A mai fiatalok talpraesettebbek, mint mondjuk 10 vagy 20 éve?

Attól függ. Nyelveket jobban beszélnek, és jobban keresztülviszik az akaratukat mert énközpontúbbak. Mivel gyakran váltanak állást, könnyebben kezelnek új szituációkat, könnyebben adnak fel mindent s költöznek külföldre.

De az általános ismereteik gyérebbek, kevésbé türelmesek és kb. semennyire sem kitartóak. Nem küzdenek a céljaikért, azonnal mindent akarnak, s ha nem kapnak pl. előléptetést fél éven belül, lelépnek más helyre. Kevésbé strapabírók és a külvilág felé nincs bennük elég alázat és tisztelet, ezen is sok dolgot elbukhatnak.

Házimunkában egyértelműen gyengébbek, kommunikációban mamlaszok tudnak lenni, helyesen írni nem tudnak és ha hivatalos levelet kell fogalmazni magyarul, az katasztrófa lesz.

Nem. Inkább elbutulnak (tisztelet a kivételnek) és életképtelenebbek. Bemennek egy hivatalos helyre, és nem tudnak köszönni, megszólalni, problémát kezelni. Nyilvános helyen képtelenek viselkedni tömegközlekedésen, kajáldákban (tisztelet a kivételnek) visítoznak, rondán beszélnek, és felhangosítják a zenéjüket, ami senkit se érdekel, csak őket. Felelőtlenül szexelnek (lsd. gyerekvállalás és tini párkapcsolatok kategória) a fogamzásgátlás hidegen hagyja nagyrészüket, és nem tudják hogy milyen utak vezetnek a terhességhez. Kevés fiatalt ismerek, akiknek a szülő megtanítja a házimunkát, és kötelezné őket az alapvető feladatok elsajátítására. A tanulás szempontjából kétfajta szülő van (tiszt. a kiv.-nek) : vagy a saját álmait erőszakolja a szerencsétlen gyerekre, vagy le se tojja hogy hogyan tanul a gyerek, mert a munkája fontosabb.

Nem feltétlen hibáztatom tehát a beteg társadalmunkért a fiatalokat, inkább a szülőket.

2-eshez hozzáfűzném

Van a másik véglet..

24-5 éves és jön apu is az interjúra.

Az első ilyennél hátast dobtam.

Főleg, hogy akkor jómagam is "csak" 28-29 voltam

Szerintem a suliban jók.. De ha az élet kerül szembe velük, akkor megáll a világ

Szerintem ez nem fekete vagy fehér. Sok mindenben szerintem ügyesebbek, okosabbak mint mi voltunk (én most vagyok 30). Néha olyan probléma megoldást látok hogy leesik az állam, mert nekem az "okos felnőttnek" eszembe sem jutott volna.

Viszont más szempontból meg sokkal elveszettebbek mint mi voltunk, mert nagy a túl féltés. Mert sokan még 10 évesen sem merik egyedül hagyni, vagy feladatot rábízni, hogy pl hozzon 1 kg kenyeret a sarki boltból.

Mai fiatal vagyok, egyetemista, így én és az engem körülvevő emberek nagy része is még a szüleink támogatásával, de nagy szabadságban élünk.

Én úgy látom, hogy minden pontnál azok önközpontú megvalósítása megy nekünk könnyebben, a kötelességek, elvárások teljesítése pedig nehezebben. Az önérvényesítésben egyértelműen erősebbek vagyunk, legalábbis próbálunk azok lenni, a csapból is az folyik, hogy mindenhez jogunk van, mindent megtehetünk, bármit elérhetünk, amit csak akarunk. Rengeteg lehetőség is kínálkozik, azokat aktívan ki is használjuk a saját kis életünk építgetésére. Ilyen téren önállóak vagyunk, ugyanakkor nagy a kísértés a teljes önállóság minden negatívumával együtt történő felvállalását minél később megejteni, és a sokévnyi egyetemista lét után még azért otthon lakni, nem elszakadni. Ilyen szempontból a jelenen túlmutató felelősségtudat is elég alacsony szinten van szerintem (legalábbis az egyetemisták közt), az az igazság, hogy jó nekünk ebben az életszakaszban, amikor azért támogatnak is még otthonról, de már saját keresetünk is lehet, meg szabadok is vagyunk, hiszen egy felnőttnek ne mondja meg senki, hogy mit csinál. De például olyanokon, hogy a költés helyett inkább gyűjtsünk, alapítsunk családot, és inkább a gyerekeinket, meg majd később a szüleinket támogassuk, szerintem viszonylag kevesen gondolkoznak.

Kommunikáció tekintetében a kortársainkkal, vagy a rohanó világhoz alkalmazkodókkal nagyon jól megértetjük magunkat, de nehezen fogadjuk el azt, aki még korábbi normák szerint él. A valódi hivatalos kommunikáció, az etikett komoly gondokat okoz. (Bár ilyen tekintetben volt olyan dolog, amit ugyanúgy nem tudtak az én szüleim sem, úgyhogy nem biztos, hogy ez is változás.)

A tanulás és a sport kérdése összetett, az információkat nézve hatékonyabbak vagyunk szerintem, amellett, hogy megtanuljuk, számos módszert ismerünk, ami konkrétan a problémamegoldásra irányul, és az ilyen módszereket nagyon gyorsan el is tudjuk sajátítani. (Pl. számítógépkezelés, ebből következő mindennapi életben használható logikus gondolkodás). Igazság szerint nem tudom, hogy 20 éve hogy álltak a fiatalok a sporttal, az biztos, hogy a futáson és úszáson kívül ma már sokkal több könnyen elérhető mozgásforma van, divatos is sportolni (edzeni), tudatosan űzni ezt.

Házimunkában, háziasságban azt gondolnám, hogy elmaradunk a szüleinkhez képest, de valójában pl. édesanyám a saját elmondás szerint kevesebbet konyított a házimunkához, mint én most, mert ő annak a generációnak a része volt, akinek mindent kivettek a kezéből, csak aztán hamarabb eljött otthonról, és ahogy lehetett beletanult.

Összességében úgy gondolom, hogy az adott kor viszonyait tekintve egyformán talpraesettek vagyunk, csak a jelenkor énközpontúbb és ezzel párhuzamosan céltalanabb (nem tudjuk milyen az, hogy közös cél, csak önérdek van, de azt meg mindenkinek magának kell értelmessé alakítani), mint korábban.

Én most kicsit messzebbre, a saját szüleim fiatalkoráig nyúltam vissza (30 év), nem igazán tudom, hogy 10, 20 évvel ezelőtt mennyiben volt ez másabb.