Túl lazán veszem a szülést? Mindenki izgult előtte?

Én sem féltem egyáltalán, nagyon vártam.

Szerencsére nem akarok több gyereket, mert még egyszer nem csinálnám végig, az tuti. Én is azt hittem, hogy ott halok meg.

Én sem féltem, nekem anyukám meg a nénikém is azt mondták, hogy semmiség, ki lehet bírni, stb. Aztán én is meglepődtem. A másodiknál halálosan rettegtem már a 39. héttől.

Bár az kevésbé fájt, mint az első. De nem ijesztgetésből mondom, amúgy én bármikor újra végigcsinálnám, mert annyira jó érzés, amikor utána ott a baba, hogy az mindent feledtet. Tudom, hogy közhely, de tényleg így van.

Nem féltem, nagyon vártam. Mikor már ott voltunk a kórházban szivárgó magzatvízzel, és nulla fájással akkor kezdtem kicsit megijedni hogy hogy lesz ez. Nem a fájdalom aggasztott, azt nagyon vártam, lelkileg fel voltam rá készülve. Amiatt izgultam, hogy minden rendben legyen, és a kicsi is egészséges legyen. Miután kiderült fél nap múlva hogy ebből császár lesz, teljesen megnyugodtam hogy biztosan épségben ki fogják szedni. A férjem viszont megijedt egy kicsit, hogy most mi lesz.

A műtét előtt még viccelődtünk kicsit a dokimmal, jó volt a hangulat, mindenki nagyon kedves volt. Majd hallottam műtét közben az orvost hogy szedi ki a lányom, meg a valadékszívó hangját, óráknak tűnt az a néhány másodperc amíg nem sírt fel, pánikrohamot kaptam, és végig hánytam mindent, kaptam is egy lorugásnyi gyógyszert gyorsan. Miután meghallottam hogy felsírt és megláttam a mosolygó nővérkét meg a gyönyörű, vörös fejjel ordító kislányomat, akit vittek egyből az apja mellkasára, teljes nyugalom árasztott el. Nálam nagyon hullámzó volt az izgalom.

A dokim utána mondta hogy apuka viszont elég rémült fejet vágott mikor megkapta a babát, de pár perc alatt hozzászokott a helyzethez.