Szulnetek ugy gyereket hogy tudjatok, ha elhagy az apa ti az utcara a gyerek meg az intezetbe megy?

ez a második abortusza lenne, ha pl lenne egy érettségije, munkája, vmi keresete és nem attól rettegne, hogy a párja kidobja, akkor tartsa meg, de így nincs értelme.

anyaotthon? mert oda mehet akárki, és eltartják évekig ingyen, ugye?

abortusz=gyilkosság? lehet. de az jobb, ha megszüli a párja unja a gyereksírást, aztán a lány dönthet hogy kiteszi a gyereket az utcára és maradhat vagy mindketten mennek?!

gondolkozzunk már egy kicsit emberek, hogy egy gyerek nincs ingyen. meg ad itt valaki két pelust azzal ki van segítve?! súlyos pénzekről van szó!

"és nem lehet évekig lebzselni ott, csak pár hónapot,utána lehet menni, ahová akarsz."

Miért mondasz baromságot? Egy évre veszik fel, ami utána még egy évvel meghosszabbítható. És nem úgy dobják ki onnan, hogy utána lehet menni, ahova akarsz, pont azért, mert nem szálloda, ott komoly munka folyik annak érdekében, hogy utána képessé váljon az önálló életre. Én speciel a kérdezőnek pont azért ajánlottam az anyaotthont, mert egyelőre nincs krízishelyzetben, van hol laknia, ezért feltehetően ki tudja várni, amíg sorra kerül, ha esetleg kell is néhány hónapot várnia.

Jézusom, utolsó, de sötét vagy....hahóóó, dugig vannak az otthonok! Hahó, ha most van hol laknia, akkor nincs krízishelyzetben, nem veszik várólistára. Nem mehet be oda azzal, h figyu, most minden oké, de maaaajd lehet, h az utcára kerülök gyerekkel és akkor most lefogalalnék egy helyet. Ha tudja valaki, h az utcára kerülhet gyerekkkel ,az ne szüljön.

Emlékeztek Bosch Erzsébet és a pici Gabriella esetére?

Országos hírű eset volt és senki nem tudott egy helyet találni nekik egy anyaotthonban sem. Végül magánszemély szánta meg és fogadta be őket ideiglenesen.

[link]

De ti csak ajánlgassátok az anyaotthont, hátha a kérdezőtől is elveszik a babát.

az eszem megáll, h képesek lennétek rábeszélni a szülésre egy nehéz helyzetben lévő, instabil kapcsolatban élő gyereklányt, csak azért, mert ti a kényelmes otthonotokban a kényelmes széketekben az ebéd utáni meleg tejszínhabos kávétok mellől úgy gondoljátok, h a kisbaba cuki, az abortusz rossz, tehát meg kell szülni.

A kérdező problémáját egyikőtök se fogja megoldani. Ti csak írogattok neki szépeket, de egyikőtök se fogja befogani, ha tényleg kiteszi a pasija.

Majd jelentkezik anyaotthonba, és úgy jár, mint Erzsébet: "várólistára vettük, majd értesícccsük" és ennyivel el volt intézve. A gyereket elvették, ő mehetett hajléktalanszállóra.

#24 biztos rengeteg tapasztalatod van a témában, ha ilyen bátran sötétezel le másokat, mikor arról sem volt lövésed sem, mennyi időre kap ellátást... :D Szerinted aki krízishelyzetben van, az mire megy a várólistával? Semmire, nem is az kéri, hogy írják fel, hanem az, akinek MÉG van hol laknia, de nem tudja, meddig. De ha nagyon ráérsz, megbeszélhetjük, mi számít krízishelyzetnek, csak hogy ezzel kapcsolatban se mondj máskor hülyeséget :D

Egyébként a kérdezőt semmire nem akarom rábeszélni, csak válaszoltam a kérdésére. Erre nem mindenki volt képes.

Pár éve megtudtam, hogy terhes vagyok. Nem azt, hogy kisbabát várok, nem is azt, hogy áldott állapotban vagyok…Hanem azt, hogy terhes vagyok. Nem számítottam rá. Én ilyen apától NEM, NEM, és NEM akartam gyereket. Persze, majd a Havanna lakótelepen fogom tologatni, a betonrettenetben, és ócska, turkálós cuccokban fog felnőni..És hol fogunk lakni, miből fogunk élni, egyáltalán ki fog velünk szóba állni? Minden nap szürke, magányos, és nyomasztó lesz….

Az apja közölte velem, hogy ha megtartom, az nem az ő döntése lesz. Ha megszülöm, egyedül kell végig csinálnom. Csak magamra számíthatok. Így lett. Ehhez a kijelentéshez hűen tartotta magát….Nyomorultnak és megalázottnak éreztem magam. Ez az ember engem és a saját gyerekét egyetlen nyegle mondattal az utcára dobott.

A „családom” sem tett értem semmit. Nekik előtte is, azóta is, csak egy vagyok a sok probléma forrás közül. Fel sem fogták, hogy egy új kis élet van érkezőben. Megadtam hát magam a félelmeimnek.

Eljött a magányos abortusz ideje, a magányos befejezése egy eleve elhagyatott életnek. A volt évfolyamtárs orvos, aki nem vállal abortuszt, rábízott egy kollégájára. Be kellett mennem az abortusz előtti napon egy vérvételre. Nagyon tapintatosan utoljára még a szívemre beszélt…..”Bea, benne vagy a korban…35 éves vagy…el kellene ezen gondolkodni…és az abortusznak vannak szövődményei is…kockázatos…”

…tudom, igen, így van…de az apukája nem akarja ezt a babát, csak én…Eltört a mécses. Az orvos kiküldte a nővért. És megnyugtatott, hogy ne féljek, jó kezekben leszek másnap, gyorsan túl leszek rajta….

…aztán nem tudom, hogyan és miért….de még egyszer utoljára látni akartam Őt…Megkérdeztem az orvost, hogy megnézhetem e még egyszer. A monitoron egy riadt kismacskához hasonló, karjait, lábait szétfeszítő kis lényt láttam. Soha sem fogom elfelejteni azt a kis képet. Az orvos kérés nélkül elkezdte magyarázni…..”ez a gerince, ez az agyzsák….”…..Mondtam, hogy jó, köszönöm.

Másnap reggel fél8-ra kellett …..volna…..bemennem a klinikára. Nyolc óra környékén remegő hangon hívtam fel az orvost… Bocsánat, de én mégsem mennék be….”Igen, tudom. Örülök, jól döntöttél”

Ettől még nem sütött ki a nap. Továbbra is magányos voltam. Dühös, becsapott, kiszolgáltatott, megalázott, de éreztem, hogy valahol ott motoszkál bennem valami érdem, hogy méltósággal nézzenek rám. NEM-et mondtam, mint előtte már olyan sokszor az életben. De most ez a nem egy IGEN volt. Onnantól fogva a szülésig minden nap eszembe jutott ez az egy mondat: „Válaszd az Életet!

„ Csak annyit súgtak meg az ösztöneim, hogy a Halálon és a gyilkoláson átok ül. Aki pedig az életet választja, az joggal kérheti a segítséget. Attól is féltem, hogy ha ÖLÖK, akkor Isten okkal fog haragudni rám. Igen, a döntésem nagyon nagy része az Isten haragjától való félelmem következménye volt.

Nem kezdtem el szeretni a gyermekemet. Még mindig a halálát kívántam, de már nem akartam megölni Őt. A saját kínom és nyomorom elnyomott minden Felé irányuló szeretetet. Teltek a hónapok, és én még csak látni sem akartam a monitort. Nem akartam látni, mert nem volt erőm látni. Aztán szépen lassan, mintha pillangócskák kezdtek volna el fel-fel szálldogálni odabent, valaki nagyon óvatosan jeleket küldött magáról. Nem volt tolakodó. De nagyon önálló és határozott volt.

Itt vagyok.

Élni akarok.

Úgy döntöttem.

Erősebb vagyok mindenkinél.

Borzasztóan nehéz volt a terhesség. Odakint forróság volt. Szinte az utolsó pillanatig dolgoztam teljes munkaidőben, különben nem lett volna hová hazamennem a nagy pocakommal. Cukorbeteg lettem átmenetileg, a szervezetem legyengült a munka és az állandó félelem miatt. Fogadott orvosra nem volt pénzem. Be kellett érnem kevesebbel.

Egy gyerekkori vírus újra előbukkant bennem, és iszonyatos fájdalmakat okozott a kisebesedett hátamon. Istenbe, és egyetlen egy emberbe kapaszkodtam. Egy korábbi társam , a maga puha szívével, látatlanul is beleszeretett a kislányomba. Adatott mellém még egy segítő. Ez a hölgy valószínűleg most itt ül valahol a közeledben, ahogy olvasod ezeket a sorokat….

Bonyodalmasan, de eljött az idő, hogy a kislányom kijöjjön erre a világra. Rettenetesen nehéz volt a terhesség is, és a szülés is. Nem egy kényelmes, pihe-puha rózsaszín felhőn ücsörögve, lábat lóbálva töltöttem el azt a 10 hónapot.

Irigyeltem, és bevallom, ma is irigyelem azokat az anyákat, akiknek a gyerek kérdés úgy alakul, ahogy mindig is szerették volna. Akiknek az legnagyobb gondjuk, hogy kisvirágos vagy pillangós babaplédet vegyenek e az kisbabájuknak, mire ő megérkezik. Nekem ilyen „édes” problémákkal nem volt lehetőségem foglalkozni. Féltem, hogy mi lesz velem, ha csak úgy, ismeretlenül, a nagy semmibe érkezek meg szülni. Mi lesz, ha nem fogom tudni, hogyan kell tisztába tenni a picit. Mi lesz, ha a gyermekágyas részlegről nem lesz hová haza vinnem a kicsit a hideg télben. Mi lesz, ha el kell majd mennem vásárolni, de nem lesz, akire rábízhatom a pár napos újszülöttet. A végére már arra sem maradt erőm, hogy megfogalmazzam a félelmeimet.

Egy gyönyörű dolog viszont abban a pillanatban, ahogy Nina a születése utáni pillanatban, életében először Rám, a Szemembe nézett, azonnal, és azóta is visszavonhatatlanul rám talált. A kislányom egyáltalán nem hasonlít arra az emberre, akitől az apai DNS–ei származnak. Rám hasonlít, és édesapámra. Az apukám vonásait látom a mosolyában, abban, ahogy csámpásan sétál, ahogy mutogat, és ahogy egymás felé görbülnek a kis lábujjai. Soha sem gondoltam volna, hogy egy nagyszülő lénye ennyire meg tud mutatkozni a második generációban….

Gyönyörű kislány volt, csak ámultam, hogy hogy lehet valaki ilyen szép és tökéletes. Nőcis, bájos, okos, értelmes újszülött baba. És az ENYÉM. Ezt a gondolatot még ma is, majdnem két évvel a születése után is szoknom kell.

A mély fájdalmam elmúlt azzal, hogy Nina megszületett.

Négy hónappal Nina születése után elvett feleségül a volt szerelmem. Őszinte emberek vagyunk és el tudjuk mondani, hogy nem a szerelem az már, ami összeköt minket. Van valami, ami ettől sokkal tartósabb. Én biztonságban érzem magam, mert van, aki szeret, és van, aki saját lányaként szereti Ninát.

És különben sem találnék nála értékesebb, nemesebb lelkű embert. Élvezem a társaságát, mentálisan és érzelmileg is a legjobb társ. Ninával pedig szinte szimbiózisban léteznek egymás mellett, amit sokszor még nekem sem sikerül ilyen mesterien összehozni vele :o)))

A férjem orvos. Nem is akármilyen orvos. A legemberibb gyógyítók egyike.

Ő az élő példája annak, hogy egy gyermek iránt érzett szeretet és elfogadás a legkevésbé sem azon múlik, hogy van e genetikai kötelék vagy bármilyen rokonság a két ember között.

A történetem koránt sem annyira egyszerű és nagyszerű, mint amilyennek képzelni szeretnénk.

Nagyon sok nehézségünk van. Mindennapos anyagi nehézségek, annak ellenére is, hogy orvos a férjem. Érzelmi nehézségek, hétköznapi küzdelmek, korlátok, amiken nem tudunk átmászni…Ilyen értelemben mi egyáltalán nem vagyunk egy „sikersztori”.

Ezen az utolsó néhány dián, a legvégén, azt szeretném Neked elmondani, hogy senki sem garantálja, hogy könnyű lesz az utad azzal az Új Kis Élettel, akinek már a szíve benned zakatol.

Lehet, hogy könnyű lesz, minden jóra fordul majd egy szempillantás alatt. Legyen így!!

De ha nem úgy alakulna, ahogy eredetileg megálmodtad, akkor sincs veszve semmi. Nem attól lesz értékes és erős egy élet, hogy mindent előre eltervezünk, és mindent abban a mederben tartunk, amit ki kizárólagosan jónak ítélünk meg.

Egy élet attól lesz értékes, hogy VAN. Számodra pedig attól lesz értékes, szerethető és viszont szerető, hogy a TIÉD.

Senki másé.

Ha az abortuszon gondolkodsz, akkor mindig ott lesz a lelkedben a meg nem született gyermek helye.

Ő máris az életed része. Nem véletlen az, hogy ÉL.

Nagyon sok magzat elhal, mielőtt megszületne. Legtöbbször nem tudjuk miért. De az Életnek mindig oka van.

Azt, hogy milyen Célja lesz, pedig Te is meghatározhatod.

Ma Magyarországon a törvények szerint kizárólag Te vagy jogosult arra, hogy dönts a kisbabád életéről. Ez egy hatalmas teher, és nagyon-nagyon nehéz elhordozni egyedül, ha baj van.

Kérj és fogadj el segítséget. Nem kell mindent egyedül csinálni.

Én arra bátorítalak, hogy szüld meg a gyermekedet. Elég, ha egyszerre csak pár napot látsz előre. Válaszd a Életet, és az összes többi szükséges dolog az utadba fog kerülni a megfelelő időben.

Utolso....neked ott vokt az exed,munkad volt es mar felnott voltal.

A kerdezo tizeneves! Nincs puha szivu ex,akivel majd elveteti magat,nincs munkaja sem, amibol ha nehezen is,de eltengodtel.

A tinilanyaitokat is radumalnatok a babara es anyaotthonba kuldenetek meg utcara? Ne vicceljetek mar...az utolso hozzautolsobennem pont azt erositi, h azert,m o hul.ye volt es hulyeseget csinalt es eppen nem kerultek bajba, meg nem kovetendo pelda! Inkabb elrettento,okulni,tanulni kell belole es okosabban csinalni.

28-As szep tortenet,de az elet ritkan vegzodik happy end-el,es ritkan vannak ilyen esetek is.

Meg nem olyan konnyu balekokat talalni,akivel ellehet vetetnie magat az ember lanyanak gyerekestol ak(k)mas ferfitol van(ak). Es ahogy a 29-es irta,nem a kerdezo tinilany meg,nem felnott,nincs semmilyen munkalya,sem hol laknia egyaltalan,se csaladja,se kutyaja,se macskaja,csak a parocskaja,aki ha megtudja h terhes a kerdezo paros labbal rugja ki az utcara ha kell gyerekestol. Nem kell batoritani hogy szulje csak ugy a semmire pucer s.eggel a nagyvilagba a gyereket.Csak szenvedne,az meg senkinek sem jo,senki nem akarja hogy egy gyerek szenvedjen nem de?? Akkor inkabb meg se szulessen szerencsetlen. Es nem,a magzatok,zigotak,szedercsirak,sejtcsomok,NEM AKARNAK megszuletni,mert fogalmuk sincs meg arrol sem hogy kik vagy micsodak ok,meg hogy mi tortenik veluk,hol vannak stb. En momentan semmire sem emlekszem,hogy hogyan keszultem,arra meg vegkepp nem,hogy meg is akartam szuletni. (A magzatvedo vedoszentfazekaknak szolt ez hogy legyenek mar kepben)

Ugy hogy kerdezo,fussal abortuszra amig meg nem keso(!)