Gondolkodunk a gyermekvállaláson. A várandósságot gyönyörűnek gondolom, a szüléstől még nem félek, de, ha a szoptatásra gondolok ki ver a víz. Miért van ez?

Látom, le vannak pontozva, akik ezt írták, de a kérdésedből nekem is az volt az első gondolatom, hogy pszichológus vagy kineziológus vagy hasonló szakember segítségével rá kéne nézni, hogy mi a viszolygásod gyökere. Lehet, hogy volt valamilyen rossz élményed, megsértették a magánszférád gyerekkorodban. Jobb ezt most tisztázni/ feldolgozni, minthogy öntudatlanul átadd a félelmeidet a gyerekeidnek. Különösen lánygyereknél veszélyes, hogy torzulhat emiatt az önképe, mert az egyben tőled jön kisgyerekkorban.

A szoptatásról jó megerősítő irodalmak vannak, ma már úgy tartják, hogy a szoptatás összes akadálya pszichés eredetű, illetve félretájékoztatás eredménye. Pl.nem mondják a kórházban, mennyire fontos szoptatni a babát akkor is, ha szemmel láthatóan nincs tej. Fontos megismerni pedig, hogy ez egy mennyire jól felépített rendszer biológiailag, az anya és a baba közt. A baba súlytartalékkal születik, pont arra az időre, amig beindul az anyukája teje. Ezért van, hogy a születési súlyából veszít a baba az első napokban, miközben persze megkapja azt a pár “láthatatlan” cseppet, ami nagyon-nagyon fontos neki, a speciális összetétele miatt. Aztán ha a szopás benyomta a gombot, jön a tejbelövellés, ami elég kellemetlen, de nem feltétlen fájdalmas. Az egy biológiai csoda ebben, hogy a mell mindig olyan összetételű tejet szolgáltat, amire a babának épp szüksége van a fejlődéséhez. Nem tudom, ezt hogy beszélik meg, de napszakon és adott etetésen belül is különbözik. Ez az, amit a tápszer sajnos soha nem fog tudni leutánozni. És pont ezt az összhangot zavarja meg a meghatározott időközönkénti szoptatás is, mert ahogy az lenni szokott, ha egy természetes folyamatba belenyúlnak, borul az egész.

Szóval ha előre tájékozódsz, azzal elkerülhetők azok a fő parák, amik önbeteljesítő jóslatként gátolhatják a tejleadást pszichésen.