Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » A lányom mindent tanul, csak...

A lányom mindent tanul, csak azt nem amit kéne, mit tehetnék?

Figyelt kérdés

A lányom most tizennégy éves, eddig nagyon jó jegyei, kitűnő bizonyítványai voltak, viszont ebben az évben több probléma is adódott vele. Már alig tanul, legalábbis nem olyat, amit kellene.


Már az iskolából is szóltak, hogy ez egyáltalán nincsen rendben, folyton mást csinál a tanórákon, rengetegszer szólnak rá a tanárok, de ő rá sem bagózik, az egyiknek azt mondta, hogy a tantárgya nem fontos és hogy nem érti "mit van felháborodva". A tiszteletlenséget már elmagyaráztam neki, de egyszerűen nem tudom rábírni, hogy tanuljon.


Az a baj, hogy nagyon is értem, hogy zene, rajz helyett mást csinálna, egyáltalán nem akarom tőle eltiltani, hogy mondjuk lengyelül tanuljon, vagy a kémiát gyakorolja, de ezek mind az iskola rovására mennek. A város legjobb gimnáziumába került nemrég, de ez az iskola nagyon rá van állva a zenei vonalra, ami őt viszont a legkevésbé sem érdekli. Nem tudok vele dűlőre jutni, folyton azt hajtogatja, hogy tiszta vicc, hogy azért van leszidva, mert zene óra helyett kémiára tanul. Több botrány is volt már ebből, senki nem nézi jó szemmel és nagyon nem szeretném, ha kibukna.



Már így is ég a pofám az osztályfőnöke előtt, és teljesen tanácstalan vagyok... Nem az a baj, hogy nem okos, vagy nem tanul, de vannak olyan tantárgyak, amiket egyszerűen kihagy, mert neki nem fontos.



2022. máj. 31. 18:07
1 2 3 4
 11/39 A kérdező kommentje:
De a spanyolt muszáj tanulnia. Kötelező a két idegen nyelv, spanyolból, franciából és latinból lehetett választani
2022. máj. 31. 19:24
 12/39 anonim ***** válasza:
90%
Ebből a háromból tényleg a legjobb a spanyol. Angolul tud már? Én ebbe a suliba be se irattam volna a zene és az idegen nyelv miatt, neki a német is idegen nyelv azt kell megtanulnia nem más nyelveket.
2022. máj. 31. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/39 A kérdező kommentje:

Angolul és németül már folyékonyan beszél, ezzel egyáltalán semmi probléma nincsen. Természetesen mindkettőn van mit csiszolnia, de a németet napiszinten hallja és tanárhoz is jár, aki nagyon türelmes vele, meg jól is haladnak, együtt olvasnak német könyveket (többek között ezért is tanult meg hamar németül, most a szókincse fejlesztésére mennek), de ahhoz képest amilyen kevés ideje itt van, nagyon jól megtanulta, az angol meg egyébként is jól megy neki, amíg nem tudott németül, csak angolul beszélt mindenkivel és én is hallottam már, hogy beszél, a tanárai is sokat dicsérték, hogy nagyon jó, és akcentusmentesen beszéli a nyelveket.


A németben főleg a bonyolultabb szakkifejezésekkel van baja, például a történelmet elég nehezen érti.


A spanyolt ebben a félévben kezdte el, a gimnáziumokban kötelező a második idegennyelv, a spanyol pedig viszonylag egyszerű (legalábbis a három közül a legegyszerűbb) és sokan is beszélik. De az semennyire nem érdekli és ezért nagyon szenved vele. Én értek spanyolul, amikor kérdez, szívesen segítek neki, de látom, hogy egyszerűen teljesen máshol járnak a gondolatai, alig figyel oda és nem is jegyzi meg.

2022. máj. 31. 19:38
 14/39 anonim ***** válasza:
87%

Miért jár zeneiskolába, ha nem érdekli a zene?

"Mindenki azt mondta, hogy ide jöjjön, ez a legjobb neki, én pedig hallgattam rájuk."

Ki az a mindenki? Te vagy a szülő, elvileg te ismered közelről a lányodat. Őt bevontátok egyáltalán a döntésbe? Figyelembe vettétek, hogy miben tehetséges, miket szeret, vagy csak van egy elképzelés a fejetekben arról milyennek kellene lennie, és arra nyomjátok?

Én keresnék neki (vele együtt) egy hozzá jobban passzoló sulit. Amit muszáj tanulni (spanyol stb, de a készségtárgyakat ne soroljuk ide, semmi hátránya nem lesz abból, ha nem tanul zenét vagy rajzot), azokat persze tanulja, de ezek mellett legyen lehetősége tanulni azt is, amit szeret és amiben jó.

2022. máj. 31. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/39 A kérdező kommentje:

Tulajdonképpen nem zeneiskola, illetve... hogy is mondjam. Hangsúlyt fektetnek a tantárgyra, de nem emeltszámban tanulja. A tanárnőjével viszont nem egy balhé volt, mert a lány időpazarlásnak nevezte a furulyázást és most hadban állunk a tanárnővel.


Az előző iskolánál, ahova járt, minden jobb lett volna. Először, az első félévben egy nagyon gyenge iskolába tették, ahol kicsit jártasságot szerezhetett a nyelvben. Utána, a "mindenki" (a tanárai, illetve nem csak az övéi, hanem más tanár ismerőseink, magyarok, akik itt élnek), azt javasolták, hogy mivel okos és már beszél németül, jövő évtől mehetne ebbe a gimnáziumba.


Előbb elment egy próbahétre és az neki is nagyon tetszett, az előző helyen teljesen le volt hangolódva, nagyon magába volt fordulva, mert nem talált senkit, akivel kijöhetne, az az iskola tényleg a legalja volt. Láttam, hogy nem érzi jól magát, de az új iskola tetszett neki, megkérdeztem az igazgatót, hogy nem maradhatna e már mostantól és azt mondta, hogy de, persze.


Eleinte ez jól is működött, örült, hogy végre intelligensebb, kedvesebb gyerekekkel van körbevéve, több az izgalom, a kihívás, a program, de most azt látom, hogy ettől az iskolától is teljesen elérdektelenedett, itt sem érdeklik a diákok, sem a tantárgyak, gyakorlatilag semmi. Sokszor elviselhetetlen az ehhez való hozzáállása... holott egy bizonyos szinten én is értem, hogy mit érez. Szerintem az is lehet a háttérben, hogy teljesen idegeneknek érzi őket.

2022. máj. 31. 19:57
 16/39 Derjaderja ***** válasza:
87%

Szerintem az a gond, hogy az egyik órán figyelés helyett egy másikra tanul, és még a tanárral is szemtelen.

Én ezt egyáltalán nem tolerálnám, a szabályokat be kell tartani és az órán az óra anyagra kell figyelni.

Hogy most otthon az egyik tárgyat kevésbé tanulja vagy nem mindenből ötös stb, az nem gáz. Itt a magatartás a baj. Nyilván a korából adódó lázadás és okoskodás de nem megengedett.

2022. máj. 31. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 anonim ***** válasza:
84%

"A város legjobb gimnáziumába került nemrég, de ez az iskola nagyon rá van állva a zenei vonalra, ami őt viszont a legkevésbé sem érdekli."


Akkor meg miért jár oda????

Egyáltalán kinek a döntése volt, hogy oda járjon? Ha az övé, akkor figyelmeztettétek-e, hogy itt a zene is fontos tantárgy lesz? Ha meg ti döntöttetek a feje fölött, akkor meg egyétek meg, amit főztetek.

2022. jún. 1. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/39 anonim ***** válasza:
90%

17 vagyok, közben olvastam, hogy 15-ben nagyjából választ adtál erre a kérdésre.

Nos, vedd észre, hogy a lányod sehol se érzi jól magát. Se az előző iskolájában, se itt. Mindenhol kezdetben jó, aztán elunja. Így az életben sehova nem fog jutni. Ezt választotta, csinálja végig és tartsa be az iskola szabályait. Ami ebben az iskolában fontos, az neki is az legyen és kész.

Rendkívül elkényeztetettnek tűnik.

2022. jún. 1. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 anonim ***** válasza:
78%
Esetleg biokém tagozatra átiratni egy másik suliban?
2022. jún. 1. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/39 A kérdező kommentje:

Azért tekintettünk el a zenei vonaltól, mert egyrészt profilként választhat Matek-Informatika-Természettudományt (most arra jelentkezett is), másrészt reméltem, hogy nem lesz problémája a zenével, mert öt évig zongorázott és még énekelt is. Az egy másik dolog, hogy szakmaként ő nem szeretné csinálni, nem erőltetjük rá. Félreértés ne essék, nem a mi álmainkat kergeti, de ez volt a legjobb lehetőség. Az a másik iskola tényleg tarthatatlan volt, egy adott pillanatban már megfenyegették, hogy elvágják a torkát, mert a lengyelekkel barátkozik. Nagyon sürgősen el kellett jönnie abból az iskolából, tényleg egy abszolút gyenge hely, és hamar dönteni kellett. Most inkább járatom egy erősebb, keményebb iskolába, ahol viszont ilyenek nem történnek, hogy a gyereket a rendőr viszi ki az iskolából, meg hasonlók.



Tudom, hogy hiányzik neki Magyarország, de ez ellen nem tudok mit tenni. Otthon sajnos nem tudok olyan életet biztosítani, amilyenre szükségünk lenne.

2022. jún. 1. 06:36
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!