Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Tényleg szar szülő lennék?

Tényleg szar szülő lennék?

Figyelt kérdés
Van egy 1,5 éves Kislányom..Többször írtam már fel ide miatta, mert elég nehezen kezelhető..Sokszor vannak düh kitörései, hisztizik, verekszik, csíp, harap..Próbálunk rá megoldást találni, mindig rászólunk, kivonjuk a játékból, próbáljuk hasznos dolgokkal lefárasztani..Tudom hogy nehéz vele, és tényleg következetesen kezeljük, néha máe javulást is látok..Ma viszont úgy jártam mint még soha..Elmentünk játszóházba, és a kislányom nagyon csúnyán fejbe vágott egy másik gyereket..Tényleg elég erősen, és pont a kutacsánál..A másik gyerek anyukája pedig artikulálatlan módon, mindenféle vulgárisat ordított a gyerekemre..Teljesen elhűltem, és elkezdtem öltöztetni a kislányt közbe pedig mondtam anyukának hogy én nm hiszem hogy ordíthatna, és így beszélhetne egy gyerekkel, és megértem hogy felhúzta magát szóljon nekem, és én intézem a saját gyerekemet, meg hogy egy felnőttnek kell hogy több esze legyen, és inkább velem kiabáljon, mert a szívem megszakad a gyerekért mikor látom hogy ott áll, és hallgatja a fröcsögést..ényleg nem emeltem meg a hangom..Erre Anyuka ír nekem a facebookon hogy állítsam le a gyereket, mert nem hagyja hogy bántalmazza az övét, meg hogy így is toleráns volt..Aztán tiltott..Szerintetek tényleg szakemberhez kéne vigyem a lányom??Nagyon bánt hogy így viselkedik az anyuka, de nem tudom én hogy reagálnék ha így megütnék az én gyerekemet, és már abba is tanácstalan vagyok mit kezdjek ezzel a verekedéssel..1,5 éves..
2016. dec. 19. 23:36
1 2 3 4 5
 11/41 anonim ***** válasza:
55%

A saját gyerekem szerencsére sose tett ilyet, bár nála is megvolt a dackorszaknak, de itthon "élte ki" magát. Viszont gyerekkori barátnőm kislánya is kB. ilyen korban kezdte. Pl. bele harapott a 8 éves fiam arcába... aztán volt egy műanyag vonat bőröndünk. Teli pakolva azért van súlya... Azt majdnem a lábamra sikerült dobnia....

De SEMMI baja sincs a kislánynak! Kinőtte ezt a korszakot. Egyébként a szülők is rendezetten éltek, nem indokolta semmi az ilyen viselkedést.

Azóta Kinőtte, okos értelmes kislány.

Ezt azért írtam le, h lásd más gyerek is ilyen, és nincs vele gond!

Az anyuka reakciója túlzás volt... Szerintem kerüld a játszóházakat. Én amúgy sem díjazom a sok idegen gyerek összezárását.

2016. dec. 20. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/41 anonim ***** válasza:
70%

Itt megint csak olyan sok okos lehordó ember van!

Fokozottan figyeljen? Akinek van gyereke tudja, hogy néha elég egy hapci vagy egy köhögés fejelfordirással és ott a baj.

Ti a nagy tökéletes anyák akiknek arany gyerekeik vannak, mást se tudnak mondani csak hogy jajj istenem!


Vannak nehezen kezelhető gyerekek! Ez annak tudható be, hogy volt ilyen gyerek a csaladban vagy több figyelemre vágyik a kicsi.Még nagyon kicsi igy fejezi ki nem tetszését mivel azt nem tudja mondani hogy hagyjál békén!

Ebben az esetben neked többet kell a szabadlevegőre vinni kettesben őt. Minek erölteteted rá a közösséget? Lesz eleget ott. Játsz Te vele! Épitsetek hóembert ha nagyobb jó van vagy ha kertesbe laktok és nagy keet van rakj ki különböző pontokra csokikat és fedetzétek fel együtt.

Majd ráérsz vele kesőbb játszóházba menni mikor nagyobb lesz.

Mi még sose voltunk játszóházba 2 éves elmúlt. Semmi baj nincs vele ha olyan helyen vagyunk.

Varj meg ezzel had nyugodjon le picit. Rajzoljatok sokat, táncoljatok ugraljatok együtt. Ezek mind mind fárasztó dolgok na meg fejlesztő is.

2016. dec. 20. 06:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/41 anonim ***** válasza:
54%

Hát szerintem épeszű szülő agresszív gyereket nem visz közösségbe, ha nem muszáj - márpedig a játszhat pont nem a muszáj kategória. Lehet kint játszani hidegben is, miért ne lehetne?

Gyerekkel nem kell kiabálni, de tökéletesen érthető, ha a szülő agya elborul, ha azt látja, bántják a gyerekét. Főleg, ha a másik szülő nem tesz semmit -a történetből ugyanis nem derült ki, hogy te mit csináltál az elhulesen kívül.

Facebookon rám csak ismerős ír, vadidegen ember nem keresgél, nem is talál, nem értem, hogy kettotok között milyen kapcsolat van, hogy ő így is megkeresett.... Amúgy igaza van az üzenetben, valóban neked kell megálljt parancsolni a gyerekednek és az is érthető, hogy ő védeni fogja a sajátját. Toleráns volt, hát ezzel nem értek egyet, a tiltás meg óvodás módszer. Na mindegy, igen, a gyereknek nevelésre és szakemberre van szüksége, mert ez úgy nem normális.

2016. dec. 20. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/41 anonim ***** válasza:
58%

Ami volt, elmúlt, neked sincs időgéped.

Inkább most arra koncentrálj, hogy a jövőben hogy kezeld ezt a helyzetet.

Gondolom, a lányod is meglepődött, mikor az idegen nő elkezdett vele ordítani, és azt is észrevette, hogy őt itt most azonnal viszik is el a játszóházból: hűha, itt most valami történt.

Kérdés, hogy ez pár nap múlva hogy fog nála jelentkezni.


A helyedben most nem vinném játszóházba és gyerekek közelébe pár napig, és mondogatnám, hogy sajnos nem lehet, mert verekedtél. Nem szabad verekedni, és másokat bántani. Lehet, hogy még nem beszél, de nagyon sok dolgot megért, hidd el!


Illetve a másik anyukával is azért jó lenne rendezni ezt a dolgot, mert ha egy játszóház van a közelben, és ők továbbra is odajárnak, akkor csak kínos szituációk lesznek ebből, hogy "megint viszed a verekedős gyereket".

Mondjuk készíts be egy kis finomságot, és ha összefuttok velük legközelebb, akkor vedd rá a kislányodat, hogy kínálja meg a másik gyereket is, vagy adja neki oda, "békeajándékként".


A legtöbb ember agya elborul, ha a saját gyerekét bántja valaki, első reakcióként lehet, hogy én is csúnyát mondanék. :) A második reakció viszont már jól jellemzi a másik anyukát is!

2016. dec. 20. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/41 anonim ***** válasza:
71%

Nem értek egyet több hozzászólással sem.

Most azért, mert vadócabb, zárja el a kérdező a gyermekét, ne vigye játszóba, kisgyerekek közé?

Ezzel aztán az ég világon semmit nem érne el, hogy tanulja meg így a normál viselkedési kultúrát, ha elzárják a gyerektársaság elől?

Az én kisfiamat is (aki rettentő nyugodt, talán már túlságosan is) kólintotta már fejbe nagyobb gyerek, (a fiam 10 hónapos volt, a gyerek kb másfél éves) sírt nagyon szegénykém, fájt is érte a szívem iszonyatosan, de eszembe nem jutott volna ezért ordítani felnőttként egy másfél éves KISGYEREKKEL, aki a tettei súlyával kb egyáltalán nincsen még tisztában, és nem álltam le levelezgetni az anyukával. Normálatlan gondolkodásra vall...

Normális szülő annyit vár el, miközben vigasztalja a saját gyermekét, hogy a verekedős gyerek anyja vigye oda a kisgyereket és kérjenek bocsánatot.

Könyörgöm, másfél éves, nem agysebészek, hanem gyerekek, most tanulja a szocializációt, ezért el ne zárd, neveld, tanítsd, hogy a verekedés nem szép dolog, nem szabad és vidd minél többet gyerektársaságba, hogy mihamarabb megtanulja a normál viselkedést.

2016. dec. 20. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/41 anonim ***** válasza:
77%
A mi fiunknak is voltak dühkitörései és agresszív volt 1 éves korától 2,5 éves koráig. De ezek a "rohamok" nem ők nélküliek voltak. Ütött, fejelte a falat ha valamire nemet mondtunk, ha elvettek tőle valamit ha mrglökték stb. Közösségben mindig a sarkában voltunk, habár tudtuk hogy csak úgy nem bánt senkit, de ugye elég volt ha elvették tőke a játékát már bedühödött. Nála akkor múlt el amikor végre megtanult beszélni. Voltunk vele több szakembernel és egybehangzó véleményük volt, hogy frusztrálja, hogy nem tud beszélni és azért agresszív. Akart beszélni, de emellett tudott. Az egyik gyógypedagógus mondta, hogy próbáljuk ki, hogy egy napig betapasztjuk a szánkat és nem beszélhetünk. Menjünk közösségbe, ahol zsivaly van, ahol elvesznek tőlünk ezt azt, viszkessen a fenekunk és ne vakarjuk meg, amíg valaki rá nem jön, hogy mi a bajunk (pelenkaban ugye nehéz még ez is), akarjunk enni valamit, amit szavak nélkül kell megértetnünk a másikkal és máris érezni fogjuk, hogy mit érez a gyerek. Jártunk fejlesztésre és két hónap alatt megtanult beszélni, és elmaradt minden agresszió. Az oviba már nyugodt szívvel engedhettük és nagyon jól viselkedik, nem bántott senkit. Csak azért írtam le, hogy lásd van ilyen is. Mi akarmivel próbálkoztunk, nem segített. Ha nem volt más, hát a falnak futott. Amikor azt nem engedtük, akkor a padlót fejelte.
2016. dec. 20. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/41 anonim ***** válasza:
42%

1,5 eves a gyerek ...

Basszus hol erti meg egy ekkora gyerek h a masiknak az faj ?

Pont sehol


Nem agressziv a gyerek.mert ebben a korban nem ez nem az !!!


Am probald ki azt h vissza forditot ezt neki

Figyelj Kicsim latod megutotted a masikat es faj neki, ha a te fejedet utik meg az neked faj ?

Akkor kerlek ne bantsd mert szomoru lesz sirni fog es en is az leszek ha bantod a masikat ... Tessek megvigasztalni es bocsanatot kerni ( puszi simizes ha nem beszel meg )


Es latvanyosan szomorodj el !

2016. dec. 20. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/41 anonim ***** válasza:
62%
A másik anyuka hülyén viselkedett, jobb is ha nem tartod vele a kapcsolatot, normális ember nem káromkodik másfél évesek előtt. A lányod nagyon kicsi, nem érti még, hogy nem szabad verekedni, viheted nyugodtan szakemberhez, áttani nem fog, de szerintem ekkora gyereknél előfordulhat az ilyesmi. Emiatt igazából nem tudom mennyire jó ötlet másfél éveseknek a játszóház, bár nyilván a bölcsiban is kezelik valahogy az ilyen helyzeteket. Nekem fura, hogy soha nem csapsz a fenekére, pedig sorozatosan verekszik, mégis miből kellene megértenie, hogy ezt nem szabad. Nem azt mondom, hogy verd agyon, de ha rácsapsz a fenekére meg fogja érteni, hogy ne verekedjen.
2016. dec. 20. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/41 anonim ***** válasza:
45%
Bopcs, de ha kezelhetetlen, nem tudsz rá felügyelni, akkor egy lehetőség van, elkerülöd az ilyen helyzetet, amíg a probléma fennáll. NEm viszed közösségbe és slussz.
2016. dec. 20. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/41 anonim ***** válasza:
47%

Jézusom, hova akartok egy MÁSFÉL éves gyereket "szakemberhez" (kihez amúgy, okostóni anyucik?) küldeni? Meg hogy nem tette volna zsebre a gyerek, ha az egyik kretén kölkét csapja meg? Nehogy egyszer a tiéd csapjon oda valakinek, akkor leleffen a pofikád nyuszika!

Hogy jön egy felnőtt ahhoz, hogy üvöltözzön egy kisgyerekkel? Könyörgöm, csak egy gyerek! Ráadásul eléggé kicsi is még!

Bírom az ilyen szülőféleségeket, mint ti, főleg az első oldalról. Amikor a nagyobbik fiam volt kicsi, akkor egyszer a bölcsiben megharapott egy gyereket. Na, jött hozzám másnap az anyja rikácsolva, hogy neveljem meg (??? egy kétéves gyereket otthon hiába büntetek meg azért este, ami délelőtt történt, minimális tudás kell csak a kisgyerekek fejlődéséről ahhoz, hogy valaki tisztában legyen vele, hogy NEM kapcsolja össze a két eseményt, ha ennyi idő eltelik). Vicces, mert volt, hogy az enyémet harapták meg korábban, én mégse picsogtam senkinek, ez sajnos egyszerűen kivédhetetlen ott, ahol sok kicsi gyerek van. Amúgy két héttel később a rikácsolós anyuka gyereke harapta végig a fél csoportot, akkor nem volt ekkora a pofája anyucinak érdekes módon.

2016. dec. 20. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!