Ti miért nem szeretnétek gyereket?

Én nem állítanám,. hogy nem szeretnék, de...

1. Nincs rá pénz.

2. Nem tartom magamat érettnek rá, óriási felelősségnek és kötöttségnek látom a dolgot, ahogy az is. Persze ha kompatibilis velem a gyerek, az még okés, a párom jó apa lenne és én is empatikus vagyok s egyéb pozitív pontjaim is vannak... Ház van, a kicsinek szobája mondjuk alapból nem lenne, de még ki is alakítható egy (s azért elég sokan felnőttek egyszobás házban is a történelem folyamán).

Nagy kaland egy gyerek, szerintem hiányozna, ha sosem lenne, de egyelőre önmagamat sem tudom megfelelően elirányítgatni a világban. Majd meglátjuk. Lassan össze kéne kapnom magam így 40 felé... De még nem késtem le róla.

Ne értsen senki félre, nem akarok téríteni. Aki nem szeretne gyereket, szíve joga gyermektelenül élni, ha neki úgy jobb.

Csak egy köztes perspektívát szeretnék bemutatni a saját példámmal.

A gyerekek soha nem kötöttek le, maximum 1-2 percre, ha épp gyerekes családnál voltunk látogatóban. Különösebb vágyat se éreztem.

30 körül olyasmi érzés indult meg bennem, hogy "nagyon sok embernek van, sokan örülnek neki, lehet, hogy megbánom, ha nem lesz". Lett.

A terhességet kibekkeltem, nem élveztem különösebben. A szülést se, bár tény, hogy pechemre komplikációk akadtak, így elég véres-horrorszülés volt.

Amikor nézegettem az újszülöttet, nem öntöttek el anyai érzések, a kötelességtudat miatt gondoztam.

Mja idővel, ahogy egyre értelmesebbé vált, fejlődött, apránként kialakult a kötődés. Most másfél éves, tényleg ölni tudnék érte, annyira szeretem. Már interaktív, vicces, stb.

Utólag rájöttem, hogy nekem a terhesség-szülés-kizárólag gondozási fázis nem feküdt. Amikor már kicsit nagyobb lett és elindultak az interakciók, akkor már rettentően élveztem, élvezem.

Nem mondom, hogy nem szerettem volna, de megfelelő partner hiányban már nem hiszem, hogy összejön, és egyre inkább kezdem látni, hogy ennek is megvannak a maga "jó" oldalai:

- Az egészségügy elég horror, nem szívesen vetném alá magam egy olyan tortúrának, ahol még annyi érdekérvényesítő képességem sincs, mint más esetben, mert kiszolgáltatott lennék olyan embereknek, akikben egy fikarcnyit sem bízom.

- Nem telepszik rám egy védőnő 3 évig, hogy halálra szekáljon, mint nem egy ismerősömet.

- Nem lehetetlenítik el a visszailleszkedésem a munkába (ha ezt szeretném / rákényszerülök / jó lehetőségem van rá) az olyan óvónők, akik megkövetelik, hogy már 3-ra érjek oda a gyerekemért (ez is élő példa)

- Nem "veszik el" a gyerekem már három évesen ezzel a kötelező óvoda - egész napos általános iskola marhasággal, főként, ha másképp is meg tudom oldani (komolyan, amikor egy ismerősömtől hallottam, hogy az 5 éves gyerekének orvosi igazolást kellett vinnie az óvodába(!) egy hetes "hiányzásról", és azt is csak fintorogva fogadták el (mégis, mit tehettek volna), azt hittem, rosszul hallok!

(Úgy érzem, egy szülőnek manapság persze szabad időt, pénzt és energiát fordítania korlátlan mennyiségben a gyereke ellátására, de mintha azon volnának, hogy a nevelését egyre inkább kivegyék a kezéből és csak "hétvégi anyuka / apuka" legyen)

- Nem kell aggódnom a kamaszkori alkoholmérgezés - drog - nem kívánt terhesség miatt:S

- Nem kell aggódnom azért, vajon a gyerekem 20-25 éves korára meg tud-e a maga lábán állni az életben, és ha igen, hol (itthon vagy külföldön)

Elég összetett, de azt hiszem az alábbiak összessége, amiért nem szeretnék:

1., Nincs meg a vágy. Egyáltalán. Az ismerőseim többségének már van gyereke. Ezeknek az ismeretségeknek lassan 90%-a a múlté, mert olyannyira a gyerek köré összpontosul minden, hogy közös témánk már sajnos nem nagyon van. Látom a fényképeket a facebookon, látom mennyire olvadoznak amikor kezükbe veszik a gyereket. Én meg állok ott, s nézek ki a fejemből, hogy miért is olvadoznak.

2., Egyedüli gyerek voltam. Sajnálatos módon anyám beteg volt, így szinte nekem kellett gondoskodnom róla, míg az apám vagy dolgozott, vagy pedig kocsmában volt. Sokszor vert meg gyerekként, de betudtam az alkoholnak. Aztán mikor összevert mindent akkor esküdözött, hogy nem iszik többet. Örültem. Aztán rájöttem, hogy józanul is hülye. Az elnyomás miatt eléggé szélsőséges személyiségem lett, aminek a következménye, hogy iszonyatosan ki tudok akadni dolgokon. S emellett még elég agresszív a viselkedésem is néha. Persze van önkontroll, így még életemben soha senkit nem vágtam szájba, vagy üvöltöttem, ordibáltam volna vele ész nélkül. Viszont érzem, hogy egy gyerekhez nem lenne türelmem.

3., A pénz. Sajnos nem keresek annyit, hogy el tudnék tartani egy gyereket. Tetszik, nem tetszik, de én nem akarnék a semmire csinálni egy gyereket. Mert az én hozzáállásom szerint egy gyerekről nem 18 éves koráig kell gondoskodni, utána meg elvernyákolni, hogy már nagykorú, gondoskodjon magáról, s társaik. Egy életre szóló felelősség, mert amikor az ember 70 éves lesz akkor is lesz egy gyereke, még akkor is, ha az épp akkor tölti teszem azt a 45. életévét.

4., Részben felszínes vagyok. Tudom, de el kell ismernem, hogy nagyon toleráns vagyok az ember társaimmal. De úgy érzem, ha lenne gyerekem, aki teszem azt csúnya, beteg, fogyatékos lenne nem tudnám szeretni. Inkább ezt vállalom, mint hogy ilyen gyerekem szülessen, s kívülre mutatnám mennyire szeretem, belül meg utálnám.

5., A legutolsó pedig nem tetszik ez a generáció. Sem a fiúk, sem a lányok viselkedése. Nálunk sok gyakornok van, illetve diák, s néha csak bámulom őket arra gondolva, hogy ha ez az én gyerekem lenne, hát bizony felkötném magam a diófára. És hiába vernyákol itt sok mindenki, hogy a nevelés kérdése az egész. Ez nem igaz. Sok múlik rajta, de ha egy gyereknek másfajta személyisége körvonalazódik, mint amilyenre nevelnéd, akkor szembe kell nézned azzal, hogy nem olyan lesz, mint amilyet szeretnél. Egy bizonyos kor után meg egyébkét is fontosabbak lesznek a barátok, párkapcsolat, mint a szülői nevelés, elvárás.

Összegezve nálam nagyjából ennyi.

Bár tény, hogy jó páran támadnak emiatt, de én lerendezem annyiban, hogy szabadság vágyam sokkal nagyobb, mint hogy egy gyerekem legyen. Habár sokszor elgondolkozok azon, hogy ezek az emberek lehet saját magukat akarják meggyőzni a gyermek fontosságán, mint engem.

28/F

Habár sokszor elgondolkozok azon, hogy ezek az emberek lehet saját magukat akarják meggyőzni a gyermek fontosságán, mint engem.

Na most megmondtad a tutit! Ez így van.

Olyasmi vagyok, mint a 15. hozzászóló... El nem tudom képzelni, mit csinálnék a gyerekkel, amíg nem elég interaktív. Illetve remélem, hogy valami akkor is lenne, de azért majdnem félek attól az időszaktól... Amikor már mászkál, be nem áll a szája és nyiladozik az értelme, akkor nagyon érdekes egy kisgyermek, de amikor bébi... Az nehéz lehet. Bár nálunk legalább lenne egy remek apa, aki vigyázna rá, míg megyek egy kört motorral... Azt hiszem, én egy egész kicsit túlkomplikálom ezt... Lehet, hogy sokkal jobban menne, mint gondolom.

Az egészségügy engem nem zavar annyira (max. az oltások, de azokat csak túlélné szegény, csak örökölje a jó családi géneket), szüléskor még nagyobb ívben igyekeznék kerülni az orvosokat és a kórházakat, mint máskor, pedig ez már-már lehetetlen (kizárólag javulni nem akaró csonttöréssel megyek orvoshoz, szerintem egészséges orvosfóbiám van, szerencsére a már említett jó génekkel és antihipochondriával, nem tudom, minek nevezik, ha valaki a hipochonder ellentéte). A védőnőkkel nem tudom, mi van, anyám kizárta influenzás időben, nehogy megfertőzzön engem, az biztos, bár neki bölcsödei gondozónő végzettsége volt, ami azért adott némi magabiztosságot.

Tuti sokak szerint nekem felelőtlenség lenne gyermeket vállalni, a korom és a fenti hozzáállásom miatt. Még jó, hogy erről nem ők döntenek, s ha az értelmesek egy része túlaggódja magát és nem szül, az azért nem a legideálisabb.

Én férfiként 30 felett jutottam el odáig, hogy a kérdés egyáltalán felmerüljön (többek között anyagi értelemben). Most megvan már az egzisztencia és egy pár is, aki szeretne, én viszont már nem tudom, hogy akarok-e. Valószínűbb, hogy nem, a következők miatt:

1. Anyagiak: bár megtehetném, de belegondolva, hogy mennyi tanulás, munka, küzdelem volt idáig eljutni, lehet, hogy inkább szeretném kiélvezni az eredményeket, mint feltenni az egészet arra, hogy gyerekeket és feleséget tartsak el. Az ismerőseim nagy része jómódú, de látom rajtuk, hogy az összes erőforrásuk a gyerekre megy, mert kell nagyobb ház, a kocsiba gyerekülés, stb.

2. Óriási kötöttség: hát ezt nem is kell részletezni. Megintcsak az ismerőseimet tekintve, semmire, de tényleg semmire nincs idejük.

3. Megfelelő társ hiánya: bár van párom, de nem vagyok benne biztos, hogy vele jó lenne ilyen dologba belevágni. Sajnos a mai társadalmi berendezkedés miatt nem sok családalapításra alkalmas nőt lehet találni, hála a feminizmusnak.

4. Így 30 felett egyre fáradékonyabb vagyok, nem hiányzik, hogy még ennyit se tudjak pihenni egy vernyogó gyerek miatt, aki megszületésétől addig zajong, amíg felnőttként el nem költözik-

Összességében lehet, hogy jó lenne, és néha érzem, félek, hogy valamiből kimaradok. Viszont az ellenérvek túl erősek.