Miért jó gyereket vállani?

Mert még nincs gyereked.

Ha megölel, és a füledbe súgja, hogy szeretlek anya, azt nem tudod pénzre vagy időre átváltani.

Nem azért vállalunk gyereket, mert "kifizetődő".

Én pl nagyon sokat nevetek mellette, nagyon vicces fiú. Gyönyörű gyerek, mások is mindig elalélnak tőle, mert udvarias, kedves is. Imádom, amikor engem ölel, és úgy alszik el.

Persze a férjem ölelése is jó, de a gyerek "te vagy". A részed.

Ezt nem lehet szavakba önteni.

Az én gyerekem sosem vonyít, nem akaratos, a hisztit meg kb fél perc alatt abbahagyja, mert látja, hogy nem hat meg...

Ezek nevelés kérdései leginkább.

SZóval ne általánosíts.

Amíg nincs gyereked, ezt nem érzed át.

Más gyerekét én sem szeretem, de a sajátom teljesen más kategória.

Az érzelmi oldala hihetetlenül erős, az észérvek legkevésbé sem hatnak a gyerekeimmel kapcsolatban. (Olyasmi mint a szerelem, ahol nem tudod megmagyarázni miért szereted annyira nagyon a másikat -akkor is ha mondjuk nagy lókötő vagy "rosszfiú" vagy hasonlók- csak sokkal tovább tart)

Gyönyörködöm bennük nap mint nap, rácsodálkozom a bontakozó értelmükre, hogy sokban hasonlítanak rám vagy a férjemre, másban meg teljesen mások.

Élvezem , és életem fő művei , én azt vallom.

(van munkám természtesen mellettük, dehát azt ki venné észre ha nem csinálnám többet, senki :) Kevés olyan ember van, aki valami nagyot, jelentőset alkot)

Nem igazán lehet elmagyarázni annak, akinek még nincs, vagy annak aki megbánta. (bár én ilyet még talán egyszer ha hallottam, főleg szerintem olyan érezhet így , aki borzalmasan fáradt kimerült vagy depressziós, de a gyerekbe nem kell belehalni, lehet segítséget is kérni, nem egy darab szülőnek kell mindenbe beleszakadni)

Bizonyos nezetekben igazad van. De az a baj hogy csak a negativumokat latod es ezeket fogadod be csak. Latszik hogy nincs gyereked.

Mindennek van jo es rossz oldala.

En peldaul nem akartam gyereket meg legalabb 5 evig,becsuszott spiral mellett. Az elso ultrahangon mikor meglattam elsirtam magam,az elso rugasain mosolyogtam es madarat lehetett volna fogatni velem, mikor megszuletett eletunk legboldogabb idoszaka volt es nem a fajdalom nem a siras jut eszunkbe pedig az volt boven. Az elso szavai es mikor totyog csodalatos. Hatalmas szeretet amit mashol nem kapsz es nem adsz, leirhatatlan erzes szulonek/anyanak lenni. Egy szulo nem a negativumokat latja hanem magat a boldogsagot. Egy baba mindig ajandek es mindig aldas.

Nekunk is sok mindenrol lekellett mondanunk ez igaz de soha nem bannam meg es nem forgatnam vissza az idot.

Akik megbantak nem akartak igazan,vagy rament a kapcsolatuk mert nem is volt komoly valoszinuleg.

Fejtsd ezt ki édesanyádnak! Vajon Neki is ez a véleménye Rólad? Gondolom nem, mivel akkor nem itt lennél.

Az a szeretet amit a gyermeke iránt érez az ember felbecsülhetetlenek es leírhatatlan. Amikor a pici kezével fogja az anyukája kezét, mert igy tud elalodni vagy mert így érzi biztonságosnak a lépéseit amikor tanul jarni. Amikor elősször mondja, hogy anya és rád mosolyog. Ezek mind olyan dolgok amiket pénzért nem tudsz venni. Majd ha eljön az a férfi az életedben akivel tudnál gyereket vállalni majd máshogy gondolod.

Eleinte 16-18évesen én is így gondolkodtam. Jött a férjem minden megváltozott.. 2 gyermekem van és nem adnám semmi pénzért a mostani életem.

Holott a negatívban igazad van, DE!! A gyermek is felnő önállósodik, okosodik és egyre kevésbé kell tutulgatni. A pénz? Inkább költöm gyerekre, mint hogy rám rohadjon és valami hiányozzon az életemből amit folyton vásárlással kárpótolnék.

2 gyerekem van, az egyik aranyos kedves cukorfalat akivel bárhová el lehet menni, a másik meg egy szófogadatlan hisztérika, aki miatt 1000x megbántam már a gyerekvállalást!!

Olyan ez, mint a kutyatartás, van ami akar, van aki nem, az sem éri meg igazán, de aki szeretne és vesz annak általában jó

Én speciel ugyanilyen nézeteket vallottam kb 25 éves koromig és mindenki tudta rólam a családban, hogy nekem sose lesz gyerekem.Anyu sokszor mondta, hogy: aha, igen jól van kislányom majd meglátjuk.Illetve mivel 16 éves koromban született a kisebbik öcsém, pontosan tudtam mert elég ,,felnőtt" voltam, hogy lássam, a baba nem csak boldog mosollyal alszik,hanem üvölt is és büdös a kakis pelenkázni kell stb...stb.

Aztán ahogy teltek az évek, már nem voltam biztos benne, de még hangoztattam mert ugye ha egyszer kimondtam akkor ne már hogy nem tartom.30 éves koromra már tudtam, hogy szeretnék gyereket.

Viszont szerencsém volt.Úgy életem 10 évet ahogy akartam,külföldön is, sokat csavarogtunk a párommal élveztük az életet és mikor én úgy éreztem szeretnék a párom is partner volt benne.32 évesen szültem az elsőt és 35 évesen a másodikat.Igen az alvás kevesebb, de ez nem lepet meg.Viszont nem érzem lemondásnak, hogy gondoskodom róluk, hogy szeretem őket és anyagilag sem megterhelő, mert annyi gyereket vállaltunk amennyit enged a bukszánk.Nagyon szeretem őket.Most épp dackorszak van, úgyhogy ilyenkor néha úgy érzem atyám..de nem jutott még soha eszembe, hogy visszacsinálnám.A legrosszabb napokon sem.

Örülök, hogy egészségesek.A hisztisséget kinövik ha jól vannak nevelve és hamarosan már majd azért kell aggódnom, hogy csajozni pasizni járnak.A 0-24-es kiszolgálás sem évezredekig tart..de addig élvezem és imádom, hogy az én ,,kis babáim".