Ti miért nem szeretnétek gyereket?

Én sokáig elképzelhetetlennek tartottam.

A gyermekes pároknál csak a gondokat láttam, az örömöket nem. Magamból nem néztem ki annyit, hogy felelősséget tudjak vállalni minimálisan 20 évre (de az unokák, a gyerekeim karrierje, stb. miatt még annál is több időre) egy másik emberi lényért. Féltem, hogy ha bármi jön (gazdasági válság, klíma-válság, akármi), és nem tudom őket megvédeni, akkor mi lesz, ha úgy érzik, csak szenvedés az életük.

A mostani párkapcsolatomban viszont rájöttem, hogy inkább azért nem voltam motivált, mert senkit nem szerettem igazán, egy férfi sem váltotta ki belőlem azt az érzést, hogy az életem is adnám érte, mert olyan értékes, olyan fontos számomra. Azóta, hogy tudok valakit így szeretni, azt tartom elképzelhetetlennek, hogy ne legyen gyerekünk, hogy ne éljen tovább az a szellemi-genetikai érték, amit benne megtaláltam. Arra is rájöttem, hogy a legcsodálatosabb, legmélyebb érzés az anyaság, és mindent megteszek, hogy minél jobb anya váljon belőlem, és csak az örömeit látom. :)

- nem szeretem se a gyerekeket, se úgy általában az embereket

- egy nemszeretem dologért még brutális energiákat befektetni, fájdalmat, komplikációkat, egészségkárosodást bevállalni... no neeeem

- ha nem kéne szülni, hanem csak úgy bepottyanna a kéményen, akkor is az lenne az első, h valahova lepasszoljam

- megjegyzem, időnként kicsit (gyakran nagyon) agresszív vagyok, nem egyszer csak a vakszerencsén múlt, hogy nem kerültem emiatt börtönbe v temetőbe

- én is utálok élni, nem találok benne sok örömet, az álmaim halottak - úgyhogy jómagam sem vagyok hálás azért, mert megszülettem

...és még lehetne ennél csúnyábbakat is írni, de inkább nem ragozom tovább.