Csak engem keserítenek el ezek a szülők?

Ezek olyan tabu témák, amiket sokan nem vallanak be, de még saját maguknak se.

Egyébként meg... én ismerek olyan szülőt, aki szintén így éli meg, hogy megbánta a gyerekvállalást, mégis ellátja a szülői teendőit, gondoskodik a kölökről, neveli és támogatja, meg olyan szülőt is, aki mindenhol promózza magát, hogy mennyire fantasztikus anyuka és mennyi mindent megtesz a gyerekeiért és mekkora szuperság az egész, közben meg egy szalmaszálat alig tesz keresztbe értük.

Szóval meg lehet bánni, de attól még tisztességesen fel is lehet nevelni...

Én mindig azt remélem, hogy ezeknek a szülőknek csak szükségük van arra, hogy valahol "ventiláljanak".

Szóval szeretném azt gondolni, hogy jó érzés kiadni magukból az őszinte érzéseiket, de aztán bebújnak a gyerekük mellé az ágyba, olvasnak nekik egy mesét, betakargatják és megpuszilgatják...

Biztos sokan vannak azok, akik ezzel ténylegesen így is vannak. Meg akadnak olyanok is, ahol a gyerek nagyon komolyan megsínyli a helyzetet.

Utolsó: csak épp a lelki oldala otthagyja a lenyomatát a gyerekben, aki ezzel a “kis” csomaggal lesz felnőtt. És nem, nem kell mondani.

Plusz nemcsak ez a két véglet van, amit írsz…

Rengeteg ilyen van, még azon kívül is mint amit azon az oldalon olvastál,főleg hogy csomóan maguknak sem vallják be.

Illetve ott a rengeteg sok elvált apuka, aki később a gyerekére sem néz.

És rengetegen vannak úgy, hogy nem a gyerekvállalást bánták meg, hanem hogy KIVEL és/vagy MIKOR vállaltak.