Divat még verni a gyerekeket?

Nem divat, és rosszul is esik, és megbeszéljük.

De ha már tör zúz üvölt és a földre (akár utcán, akár járdán akár út közepén autók között) a földre dobálja magát, hát akkor szokott kapni egyet a fenekére.

Amúgy ha azt hiszed, hogy minden gyereket szép szóval meg lehet fenyíteni, és még szót is fogad egy ejnye bejnyére, akkor szívesen kölcsönadom az én ördögfiókám egy napra. A nagyszülőket már úgyis kikészítette, anyósom azóta is neurológushoz jár, miután egy fél napot nála volt :)

Holott mindig szépen, következetesen próbáltuk nevelni...csakhát bölcsis lett.

Szerintem várjuk ki a kamaszkort, addig sok víz lefolyik a Dunán! Ha felnőtt ember válik a gyerekből úgy, hogy egyetlen odalegyintés sem történik, akkor azt mondom, tényleg soha nem volt verve, és szívből fejet hajtok előttetek.

Nem kell nagyon fájnia az odalegyintésnek-verésnek, nem az a lényeg! A gyerek érzi a fokozatot, hogy ez más, érzi, hogy a szülő is zaklatottabb, ezért is írtam, hogy hitelesebben éli meg, mint ha 10 percig mindig csak átbeszéled vele a dolgokat. 1-1 odalegyintésből, pofonból pont azt tanulja meg, hogy lehet az agressziónkat korlátok közé szorítani, csak akkor vesszük elő, ha "ég a ház", de akkor sem megyünk túl egy határon (maradandó sérülés, nagy fájdalom, megalázás, kontrollvesztés stb.), de egyszerűen emberek vagyunk, tudunk indulatból cselekedni, de attól még szeretjük egymást ÉS meg is beszéljük, hogy pl. miért kapta a 13 éves kamaszfiú az anyai pofont, ha megalázóan, flegmán beszélt az anyjával.

Pszichiáter ismerősöm kérdeztem erről, ő mit gondol. Ugyanazt, amit fentebb leírtam, a korlátokat, kontrollt, hitelességet hangsúlyozta. Azt is mondta, ha a szülő már a tűréshatára küszöbén áll, kényszeresen "csak" megbeszélget órákon át (nyilván nem 2-3 évessel, hanem pl. 12 évessel), lelki fröccsöt ad, sokszor nincs hatás, és FÉLNI fog a saját indulataitól, agressziójától, mert nem tanulja meg, hogyan lehet korlátok közé szorítani. Esetleg konfliktuskerülő, elfojtós felnőtt lesz, aki mindent hiteles indulat nélkül akar intézni, nem jut előre, belül fortyog a nyugodt felszín alatt, gyűjtögeti a sérelmeit, mert a környezetének nem jön át, milyen mélyen tombol benne az indulat.

Én el tudom fogadni, hogy van olyan szülő, aki tudatosan nem nyúl egy ujjal sem a gyerekéhez (nem is legyinti meg, nem csap finoman a popsijára), de neked is el kell fogadnod, hogy a kontrollált indulat-leadás miatt mi sem vagyunk iskolázatlanabbak, kevésbé felelősségtudó, alacsonyabb érzelmi intelligenciájú emberek, mint pl. Te.

(Egy adalék: 14 évesen azt kívántam egy 1 órás lelki ráhatás után, bár kaptam volna inkább 1 gyors pofont, mert a lelki fröccsöt ÉRZELMI bántalmazásként éltem meg.)

Személyes tapasztalatom még nincs nagyon, másfél évesemnek még soha nem csaptam a popsijára, nem szolgáltatott rá okot, de el tudom képzelni, hogy később elő fog fordulni.

Viszont ennek ellenére úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb jelentőség van tulajdonítva ennek a kérdésnek, mint kéne. Az ismeretségi körömben két olyan család van, akikről tudom, hogy rendszeresen odacsapnak a gyerekeknek. Az egyikben három gyerek van, 8, 6 és 4 évesek, szófogadóak, szépen beszélnek, ugyanakkor vidámak, elevenek, állandóan nevetnek, barátságosak. A másikban egy 3 éves kisfiú van, ő alig beszél, azt is halkan mondja, folyton összerezzen, rossz szegényre ránézni.

A különbség annyi, hogy az első esetben a szülők normálisak. Szépen beszélnek a gyerekekkel, következetesen, nagy szeretettel nevelik őket, tényleg jó hallgatni őket. A második kisfiúval szülei bicskanyitogató stílusban beszélnek, folyamatosan beszólnak neki valamiért, leugatják, "Hagyj már békén", "Maradj már csöndben" mondják, ha a gyerek kérdez valamit. Otthon este 8-kor van takarodó, megverik, ha nem álmos, viszont gyakran viszik magukkal éjjelig tartó programokra, ott azért szidják, ha nyűgös. Meggyőződésem, hogy a kisfiú ettől olyan, amilyen, nem a popsira csapástól.

Ugyanígy nem hiszem azt sem, hogy a "mai fiatalság" azért szemtelenedett el, mert nem verik őket. Hiszem, hogy lehet ütés nélkül is normális gyereket nevelni, és lelki sérültet is. Tényleg, a legkomolyabban azt gondolom, hogy nem ezen múlik.

Egyébként emlékszem, az öcsém olyan másodikos lehetett, amikor sírva jött oda hozzám a suliban, hogy egyest kapott. Rossz volt nézni, emlékszem, reszketett a félelemtől, mi lesz otthon. Pedig soha nem vertek minket sem (posira verés volt, de iskolás korunkban már nem), de az az alázás, amit anyukám tudott ilyenkor órákon keresztül előadni, rosszabb volt mindennél. Oda jött egy nagylány, neki is elmesélte, mi a baj, és a lány megkérdezte, hogy "Nagyon megvernek érte?" és az öcsém azt válaszolta, hogy "Bárcsak megvernének. De ez rosszabb."

ezt akár én is feltehettem volna csak én nem szívesen kérdezek ilyet. és már nem is szívesen válaszolok verekedős szülős kérdéssel kapcsolatban :D

csak azért nem 0%-osra pontoznak mert te felpontoztál :D remélem most is ;D

a gyerekem még nem kapott ki, nem is fog remélem :)

számomra olyan érdekes, hogy rendszeresen olvasok ilyet ezen az oldalon: "többször szóltam, hogy fejezze be de nem tette ezért kapott ki".

hát én nem csinálok se...t a számból, egyszer elmondom majd figyelmeztetem, aztán jön a bünti. nem hiszem, hogy ez egy eszköz, szerintem a szülő nem bír következetes lenni ahogy ez a példából is kiderül.

de azzal egyetértek, inkább egy kézrecsapás mint áram üsse agyon. csak azzal nem értek egyet, hogy a bünti nem mindenkinél jön be, annyiféle büntetés van, mindet kipróbálták?

elismerem, lehet olyan, hogy elcsattan egy pofon, de könyörgöm, 2-3 évesen??? szerintem ez csak a kamasz kategóriába fér bele mikor berúgva jön haza vagy irtó nagy baromságot tesz. ha már 3 évesen kikap egy kisgyerek, mi lesz mikor tényleg rossz lesz és nem tanul és még sorolhatnám :(

de valóban igaz, nekem semmi közöm hozzá ki miért üt a gyerekét, ez már mindenki saját lelkiismerete :)

eddig egy sztori volt ezen az oldalon amin eldurrant az agyam. 2,5 éves gyereke gyufával játszott amit nem tudott hogy kerülhetett hozzá (nyilván anya felejtette kint, nem?) ezért FAKANÁLLAL jól elverte (ő írta így).

komolyan, ezen még mindig megremeg a kezem...

Szia!

Volt, hogy mi is kikaptunk, ha olyan dolgot csináltunk. (2évvel idősebb bátyám van). De ez nem hagyott bennünk semmilyen lelki nyomot. Szerintem vannak olyan pillanatok amikor a gyerek igenis megérdemli. Nem azt mondom, hogy minden kis csínyért rá kell ütni pl. a fenekére, vagy adni neki egy pofont. (ami természetesen nem erőből fakad, hanem nevelő célzatú), de ha már 20-szor elmondasz neki valamit,és nem érti meg, akkor egy idő után elfogy a türelmed. És hiába kaptunk időnként, nem verekedtünk se az iskolában, se máshol.

Én sem szeretném majd megütni a gyerekünk, aki remélem hamarosan megfogan, vagy már meg is fogant, de el tudok képzelni olyan szituációt amikor hasznosabbnak bizonyulhat, mintha 20-30-szor mondjuk el neki.(pl. ha kimegy az útra, úgy, hogy előtte figyelmeztettük.)

19N