Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Hogy fogadjam el a terhességem...

Hogy fogadjam el a terhességem és a babával járó változásokat, ha én még egyáltalán nem akartam volna gyereket?

Figyelt kérdés

22 éves vagyok, 8 hetes terhes.

Nem így terveztem/terveztük egyáltalán és a kezdeti sokkot öröm követte, majd ez pár nap alatt elmúlt és most, hogy realizálódott bennem az, hogy ezzel az összes eddigi tervem, erőfeszítésem a kukában landolt, nagyon magam alatt vagyok.

Az előéletemről azt kell tudni, hogy jogászcsaládból származom, így valamennyire magától értetődött, hogy én is a jogot végzem el. Már így is csúsztam 1 évet, jelenleg harmadéves vagyok. Szeretem ettől függetlenül, ebben láttam a jövőmet és én sosem akartam olyan lány/nő lenni, akinek a párjára kell támaszkodnia az anyagiakat illetően. Viszont kisbabával nem látok arra esélyt, hogy lediplomázzak és még a szakvizsgámat is megszerezzem. Így ezt a félévemet még megcsinálom, utána pedig kb háztartásbeli leszek és amíg meg nem születik a baba, lefoglalom magam a babaruha hajtogatással és a gyerekszoba tervezésével. Engem ez nagyon bánt és hiába látom a páromon, hogy mennyire boldog, az én örömöm nem őszinte.

A másik, hogy rettegek a testemet érintő változásoktól is. Mindig olyan voltam, aki figyelt a külsejére, öltözködésére. Sportolok, egészségesen eszem és kövezzetek meg, de nekem a fodrász-kozmetikus-manikűrös is elengedhetetlen. Félek, hogy striás lesz a bőröm, vagy hogy toxémiás leszek és teljesen "felpuffadok", vizesedek majd.


Attól is tartok, hogy mi lesz velem, ha a kapcsolatunknak (esetleg) vége lesz. Nagyon jól megvagyunk, szeretjük egymást és nem gondolkozom szakításon, ne értsétek félre. De manapság már tényleg ritka a holtomiglan, holtodiglan... Ráadásul a párom mindenképpen kis korkülönbséggel szeretne kistestvért is, csak aztán ha 8-10 év múlva szétmegyünk, neki folytatódik az élete, én pedig ott leszek két gyerekkel, diploma nélkül.

Van házassági szerződés, a szüleim sem hagynának magamra, de mégis az én életem fog tönkremenni kb, mert így a társkeresés is rémálom lenne később. Manapság sok férfi még saját gyereket sem akar, nemhogy másét nevelgetni...


Tudom, hogy anya leszek és a legboldogabb embernek kéne lennem a Földön most, de pont az ellenkezőjét érzem. Félek és kétségbe vagyok esve.



2021. ápr. 24. 17:02
1 2 3 4
 11/40 anonim ***** válasza:
65%

Tanulsz, tanulsz, egyszer csak sír a baba. Megnézed, tele van a pelenka, kicseréled. Tisztába teszed, nedves törlőkendővel megtörölgeted, beteszed a kiságyba. Tanulsz, tanusz, elpityeredik a baba. Mi lehet a baja? Éhes. Akkor ott hagysz csapot-papot, mész és megeteted a babádat. Tiszta a pelus, tele a poci, oké. Nyilván, amit addig tanultál kuka, mert semmi nem maradt meg. Azt újra át kell ismételni, újra át kell olvasni. Ráadásul aznap éjjel (sem) aludtál valami hú de nagyot, így még nehezebben megy a tanulás, mert fáradt, kialvatlan vagy, nem bírsz a könyv, füzet, laptop felett görnyedni, nyűglődés az egész. Majd a baba elkezd gagyogni, halandzsázni baba nyelven. Amíg abba nem hagyja, nem fogsz tudni tanulni, nem marad meg semmi a fejedbe, nem jegyzel meg semmit. Mit csinálsz?

Nem tudsz tanulni, mit csinálsz? Bemagolod az egészet. Miután bemagoltad és nem tanultad, hanem bemagoltad, nem látod át az összefüggéseket, a logikát, és lehet, hogy holnapra el is felejted.


Így ennek aztán van értelme #5.


Ráadásul én se vennék úgy fel egy embert, hogy

1. Miután lediplomázott, szült egy gyereket, és nem tudott elhelyezkedni a szakmában.

2. 2-3 évig el se kezdi a munkáját, mert otthon van a gyerekkel.

2021. ápr. 24. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/40 anonim ***** válasza:
48%
kamu kėrdės,aki nem akkar gyereket az vėdekezik,ės egy leendő jogász nem nyafog ennyit .
2021. ápr. 24. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/40 anonim ***** válasza:
46%

#12

Mesélj még a 100%-os védekezésről légy szíves!

Amúgy egyik ismerősöm spirállal esett teherbe. Masik ismerősöm meg fogamzásgátlót szedett, mandulagyulladása volt, amire antibiotikumot szedett. Tudta, hogy az antibiotikum gyengít(het)i a fogamzásgátlót, ezért másfél hónapig nem szexeltek, végül mégis teherbe esett. Na?


"ės egy leendő jogász nem nyafog ennyit ."

Nem tudtam, hogy a tulajdonságok, érzelmek szakmához vannak kötve, ez nekem újdonság. Akkor a pékek nyafognak? A hegesztők meg tudnak zongorázni?

2021. ápr. 24. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/40 A kérdező kommentje:

Védekeztünk, sehol nem írtam olyat, hogy ne tettük volna.

Szerintem nem nyafogás az, hogy kétségbe vagyok esve. Nem arról van szó, hogy letört a körmöm, vagy hogy kihűlt körettel szolgálták fel a főételt az étteremben.

2021. ápr. 24. 18:01
 15/40 anonim ***** válasza:
100%

Ne csináld. Ha nem akarod a gyereket és úgy érzed, hogy mindenről le kéne mondanod, akkor vetesd el. Hétfőn kezdd el beszerezni a papírokat hozzá, mert az ez nem úgy megy, hogy másnap csinálják is az abortuszt. Hagyd nyitva a lehetőségeidet, mert utolsó pillanatban, a műtőbe vezető úton is dönthetsz úgy, hogy mégis megtartod.


A párod ne érdekeljen. Nagyon jól írják, hogy egy nő magának szül. Ha apuka lelép, akkor végzettség, munkatapasztalat és pénz nélkül ott fogsz állni a gyerekkel.

2021. ápr. 24. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/40 anonim ***** válasza:
72%

"Megnézed, tele van a pelenka, kicseréled. Tisztába teszed, nedves törlőkendővel megtörölgeted, beteszed a kiságyba. Tanulsz, tanusz, elpityeredik a baba. Mi lehet a baja? Éhes. Akkor ott hagysz csapot-papot, mész és megeteted a babádat. Tiszta a pelus, tele a poci, oké"


Igen, mert ugye úgy működik egy gyerek, mint egy gép. Mert csak teli pelus és kaja miatt sírhat egy baba...

Csillagom, te se láttál közelről csecsemőt. Mikor beüt a hasfájós korszak (már akinél) és vég nélkül üvölt, vagy épp fázik/melege van, fogzik, vagy csak anya/apa közelségére vágyik és még ezer +1 ok miatt sírhatnak fel. A gyerekvállalás nem abból áll, hogy megeteted, pelust cserélsz, majd lerakod aludni és minden oké.

2021. ápr. 24. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/40 anonim ***** válasza:
100%
Biztos, hogy nem tartanám így meg és tenném tönkre az egész jövőm. A párom meg, ha nem értené meg, akkor jobb is lenne ha hagynánk egymást. Szerintem így is úgy is szakítás lesz a vége vagy pedig kényszerből együtt maradtok, de senki se lesz boldog.
2021. ápr. 24. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/40 anonim ***** válasza:
100%
Így ne vállald! A gyerek látja kárát és a párkapcsolatod. Így, hogy te kényszerből vállalsz gyereket, hogy a párodnak megfelelj, tönkre fogsz menni te is és a párkapcsolatod is. Inkább vetesd el! Magaddal, a gyerekkel és a pároddal cs!szel ki. Egy gyereknek család kell, nem egy házsártos, nem szerető, életúnt nő (mert ha az a nagy álmod, hogy jogász légy, nem pedig otthon ülő feleség, akkor életúnt és megkeseredett leszel), és nem egy ígérgetős apuka, akinek meg se született az első gyermeke, de már a másodikat tervezgeti úgy, hogy nem ő szül, nem az ő karrierje megy tönkre, nem ő marad otthon a gyerekkel.
2021. ápr. 24. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/40 anonim ***** válasza:
100%
Így én se vállalnám. Ha nem akarod szívből a gyereket, akkor ne akard kényszerből. Nem lehet úgy gyereket vállalni, hogy valaki fél a magánytól, párkapcsolatfüggő és ezért mindenben behódol a párjának. Az első gyereke még meg se született, egy almánál is kisebb, de már a második gyereket tervezgeti, hogy kis korkülönbség legyen a gyerekek között. De te maradsz otthon a gyerekkel, ő aztán biztos nem fog lemondani az ő karrierjéről, nem fog lemondani a szabadidejéről.
2021. ápr. 24. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/40 anonim ***** válasza:
100%

"Az első gyereke még meg se született, egy almánál is kisebb, de már a második gyereket tervezgeti, hogy kis korkülönbség legyen a gyerekek között."

Ezen nekem is megakadt a szemem. Amúgy az ilyen nagy tervezgetős férfiak azok, akiknek addig tetszik a babázás, ameddig a baba alszik. És az ilyen férfiak lépnek le a leghamarabb, ha a nő nem néz ki fullosan szülés után és nem aludja át a gyerek 5 hónaposan az éjszakát.

2021. ápr. 24. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!