Mit gondolsz az alábbi helyzetről, egy vadidegen beszól, hogy BÁNTALMAZOM a gyerekem?

#4 Válaszoló!

Szerintem ebben nincsen megfélemlítés. Ez egy következmény, amire egy következetes szülő előre fel is hívja a figyelmet.

Én még nem vagyok szülő, csak a saját emlékeimből táplálkozom. De engem mindig figyelmeztettek, hogy ha ezt vagy azt nem hagyom abba, akkor kapok egy jókora nyaklevest. Ettől ez még nem szülői bántalmazás, és nem is aggresszió. Hanem a tetteim következménye volt, ami ellen tehettem ha akartam, hiszen szóltak előre.

Amúgy a félelem egyáltalán nem rossz tanácsadó. (Nyilván most nem a végletekről beszélünk, amikor a gyerek retteg a szüleitől) De gondold el, te is azért nem nyúlsz bele a tűzbe, mert félsz, hogy megégeted magad. Nem szívesen sétálsz ki egy szikla szélére, mert félsz, hogy leesel. Hiszen valamikor már megtanultad, hogy magasról lehet nagyot esni.

Arról nem beszélve, hogy azért bármilyen fenyítés is történik - legyen ez fizikai, vagy csak hangos kiabálás - egy jó szülő később, ha a gyerkőc már lenyugodott akkor elmagyarázza miért történt.

Én is emlékszem egy ilyen esetre. Elkezdtem valami határt durván feszegetni, mire apa szigorúan rám szólt, hogy azonnal hagyjam abba és ha nem teszem, akkor az áruház közepén képel fel. Én meg nem hittem el, és folytattam. Nem telt bele két perc, már csattant is az atyai pofon. Ne félj mindjárt újra jó kislány lettem, csak kicsit pityeregtem. Majd mikor megnyugodtam, apa beszélgetni kezdett velem. Hogy tudom-e miért kaptam, és tudom-e hogy megakadályozhattam volna, ha már az első figyelmezetetésére hallgatok. Megkérdezte mit kellett volna másként tennem, és mit fogok tenni máskor hasonló helyzetben.

És persze gyerek voltam, nem hülye. Pontosan tudtam a válaszokat, és azt is hogy nagyon is igaza volt.

Klassz ha a gyerek és a szülő szinte baráti viszonyban vannak. De azért érezze az a gyerek, hogy a szülő hozza a szabályokat és nem fordítva.

Valamint meg kell tanulnia, hogy a tetteinek következményei vannak.

Én a magam részéről sokkal inkább vetek megvető pillantást azokra akik a hisztériázó gyerek mellett halálos nyugalommal telefonálnak, mint azokra akik akár hangos szóval, akár egy seggreveréssel nevelni próbálnak.

Az az anyuka aki pedig leírta az állatkertes sztoriját, az különösen tetszik. Ha szemtanúja vagyok, biztos egy életre megragadt volna bennem, hogy majd ha szükségem lesz rá, én is alkalmazom :D

Nulla pontos leszek. Nem érdekel.

A gyereket nem ütjük. Egyszer sem és százszor sem. Anyádat sem képeled fel vagy húzol rá egyet jó szándékból, ha már idegesít.

"atyai pofon"

"képel fel"

"seggére verés nem bántalmazás"

"a gyerekem manipulatív hisztigép"

" a gyerekem nyivákol"

"befogtam a száját, miközben üvöltött és dobálta magát"

Bántalmazás-e mindez? Ártasz-e vele a gyerekednek? Ha a fenti idézeteket elképzeled, hogy a legjobb barátnőddel/anyáddal csinálod vagy veled teszi a férjed, és AKKOR bántalmazásnak tűnik, abban az esetben az.

Akkor is az, ha nevelésnek hazudod a bántalmazó cselekményt.

Senki nevelési elve ellen nem szállok veszekedésbe, de építő érvekkel teli vitába viszont szívesen. Hátha tanulok valamit.

A felnőtt emberek tudnak viselkedni így értelemszerű, hogy nem húz a seggemre egy nagyot a párom, ha nyűgösködök egy nagy adag mekis kajáért :)

Plusz szerintem nem jó a párhuzam. Ugyanis felnőtt emberek esetében már valóban bántalmazás, illetve aggreszió. Hiszen mindkét félnek megvan a megfelelő kommunokációs készsége, vagyis meg lehet beszélni a dolgokat.

De egy gyerek épp attól gyerek, hogy még nem ismeri a határokat, viszont meg akarja ismerni és próbálkozik. Addig megy el, míg anya hagyja. És ha anya már nem engedi, akkor tudni fogja, hogy hol vannak a határok. Amit nyilván időnként ismét megpróbálom feszegetni.

De ha ne kiabáljon a gyerekkel senki, és ne csapjon a fenekére, akkor mi a jó megoldás egy hisztijébe beleragadt gyerek kimozdítására?

Mert a "szépen kérlek" sokszor édes kevés.

Szerintem senki nem kezd rögtön kiabálni a gyerekkel, senki nem úgy kezdi hogy lekever egy pofont...

Egyébként én már kamaszként is tudtam, hogy jogosak voltak a pofonok amiket kaptam. Felnőttként pedig nincs olyan ismerősöm, aki ne kapott volna egyszer-kétszer anno. És mind elismeri, hogy jogosan kaptak.

Én 30 éves nőként hálás vagyok a szüleimnek. Mert mindig tudtam meddig vagyunk "barátok" és mikor lép életbe a szülői szigor. Szerintem kb 5-6 pofont kaptam összesen. És a mai napig emlékszem, hogy sokszor nem maga a pofon fájt, hanem az igazság, mert tudtam, hogy nincs igazam.

Mindennek ellenére, mindig bizalommal fordultam hozzájuk. És nem szenvedett hátrányt a viszonyunk.

15-ös:

Ami felnőttel szemben bántalmazás és agresszió, az a gyerekkel szemben fokozottan az, mert védekezésre képtelen, gondozásodra bízott személlyel szemben követed el azt a bántalmazó cselekményt.

Ezek súlyosbító körülmények, tehát fordítva ülsz a lovon.

Igen, a szüleiddel jó lehet a viszonyod. Nem AZÉRT, mert megütöttek, hanem ANNAK ELLENÉRE. A bántalmazás SEMMILYEN KORÚ emberi lénnyel szemben nem megengedhető. A kutyádat sem verheted idomítás címén, a cirkuszi elefántokat is tilos. Egy értelmi sérültet sem veréssel terelünk a jobb élet felé.

Javaslom sok könyv olvasását a témában, mindenkinek, aki 0%-ra pontozott az igazság kimondása miatt, mert verték a szülei (pardon: atyai pofont adtak neki/rávertek a fenekére kezére, ahelyett, hogy vették volna a fáradtságot az érdemi cselekésre), vagy mert ők maguk alakalomszerűen ütlegelik a gyerekeiket.

Ez nem véleményes. NEM ütjük a gyerekeket, a kutyákat, a downos vagy autista kisfiút, a nagymamát aki idegesítően lassú.

Nem véleményes, hogy NEM kommunikációs forma a fizikai érőszak semmilyen formája.

Ja, és 15-ös:

A gyermek pszichéje baromi bonyolult a szülőkkel szemben. Még azt a beteg dolgot is átengedi, hogy hálás legyen az őt bántalmazónak vagy azt mondogassa: jogosan kapta.

De te sem a pofonok MIATT szereted a szüleidet. Hanem azok ellenére.

Soha nem vertek a szüleim. Én sem verem a gyerekeimet. És nem hazudom magamnak és másnak azt, hogy egy hiszibe beragadt gyereket fizikai erőszakkal lehet/kell kimozdítani, vagy azt sem, hogy az kommunikációs forma, esetleg nevelési eszköz lenne.

Mint mondtam én elfogadom a nézeteid. Már csak arra nem válaszoltál, hogy egy nehezen kezelhető gyereket hogy mozdítasz ki?

Sikítva hisztizik egy harmadik gombóc fagyiért a cukrászdában...

Azon túl, hogy először megpróbálod neki elmagyarázni miért nem kaphat harmadikat. Próbálod megnyugtatni, csak ennyit kaphat, de jöttök máskor is és akkor megkóstolhatja azt amiről most lemaradt.

Ezt csinálod 10 percig, de ő csak hisztizik tovább, mit teszel?

Viszont a szüleim felé érzett szeretetem ne vond kétségbe. Nem annak ellenére szeretem őket, hanem azzal együtt, hogy kaptam néhány pofont.

Anyám meg nem annak ellenére szeret, hogy egy tapló bunkó voltam vele kamaszként, hanem azzal együtt.

Szerintem te túlgondolod. Azért azt sejted ugye, hogy a szülők normális esetben nem tiszta erőből sóznak rá arra a gyerekre. Apám két méter.. képzeld el mi lett volna velem ha tiszta erőből megüt. De mivel pont nem az volt a lényeg, hogy testi fájdalmat okozzon, hanem csak az észheztérítésem.. így egy kis suhintás is elég volt.

Eszemben sincs meggyőzni téged, vagy bárkit arról, hogy ez vagy az a jó nevelés. Mindenki tegyen úgy, ahogy jónak látja és ami az ő gyerekénél működik.

Én csak azt látom - és eszemben sincs rád célozni, mert lehet te vagy a kivétel - hogy sok szülő hagyja a fejére nőni a saját gyerekét. Inkább mindent enged és elnéz csak nehogy hisztizni kezdjen, ezzel nevelésre sarkallva a szülőt. Mert sajnos sokan inkább megveszik az 5-dik túrórudit, csak nehogy nyilvánosan kelljen rendre utasítani a gyereket.

És már csak egy dolog és részemről lezártnak tekintem a témát.

Nem biztos, hogy van összefüggés, hiszen ezt hosszassan kellene kutatni, hogy bizonyos legyen.

Sokat járok Kínában. Ott a gyerekeket szigorúan fogják, az hogy az utcán elcsattan egy pofon, azon senki nem lepődik meg. Ha gyerek tud már járni, ott nem kényeztetik őket babakocsis tologatással. Általában ott a babakocsi anyánál, de ritkán engedik beleülni, ha nagyon elfáradt a gyerek, akkor anya inkább kézbeveszi. Szóval keményen fogják őket (legalábbis abban a déli régióban, amit ismerek).

És a végeredmény pedig, hogy piszok fegyelmezettek. Nincs olyan fiatal aki ne adná át a helyét egy kismamának vagy idős néninek a buszon. És ez a világ legtermészetesebb dolga.

Itt meg az 5-dik túrórudit megkapó gyerek írja majd ki 10 év múlva azt a kérdést, hogy "miért kéne átadnom a helyem egy kismamának, mikor ő akart szaporodni"

Na jó, messzire mentem a témától. És írásban nem is hiszem, hogy erről jó vitatkozni.

Szép napot!