Mivel hozzam a tudtára, hogy apa lesz?

Annak idején nem állt ki mellettem, vagyis mellettünk. Többször is felhozta, hogy el kéne vetetni a picit, pedig biztos lehetett volna benne, hogy nem fogom. Én ezt már leszögeztem jóval korábban, és akkor azt mondta, büszke rám ezért. Gyűlöltem. Meghazudtolta magát. Ráadásul Budapestre utazott hónapokra, igaz, azt már jóval hamarabb megbeszéltük.

Aztán, mikor ráébredt, hogy ő mégiscsak szeretné, mégis kell neki a gyerek, már késő volt, elvetéltem. Ezt történt legutóbb.

Amikor arra céloztam, hogy csak akkor mondom el, ha nem úgy fog nézni, mint múltkor, annyit takar, hogy halott tekintettel bámult a semmibe, nem volt hajlandó rám nézni, és amikor mégis... hát attól eltört bennem valami.

És nem, nem hívta fel a főnökét, hanem ebéd után vissza kellett mennie dolgozni, és mondta, hogy 2 hét múlva hétfőn nem fog dolgozni, mert el akar kísérni a vizsgálatra.

És múltkor, mint már írtam, kiscipőt vettem, de a tesztet akkor is lefényképeztem, és az a 3 fotó azóta is megvan, és mikor a képeket nézegette a telefonomon, múltkor is megkérdezte,hogy miért van még meg. - Azóta természetesen bántja őt, hogy így alakultak a dolgok, vádolja magát, és fáj neki, ha emlékeztetem.

És igenis érhette meglepetésként, mert igaz, hogy nem védekeztünk, ráadásul akkor is együtt voltunk, mikor éppen megvolt, de ő nem hinném, hogy igazán figyelt volna erre, főleg, hogy nem emlékeztettem folyton, hogy még x nap van a nemvártig.. Késni pedig nem késett, annyit nem vártam a tesztig. Különben is, legutóbb a negyedik hónapban jött össze, csoda, hogy most azonnal, elsőre.

Nem is kell elhinni. De ez nem szappanopera, nekem ez az életem. Ha annyit írtam volna, hogy örült, rögtön reálisabb lenne? pff -.-"

De nem izgat, nem fogom ilyen butaságok miatt felidegesíteni magam.

Igen, akkor akarta, utána pedig elbizonytalanodott, mikor oda került a dolog, és utólag nagyon szégyelli ezt. Fél év alatt sem tudtam teljesen feldolgozni, majdnem ráment a kapcsolatunk, hogy én kiálltam a kicsi mellett mindenkivel szemben, ő pedig csak az utolsó pillanatban döbbent rá, hogy az összes dolog, ami miatt aggódik, valójában nem számít. De neki is fáj ez... És most látom rajta, hogy nagyon igyekszik jóvátenni.

És hogy apakomplexusom lenne.. hát nem tudom, lehet is akár, mindig is az idősebb férfiakhoz vonzódtam. És mivel láttam, hogy neki egy érettebb nőre van szüksége, egyszer elhagytam már, de mégis visszajött hozzám. Nem én kértem, ő akarta így.

Emberek, utálom, ha ismeretlenül lebutáztok. Én is követek el hibákat, mint minden ember, és igen, csinálok butaságokat! De fogalmatok sincs az életemről, nem ismertek engem, és arról még csak sejtelmetek sem lehet, milyen sok erő és kitartás van bennem.

A normális válaszokat felpontoztam, az elsőt is, ha kommentben le is húztam kissé... bocs, tényleg. A többi válaszoló pedig ne csodálkozzon, talán a kérdéshez kellett volna hozzászólni, nem az életemről ismeretlenül ítélkezni.