Miért erőltetik a nőkre a gyermekvállalást, ha egyébként túlnépesedés van?

A gyerekvállalás és -nevelés témája olyan, mint a foci: mindenki „ért hozzá” és hangosan fel is vállalja a véleményét. :)

Szerintem a párod beszélje ezt meg a saját családjával. Tapintatlan dolognak tartom másokat erről faggatni (ugyanúgy, ahogy azt is, mikor az első gyerek megszületése után kisvártatva mindenki azt kérdezgeti, „mikor jön már a kistesó?”).

Hogy az állam miért „erőszakoskodik” ilyen téren, abban szerintem csupán egy kis rész a nyugdíjkérdés, mert nyilvánvaló már jó pár éve, hogy ez a nyugdíjrendszer nem tartható fenn – ha valóban érdekelné a vezetőinket a nyugdíjasok sorsa, akkor ösztönözték volna már régen az öngondoskodást.

Többet nyomhat a latban az adó- és járulékbevételek kérdése úgy általában, hiszen azokból „él” az állam, azokat lehet olimpiára, stadionra, havercégek megbízásaira stb. költögetni.

„Miért nevelik azt az emberekbe, hogy nem lehet teljes élet szaporodás nélkül?”

Mivel senki sem tudja, mi az élet értelme valójában, kézenfekvőnek tűnik, hogy az emberiség fennmaradása, „fejlődésének” biztosítása az lehet. Persze ez is paradoxon, mivel az embert komplex gondolkodása különbözteti meg az állatvilág többi tagjától, így logikusan a minőségre és nem a mennyiségre kellene törekednie. Van egy bugyuta, ámde alapfelvetését tekintve jó film (Idiocracy), amely arra épít, hogy az „értelmes” emberek nem, vagy igen kevés gyereket vállalnak, míg a kevésbé jó képességűek rakatszámra szülnek, s milyen világ lesz ennek a vége.

De természetesen vajmi kevés ember gondol Földünk túlnépesedésére, mikor a gyerekvállalásról agyal, gondolj bele, még a környezetvédelem ügye sem éri el az ingerküszöbét a legtöbbeknek, mivel nem gondolkodnak tovább a saját életük alakulásánál.

Engem ebben a témakörben az érdekelne, valaki meg tudja-e mondani, meddig kéne szaporodnia hazánk lakosságának? (Ha mondjuk mindenki 3 gyereket szülne hirtelen, akkor előbb-utóbb eljutnánk oda, hogy nem férünk el az országban. Vajon mi az optimális lélekszám?)

Másrészt megértelek, én sem akartam soha gyereket, míg a barátnőim mind tudták, hogy ők majd akarnak egyszer (bár nem volt ez gyakori téma köztünk, számukra természetes volt, hogy így lesz, engem a hideg rázott a gondolatra). Sokat hallottam, hogy 30 éves koruk után a nők megőrülnek már a gyerekért, de nem akartam elhinni. Mivel nekem még előtte lett gyerekem, azt már sosem tudom meg, hogy vajon én is „megzakkantam” volna, mindenesetre a gyerektelen 30+-os barátnőimnél egyértelműen látható, hogy létezik az a ketyegő biológiai óra (jogosan, hiszen egy nőnek meg vannak számlálva a gyerekszülésre fordítható évei).

Szóval még az is lehet, hogy nálad is változik ez a dolog – gyere majd vissza ide 10 év múlva, és meséld el! :)

Még valami az állami „nyomással” kapcsolatban: számomra a legfelháborítóbb az volt, mikor kitalálták, hogy legyen gyerektelenségi adó. Azt gondolom (és látom a környzetemben), hogy a gyermektelenek sokkal többet dolgoznak és adóznak, mint mondjuk a 3+ gyerekesek, ráadásul nagy segítséget jelentenek (mind érzelmi, mind anyagi téren) a gyerekeseknek (pl. nagynénik, akik vigyáznak a kicsikre, sőt anyagilag támogatják a gyerekek iskolázását, stb.).

Szóval lenézni vagy büntetni a gyerekteleneket az egyik legprimitívebb dolognak tartom.

Érdekes lenne kiszámolni pl., hogy egy háromgyerekes pár mennyit járul hozzá a közteherviseléshez, míg anyuka otthon van mondjuk 6 évet, és kapja az állami pénzt, apuka az adójóváírás miatt nem adózik a fizujából, a tankönyv, a kaja ingyenes számukra, esetleg még fel is veszik a CSOK-ot, stb. Értem én, hogy elvileg megéri az államnak ez, hiszen felnevelnek 3 adófizetőt – de ki garantálja, hogy az a 3 gyerek nem pattan meg rögvest külföldre, hogy itthon fognak adózni? Akkor is megéri ez?

S nagyrészt a sok gyerektelen adójából kapják ezeket a szolgáltatásokat – akiket még meg is büntetne egy-két „zseni”.

Ne értsd félre, nem bántani akarom a nagycsaládosokat, ez pusztán gazdasági racionalitás, illetve társadalmi igazságosság szempontjából érdekes.