Lenne egy munkalehetőségem ,ha van e esély arra hogy felvegyék a bölcsibe ? A másik kérdésem anyumék nagyon ellenzik a bölcsit tényleg traumát okoz neki ha be adom?

Ha már a #6os gondolatmeneténél maradunk, akkor azt hogy a bölcsi hasznos meg azok találják ki, akik már megunták a saját gyerekükkel való foglalkozást és azt állítják a gyereknek van igénye rá, egyenesen a gyerek mondta ,hogy többre vágyik.

A bölcsőde egy szükséges rossz, soha nem kap olyan figyelmet, gondoskodást amire egy ekkora gyereknek szüksége van, persze a kényszer nagy úr.

Bölcsődében dolgoztam évekig, mindent megteszünk értük, amire lehetőségünk van, de a személyes gondolkodást,amit otthon megkap azt sajnos nem tudjuk nekik biztosítani hisz legalább 12 gyerek van 2 felnőttre jobb esetben.

Mivel belülről ismerem a bölcsik világát én a sajátomat nem adom be.

Most akkor miért tetted fel a kérdést, ha te már rég tudtad a választ?! Igazolást vártál amit a nagyszülőknek tudsz mutogatni?

A válszaidból látszik, te már rég döntöttél, akkor mit kell itt túraztatni másokat?!

Gyermeklélektan. Gyermekpszichológia. Fejlődésneurológia.

Mind azt mondja, hogy a szocializáció elsődleges színtere 3 év alatt a család. A jól kötődő gyerek a család biztonságából kitekintve ismerkedik a világgal. Nincs szüksége állandó gyerektársaságra a megfelelő fejlődéshez. Nem bír előnnyel a későbbi társas kapcsolatoknál a korai intézményesítés. ;)

Ha még nem beszél, biztos nem hagynám idegenekre. Rád van szüksége, te érted meg. A kevés vagy neki meg szép onnyugtato duma. Persze, hogy kevés vagy neki ha keveset foglalkozol vele.

A szocializáció első színtere a család. Nem idegenek osztott figyelemmel.

#19 mondjuk én pl egyetemen (ELTE PPK, pszichológia) fejlődéslélektanon pont azt tanultam, hogy nem az együtt töltött idő mennyisége, hanem a minősége számít gyerekeknél. És attól még, mert bölcsiben van, bébiszitter vigyáz rá, akármi, ha a szülő a közös időben kellően törődik vele, akkor nem lesz ez sem traumatikus, sem nem befolyásolja majd a szülő-gyerek kapcsolatot és kötődést. Mert igaz ugyan, hogy a kicsiknek a szülővel való kapocs az elsődleges, de optimális esetben nem az egyetlen. És nem, nem csak a nagyszülőt értjük ez alatt. Az emberiség fejlődése során az volt a norma, ahogyan ugye sokszor mondják, hogy egy falu neveli a gyerekeket. Hogy kis 20-30 fős szűkebb, állandó közösségben vannak a kicsik (nem csak 3+ éves kortól), különböző korú, fejlettségű más gyerekekkel, más felnőttek felügyelete alatt. Az ember egy modern lény kőkori aggyal (szintén az egyetemen egy professzorom mondogatta mindig), vagyis a születésünkkor belénk kódolt igények és a fejlődésünknek megfelelő közeg az nem éppen az, hogy a kisgyerek 3 éves koráig a szülein és (jobb esetben) nagyszülein kívül ne találkozzon mással, csak néha a játszótéren fél órára egy-egy más gyerekkel. Ugyan a bölcsi nem tudja ugyanazt nyújtani, mint amikor a faluban a házak között futkározik a csapat gyerek és néha rájuk szólnak, ha útban vannak, de a modern korban a legközelebb áll hozzá. Egyáltalán nem normális, ha egy kicsi csak 3 évesen kerül először közösségbe, neki az sokkal nagyobb nehézség (főleg a mostani óvodai rendszerben, ahol a 25-28 fős kis csoportokban a két óvónőnek aztán marhára nincs rá kapacitása, hogy a kis lelkével foglalkozzon), mintha már kicsi korától kezdve megszokta, hogy van a napnak olyan időszaka, amikor nem az anyjával van, hanem más gyerekek között.

És igen, a kérdező is mondta, hogy a világon máshol nincs ilyen, hogy 3 évesen kezdenek közösségben a gyerekek. Hollandiában 4 hónaposan már bölcsibe kerülnek. Más rendszer, igen, nem is feltétlenül ez a jó megoldás, ez talán kicsit a lónak a másik oldala, ugyanakkor mégis a hollandok a világon a legboldogabb emberek, ellentétben a magyarokkal, ahol a depresszió a világelső. Szóval mintha nem is lenne összefüggés a későbbi boldog élet és a közösségbe szoktatás ideje között. Nahát.

Az meg a másik, hogy a gyerek családba születik, egy egységnek a része, és bár az ember igyekszik, nem hozhat meg minden döntést az alapján, hogy az adott gyerek mit szeretne éppen, mert a családnak nem biztos, hogy az a legjobb. Ha az anya már kezd lelkileg kimerülni, kell más impulzus is neki, nem csak a gyereknevelés, akkor ahelyett, hogy szidalmaznák itt páran, hogy "megunta" a gyerekével való foglalkozást, ahelyett esetleg be lehetne látni, hogy a gyereknek is érdeke egy kipihent, vagy legalábbis jobban feltöltődött anya, aki az együtt töltött időben teljes figyelemmel tud felé fordulni és nem csak unottan pakolgatja a kockákat egymásra mellette. Plusz azért nyilván anyagi vonzata is van, hiszen persze tök jó, ha valaki megteheti, hogy 3 évig nem dolgozik semmit, azért lássuk be, a legtöbbeknél ez erősen megterheli a pénztárcát, és az szintén nem a gyerek érdeke, hogy az anyja kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön, mert nem tudja megteremteni azokat az anyagi feltételeket, amik mindkettejüknek hasznára válnak.