Egy nagyon bonyolult családi kérdés. Váljak el vagy kockáztassak?

A történetem nagyon hosszú, próbálok minél több részletet megosztani az érthetőség érdekében. Akinek akad türelme hozzám, nagyon megköszönöm a válaszát.

26 éves nő vagyok, aki külföldre ment férjhez. A férjem 38 éves, elvált férfi egy gyerekkel. Boldogok vagyunk, szeretjük egymást, négy éve vagyunk együtt, és két éve házasok. Az idő előrehaladtával szóba került a gyerekvállalás, és a helyzet a következő:

A férjem már nem akar több gyereket, azt mondja, a válás és az, hogy a gyerekét csak kéthetente láthatja, annyira megviseli, hogy már nincs sem ereje, sem pedig kedve egy kisbabához. Én szeretnék gyereket, bár tény, hogy most egyáltalán nem dúl bennem semmilyen anyai ösztön. Viszont nem akarok negyven évesen arra ébredni, hogy én is kimaradtam valamiből, és megbánni a gyerekmentes életet. Ekkor áltam elő azzal az ötlettel, hogy akkor fogadjunk örökbe egy gyereket, de nem babát, hanem egy idősebb, 10-12 éves kislányt. A férjem is beleegyezett, boldog voltam, amiért viszonylag mindkettőnknek megfelelő megoldást találtunk, de akkor jött az ő családja és az én családom.

Anyósom nem akarja, hogy örökbe fogadjunk, mivel attól fél, hogy az a szegény árva megcsorbítja az unokája örökségét. Nem a kisemmizéstől való félelem él benne, hanem az, hogy egyáltalán az első házasságból való gyereknek osztoznia kellesz egy nem vérszerinti, "jöttmentel" a vagyonon. Most a férjem öccsének a véleményétől is tartanom kell, aki szeret másoknak parancsolgatni, és anyósom azt sem tudja, ha eljön az idő, mégis hogyan közölje kíméletesen a másik fiával a dolgot, mivel az ő gondja is a pénz lesz. Természetesen mondtam nekik, hogy egy fillér sem kell tőlük, de félek attól, hogy a végén az utálatukkal meg fogják keseríteni az örökbefogadott gyerek életét, és elintézik, hogy a férjem oldaláról egy fogpiszkálót se kaphasson, ami engem nem érdekel, de a gyereknek nagyon rosszul esne. Anyósomnak az volt a kikötése, hogy a gyereket vegyem a saját nevemre és csak én fogadjam örökbe. Mondtam, ez nevetséges, épeszű bíróság nem ad oda egy férjes asszonynak úgy gyereket, hogy közben annak a férje a gyerek számára jogilag csak egy idegen. A férjemet az anyósom pedig annyira képes befolyásolni, hogy két nappal ezelőtt majdnem el is váltunk, a végén a férjem adta be a derekát, és azt mondta, felvállalja a gyerek apaságát.

Az én családom: őket nem a pénz, hanem a vérkötelék érdekli. Nem akarják elfogadni, hogy miért nem vállalunk saját gyereket, ha egészségesek vagyunk.

Ismétlem, külföldön élek, itt nincsenek barátaim, nem tudok kihez fordulni tanácsért, a fejem már lassan szétrobban. Gondolnom kell a férjemre, aki nem akar csecsemőt, viszont ott a két család, akik meg fogják keseríteni az életünket, ha örökbefogadunk egy kislányt. Én csak egy gyereket szeretnék, tök mindegy, milyen úton, és azt sem most azonnal, hanem három év múlva, amikor végre már én is eleggé hozzájárultam pénzzel a családi kasszához. Egyszerűen kiborító, hogy már most döntést kell hoznom, mégis mihez kezdjek a jövőben. A férjemet szeretem, és nem szeretnék elválni, de most már tényleg tanácstalan vagyok, félek a jövőtől.