Ti vállalnátok gyereket "majd lesz valahogy"-ra?

Pàrommal mindketten rossz körülmények közül származunk, nulla segítséggel indultunk. A miénk tipikusan az a viccbeli helyzet, hogy a semmiről kezdtük és a nagyrésze mèg most is megvan...

Albérletben élünk, az évek alatt a berendezés nagyrésze már a miénk. Viszont albérlet mellett a jelenlegi árakkal komolyabb megtakarítással nem rendelkezünk, saját lakásban gondolni az elkövetkező 10 évben kvázi lehetetlen. Korábban egyáltalán nem volt tartalék pénzünk, most magasabb fizetés mellett azért igyekszünk, 30-40ezer Ft jó esetben. Amit félre tudunk tenni, az arra elég, hogyha beüt bármi gond, orvos, elromlik valami, stb, arra legyen, illetve szépen lassan tudjuk a hiányzó dolgokra fordítani.

Viszont az albérletünk egy szobás picike lakás, ha gyereket vállalnánk, itt nem maradhatnánk. Másik lakás kellene, és egy új hely mindig bizonytalan. A szükséges dolgokat hónapról hónapra meg tudnánk venni, de nyilván ha én nem dolgoznék, lecsökkenne a bevétel, így legkésőbb a baba megszületése után megint úgy járnánk, hogy nem tudunk félretenni.

Én ezt nagyon bizonytalannak érzem. Sokszor sírni tudnék ezen az egész helyzeten, szeretnék én is gyereket, de így hogy? Anyám szerint buta vagyok, mert mindig lesz mire várni, és én se lennék, ha ő várt volna... de ugye az meg kész tény, hogy szegényen nőttem fel...

Közben ott van az is, hogy lassan 30 leszek, van egy rakat hormonbetegségem, tehát nem is feltétlen lesz olyan egyszerű, ha odáig jutunk. Az már csak apróság, hogy mindig fiatal anya akartam lenni.

Kilátástalannak érzem az egészet, józan ésszel tudom, hogy gondolkodni is kár, de máskor meg úgy vagyok vele, hogy soha nem lesz jó helyzet így...