg mindenképp nehezített terep, szóval a fentiekkel küzdő anyuka életében valószínűleg több a stressz, és ritkább az idilli naplementés pillanat a tengerparton.

Szerintem a gyerekes lét csodálatos. DE nehezebb is, mint gyerek nélkül. És jobb, ha előbb megvannak a megfelelő anyagi körülmények és egy olyan társ, akivel számíthattok egymásra, mert ez segít elsimítani a nehézségeket, és lehet élvezni az idilli részét.

nekem sem rossz:)

pedig megjártunk már egy családterápiát ovis gondok miatt,amik 2 éve nem akarnak rendeződni,két igencsak makacs és akaratos gyerekem van,akik úgy két éves korukig kb. egy éjszakát nem aludtak át,terhességeimet pedig rosszul viseltem..

Ehhez képest a harmadikat várjuk :D :D

Az óvónéni,meg szokta jegyezni néha "hüledezve", hogy "és bevállaltátok a harmadikat is",mikor a gyerekeinkről van szó..

fel lehet ezt fogni,úgy is,hogy de sz..r nekünk,meg úgy is,h ezek feladatok,amik megerősítenek,tanítanak..

szó se róla,nálam is van, hogy szakad a cérna,de ezeken hamar túljutok,most, hogy a kicsi is kezdi az ovit,van időm kipihenni:)

A férjemmel összhangban voltunk/vagyunk a gyerekek előtt és azóta is...szóval szerintem azért ez nagyban függ tényleg attól,hogy ki az az ember,akivel gyereket vállalsz..

Imádom a lányomat, nem bántam meg egy percre sem, de igen, kva nehéz úgy is, hogy a férjem igazi apja, nem csak megcsinálni tudta, kiveszi a részét, számíthatok rá, mindenben mégse tud segíteni. Pl.: most jártuk meg harmadjára a kórházat, most 5 napot voltunk bent, na oda (csecsemőosztály) az apukákat be se engedik. Nem lehet mellette, nem válthat a virrasztásban, folyosóig engedik elméletben a szoptatós anyukák miatt (csak tudnám, mihez kezdenének mondjuk egy özvegy férfival).

Fárasztó gyereket nevelni (alig 10 hónapos), idegörlő. Az a gyomorszorító aggodalom, zsigeri félelem, amit a beteg gyereked ágya mellett érzel semmihez sem hasonlítható. A kórházban ugyanakkor mindig rádöbbenek, hogy mennyi sokkal rosszabb sors van, azok az anyukák tényleg tudnának panaszkodni.

Na, azért van abban valami, amit a kérdező ír. A fiam kétévesen ment bölcsibe, én dolgozni. Addig naponta ránéztem erre az oldalra, nekem volt itt 1-2 hasznos dolog, info, tapasztalat. Mióta dolgozok, nyilván jóval ritkábban kukkantok ide, de az nekem is egyből szembetűnő volt, h itt mennyien nyekeregnek, panaszkodnak.

Nekem a legtöbb esetben z az érzésem, h ez az oldal tele van frusztrált anyukákkal. EZek oka igen lehet a vacak, vagy éppen romló párkapcsolat, a pénzhiány.

Akárhogyis: igen is nehéz meló a gyerekkel lenni, a gyereknevelés. Sokan egyfajta házicselédek otthon, mert jaj, nincs időm, főzök, mosok, gyereket nevelek. Apa sokat dolgozik, vagy külföldön van, ő meg otthon van a mittomén hanyadik gyerekkel segítség nélkül. De akkor miért kellett annyi gyerek? Miért nem tud sok felnőtt logikusan gondolkozni, számolni, előbbre látni?

Abszolút nem akarom osztani az észt, de én is sokszor ezt érzem, ha feljövök ide.

De ezt más területen is el lehetne mondani. Mostanában akárhova megyek, mindig valaki siránkozik valamiért.