Magam se hiszem!!? Nem tudom meddig mukodik?

Szia.

Nem akarlak megbántani,de én ezt érzelmi zsarolásnak nevezném.

A gyermeknek még ha a dackorszakát éli is (és nem utoljára lesz még egy ilyen korszak kb.:4 évesen is),nem azt kéne látnia,hogy milyen instabil anyja van neki erős bátor szülői képet kéne látnia.

Azonkívűl nyugodtan háboroghatol meg lepontozhatsz,attól még övön aluli a húzásod.

Első vagyok:

Nem rosszindulatból írtam a "süt a büszkeség" dolgot. Csupán azt érzem, hogy itt egy anyuka, aki a végső elkeseredettség felé haladó úton talált valami kapaszkodót. Nincs is ezzel semmi baj. Mondhatunk mi akármit, te ismered a lányod, te vagy vele egész nap. A te döntésed, hogy mit csinálsz. A gyereknevelésben nincsenek jó és rossz dolgok. Csak nem gyerekre szabottak. Nekem speciel gyerekkoromban nagy törést jelentett volna, ha Anyut sírni látom, pláne miattam. Nálam nem sült volna jól el a dolog. Csak és csupán ezt írtam le.

Bocsáss meg, én csak a saját tapasztalatomat tudom megosztani veled ezzel kapcsolatban.

Nagyon könnyű megszokni ezt, mert "kényelmes", hogy abbamarad a hiszti, a sírás. Aztán egyszer csak azt veszed majd észre, hogy egyre többször játszod ki ezt a lapot. Ha egyáltalán észreveszed...

Anyukám ugyanezt csinálta. Ez odáig fajult, hogy a mai napig képes sajnáltatni magát, ha olyan dolgot teszek, ami nem a kedvére való (24 éves vagyok). Csak egy idő után az álpityergés helyét átvették az olyan mondatok, mint például "te viszel engem a sírba", "nem vagy tekintettel rá, hogy milyen gyenge a szívem/magas a vérnyomásom/etc.", "téged az se érdekelne, ha itt feküdnék koporsóban". És ha ezekkel sem képes meghatni, akkor látványosan megsértődik és elvonul.

Lelkiterror.