Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Egyre nagyobb a szakadék a...

Egyre nagyobb a szakadék a fiam és köztem, pedig még csak 3 éves?

Figyelt kérdés

Nagyon-nagyon nehéz erről írnom, de itt az anonim oldalon talán könnyebb.



Második fiam akkor fogant amikor az első lányunk 5 hónapos volt. Nem volt tervezett baba, de ha már jött akkor megtartottuk. A terhességem könnyű volt, a szülés egy óra alatt megvolt és mégis valami nem jó.


SZERETEM, IMÁDOM, de valami nem jó. Nem tudom másképpen leírni.

Soha nem volt bújós, nem szerette ha simogattuk, ölelgettük. (nem csak tőlem a férjemtől sem fogadta el a szeretetnek ezt a megnyilvánulását, pedig soha nem éreztettük vele, hogy "becsúszott" baba volt)

Mindig mindent megkapott, ugyan úgy mint a nagyobb tesó.

(szeretett, figyelmet, törődést)


Késik a beszédfejlődése, nem figyel...

Szeretném szorosabbra fűzni vele a kapcsolatot, de nem megy.

Védőnő szerint figyelemzavaros, és autisztikus tüneteket is produkál.


Nem értem, hogy miért nem tudok közelebb kerülni hozzá?

Csináltunk olyan napokat, hogy csak ő és én, de ez sem segített.

Azt SOHA nem éreztettük és szerintem nem is érezte, hogy akkor amikor megfogant nagyon beijedtünk....

Ami igaz is, de utána szeretettel vártuk.


Nem tudom mit tehetnék? Hogy erősítsem a kapcsolatunkat?

Ha mesélek nem marad meg az ölemben (az apuka és a nagymama ölében sem) ha összebújva szeretnék vele elaludni akkor csak forgolódik.


Tanácstalan vagyok és nagyon kétségbe vagyok esve...


2012. febr. 4. 14:53
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
55%

Olyan erősen hangsúlyozod ezt a dolgot, biztosan ez zavar. Fel kellene ezt dolgozni, családterápia segítségével, közösen acsaládnak.

[link]

[link]

[link]

[link]


[link]

2012. febr. 4. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 A kérdező kommentje:

Nem, kicsit sem akarom őt túl szeretni, és nem az a fontos, hogy én mit érzek.


Szerintem viszont egy 3 éves kicsi igen is igényeli az összebújást, simogatást, szeretgetést.

A fiam nem most vált ilyenné.


Igaz, hogy nem tervezett, de várt gyerek volt!


Gondoltam, hogy megkapom, hogy csak azt nézem, hogy nekem mi a jó... :(

Nem állandóan akarok vele összebújva aludni, hanem ha pl. rosszat álmodik és éjszaka mellé fekszem, hogy megnyugtassam.

Semmit nem akarok kompenzálni, nem kakarom őt túlszeretni, egyszerűen furcsának tartom a viselkedését.


Nem, a szemkontaktust sem tartja, akkor sem ha 2 oldalról megfogom az arcát, hogy figyeljen arra amit mondok pl. az utcán elszalad és elmagyaráznám, hogy miért nem szabad.

Szerintem ilyenkor igen is fontos, hogy a gyerek figyeljen arra aki vele beszél.

Nem hiszem, hogy sokat várok el tőle :(

Nem vagyok a sarkában egész nap.


Köszönöm a hasznos hozzászólásokat és tanácsokat.

2012. febr. 4. 15:49
 13/25 A kérdező kommentje:

nincs megfelelési kényszerem és nem akarom azt belé nevelni, hogy ha már megszültelek akkor minden legyen úgy mint a nagykönyvben!

Nem is értem miből gondolod?


A linkek pedig kicsit sem rólunk és a problémánkról szólnak...azt hiszem félreérthettél valamit...

2012. febr. 4. 15:53
 14/25 anonim ***** válasza:

Nme akartalak megbántani, csak először ez jut az eszünkbe.


A barátnőm fiát se lehetett megfogni. Se hozzáérni. Elment, elbújt.Akit nagyon vártak. Ölben sem maradt. Most 7 éves, teljesen o.k. A kicsi meg szeretgetős lett. Nem a szülőkön múlik. Egyik gyerek ilyen, a másik olyan. A lányomat sem lehetett megvígasztalni, 3 hónaposan is lökött el, ha sírt. Ma is ilyen, nagylányként: csak ha jó kedve van, akkor fogad el kapcsolatot. Semmilyen segítséget nem hajlandó elfogadni. A fiam pont az ellenkezője. Minden gyerek más, de nagyon sokszor látni, hoyg pont a testvérek a legeslge különbözőbbek.



A te fiad mit szeret?? Ő minek örül?

Hogyan játszik?

2012. febr. 4. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
100%

"Szerintem viszont egy 3 éves kicsi igen is igényeli az összebújást, simogatást, szeretgetést. "


ebben nincs igazad. Nagyon sok gyerek nem engedi. Itt van a te fiad például. De én más gyerekeket is ismerek. Nem szeretik a simogatást, nem szereti ha hozzáérnek. Egyik rokon kislány odáig vitte, hoyg ha plüssállatot látott, attól is visít. Csak szőrtelen állattal játszik(pl. ékszerteknős) és véletlenül sem lehet babusgatni, az anyjának sem. Lehet hoyg neked furcsa, de ez egyáltalán nem ritka dolog.

2012. febr. 4. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
Azt írod, nehéz erről írnod, de nem csak te vagy így. Mások is küzdenek ilyesmivel. Direkt vannak erre terápiák, meg pszichológusok., Szerintem legjobb, ha elviszed a nevelési tanácsadóba - hidd el, ők ennél nap mint nap sokkal cifrábbakat látnak. Van tapasztalatuk, tudnak javasolni módszert vagy lehetőséget. Érdemes ezzel törődnötök, könnyebb lesz a kicsinek.
2012. febr. 4. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:

"figyelemzavaros, és autisztikus tüneteket is produkál.


Nem értem, hogy miért nem tudok közelebb kerülni hozzá? "


hát ezért. Spéci módszer kell.

2012. febr. 4. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
Ha úgy érzed, hogy megnyugtat nyugodtan kérj időpontot akár egy korai fejlesztőbe, akár egy gyermekpszichológushoz, bármelyikőjük tud segíteni. Esetleg a védőnődtől kérj szakvéleményt ehhez. Szerintem az nagyon fontos, hogy te megtudj nyugodni, hogy minden rendben. Leet gond a háttérben, ezt jobb kizárni minél hamarabb, és akkor te is megnyugszol. Nincs két egyforma gyerek, és két egyforma tünet sem,ne várd tőlünk, nem vagyunk szakemberek és látatlanban még azok sem tudják megítélni! Lányok ne vagdalkozzunk ilyen szerintem is autista, stb dolgokkal!!! Mert ez nem így működik. Az én kisfiam sem volt bújós, ölelős, szeretgetős, aztán szépen lassan azzá vált. Ne erőltess semmit, szerintem ez az egy fontos.
2012. febr. 4. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
Olyan jó lenne, ha leírnád, hogy milyen a kicsi! Hogy mit szeret, minek örül?
2012. febr. 4. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:

"nincs megfelelési kényszerem"

nem is rád gondoltam, hanem a fiadra. Hogy szerencsére neki sincs, csak ne is legyen!

2012. febr. 4. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!