Dolgoznál a gyereked iskolájában takarítónőként ha jelenleg nem lenne más lehetőséged?

Ahogy én most visszaemlékszem az iskolás eveimre nem dereng, hogy találkoztam volna a takaritokkal. Nyilván voltak, de az órák között van 15 perc szünet és szerintem kutya nem foglalkozott velük. Vagy a büfében voltunk vagy a teremben wc-n kívül.

Szerintem feleslegesen parazik a lányod. Meg lehet oldani, hogy ne is talalkozzatok egész nap.

Azért tartja cikinek, mert ilyen korban már az is ciki, ha meglátják a szülőt az utcán és úgy köszön neki a szülő, hogy szia picikém. Ez is rohadt ciki az ó korukba, nem még hogy ott vagy a suliba és ott kérdezgeted tőle, hogy mi legyen a mai vacsora. Nem maga a takarítónőség lénye zavarja, hanem hogy ott vagy. Ha elmennek melletted a folyosón, már nem poénkodhat úgy, mert ott vagy és hallhatod.

De ha tényleg nincs más lehetőség, csak pont a gyereked iskolájában van munka, ahova felvesznek, akkor ne zaklasd őt. Ne menj oda hozzá, ne kérdezgesd ott, hogy ment egy dolgozat, ne lérdezgesd, hogy lemenj-e neki büfébe, stb.

25, ott a kérdésben, a gyerek azt tartja szégyellni valónak, hogy az anyja takarít. Meg azt, hogy a suliban dolgozik, nem a többiektől tart.

Szégyelli, hogy az anyja takarít. Márpedig ez nevelés kérdése, hogy megtanulja, nincs olyan munka, ami szégyen.

"takarítónőnek nem a tanult, valamit elért emberek mennek."

Rengeteg oka lehet annak, hogy valaki takarítónőnek megy. Igen, lehet hogy azért, mert iskolázatlan, de ez önmagában abszolút nem szégyen. Attól még bőven lehet kiegyensúlyozott, boldog ember, gyerekeinek csodálatos anyja, és a közösség elismert tagja, hogy a munkája az iskola tisztán tartása. És ez igeni azt jelenti, hogy "elért valamit".

Nekem van diplomám, mégis voltam 9 hónapig takarítónő. Egyszerűen úgy hozta az élet. Van ilyen. Nem tagadom, ha szóba kerül, a családom pedig a mai napig büszke rám, hogy abban a nem könnyű helyzetben képes voltam a büszkeségemet és a sznobizmusomat félre tenni. Erről oldalakat tudnék most írni (nem fogok), de legyen elég annyi, hogy rengeteget formált a személyiségemen az egész, és soha nem tartanék ott, ahol most, ha akkor nem tettem volna meg az első lépést a komfortzónámon kívül.

Ennek ellenére megértem én is a Kérdező kislányát, egy ötödikesnek ez lehet ciki, főleg, ha van egy-két olyan osztálytársa, akik olyan mentalitást hoztak hazulról, amit itt is lehet sajnos pár hozzászólótól olvasni.

#28 Nem sokat tudhatsz az életről...

Nekem van diplomám, mégis takarítottam hónapokat Ausztriában. Egy hónap alatt megkerestem annyit, mint amennyit itthon diplomával a szakmámban fél év alatt..