Jó anyának tartod magad?

Mostanában nem. Egyre kevésbé vagyok vele türelmes, sokszor kiabálok vele, gyakran szakad el nálam a cérna. Pedig okos, értelmes gyerek, csak hát neki is vannak rossz napjai, meg néha dacol is.

Egyedül vagyok vele, borzasztóan el tudok fáradni. Annyira szeretem, és mégis olyan csúnyán össze tudok vele veszni. Ezen kellene valahogy változtatni, mert ez így borzasztó.

Sose tartottam magam jó anyának.

Aztán párom felvilágosított, hogy figyeljem meg mik azok a mozdulatok, pozitív tulajdonságok, kedves mondatok, amiket tőlem vett át a lányunk, és hogy ezeket vegyem alapul, és ne azt, hogy néha türelmetlen vagyok vagy fáradt vagy nem tudok mit kezdeni a dacolós időszak minden pillanatával.

S tényleg. Rá kellett jönnöm, hogy mennyi jót is adok a lányunknak. Nem beszélve arról, hogy piszkosul szeretem.

Közben persze lenne min változtatnom, és amúgy is örök elégedetlen vagyok, de legalább már nem tartom magam rossz anyának, azért mert nem vagyok tökéletes.

Egy számomra elképzelt, ideálisnak gondolt anyakép lebeg állandóan előttem, miközben olyan anya nem is létezik. Valami olyanhoz akartam mindig hasonlítani magam, ami nem is létezik. Úgyhogy most a tökéletes anyakép-ködből kimászva, megpróbálom magam pozitívan értékelni. Ez amúgy segít. Ha nem egy képet kergetsz, ha nem a hibáidra koncentrálsz, hanem végiggondolod, hogy mit adsz jót a gyermekednek.

Én is kérnék egy kis... na jó inkább sok-sok türelmet.

3,5 éves dacos, akaratos én meg türelmetlen. Sajnos sikerül néha kiabálni is vele, mikor már 60 ezredjére mondom, hogy induljon fürdeni, de nem indul, hanem autózik, aztán ha langyos a víz és nem engedem, hogy forrót tegyen bele, akkor visít... akkor már én is megemelem a hangom... jajj... na ez volt ma az i-n a pont... bocs, hogy idepötyögtem...

3,5 éves fiam van