Úgy érzem csak hiteget a feleségem?

Figyelt kérdés

Lassan 7 éve vagyunk házasok, rá egy évre el kezdtünk próbálkozni a babával, teltek a hónapok nem sikerült, mikor már egy éve próbálkoztunk elkezdtük kivizsgáltatni magunkat, hogy mi lehet a gond, én elmentem spermavizsgálatra, sajnos kiderült, hogy kevés és lassú, illetve a nagy részének az alakja se megfelelő, az orvos azt mondta csak a lombik jöhet szóba, de ennek ellenére ajánlott dolgokat, amivel javítani lehet a helyzeten. A lombikba nem mentünk bele, a feleségem fél tőle. Én megtettem mindent, amit az orvos mondott, szedem amit kell, elkezdtem edzeni rendszeresen, egészségesen eszek, eltelt pár év azóta se esett teherbe spontán, fél éve voltam kontrollon, ahol azt mondta a doki, hogy javult az értékem, inszeminációra is jók vagyunk már, de a feleségem ezt sem akarja, még az átjárhatósági vizsgálatra is képtelen. Én már mondtam, hogy az örökbefogadás is lehet opció, de azt is csak húzza, hogy majd jövőre.

Bánt, hogy én mindent megteszek, ami tőlem telik, ő viszont semmit nem hajlandó tenni az ügy érdekében, pedig elvileg ő is szeretne babát. Én már évek óta nagyon vágyok rá. Úgy érzem sose lesz gyerekünk, de mit tehetnék, ha velem van a baj. :(

35/F (a feleségem 32)


2020. nov. 18. 14:39
1 2 3 4
 1/36 anonim ***** válasza:
100%
Megkérdezted már, hogy miért nen akarja? Nem lehet, hogy valami félelme van a dologgal kapcsolatban? Mondjuk a stimuláció és a lombik egyáltalán nem veszélytelen a nőre (hiperstimulaciós szindróma, későbbi petefészekrák esélye nő...). Lehet, hogy egyszerűen fél tőle. Beszélgetni kellene, hogy mi a probléma, mitől fel, hogy tudnátok megoldani stb.
2020. nov. 18. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/36 A kérdező kommentje:
Beszéltünk már róla, ezektől fél, amiket leírtál, nem is erőltetem rá, a lombikot én se vállalnám, rengeteg mellékhatása lehet, de az inszemináció jobb szerintem, de ezt sem erőltetem. Ezért beszéltük meg, hogy akkor örökbefogadunk, de ezt is húzza, pedig az is hosszú évek, mire kapnánk egy kisbabát.
2020. nov. 18. 14:49
 3/36 anonim ***** válasza:
93%
Lehet annyira nem is akarja azt a babát. Most beszéljétek meg, még nem késő.
2020. nov. 18. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/36 anonim ***** válasza:
88%
Pszichológus (párban!!!!), a félelmek oldasa, megbeszélése, nyílt kommunikáció. Ha pedig nem jutok egyezségre és te akarod, ő meg nem, akkor el kell engedni egymást.
2020. nov. 18. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/36 A kérdező kommentje:
Félek ő tényleg nem akarja a babát, de ha kérdezem azt mondja ő is szeretné, mégse látom rajta. Szeretem a feleségem, nem tudom mit tegyek. A pszichológus jó ötlet lehet, hátha tud segíteni lekűzdeni a félelmeit.
2020. nov. 18. 15:01
 6/36 anonim ***** válasza:
83%
Nekem az jön ebből, hogy nem akar gyereket. Ha szeretne, nem lennének félelmei, mert erősebb lenne benne a gyermek utáni vágy. Sokaknak nehezen jön össze, de bármit képesek megtenni azért, hogy össze jöjjön egy baba. Akár lombikot, akár örökbe fogadást.
2020. nov. 18. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/36 anonim ***** válasza:
74%

Ez a nő nem akar gyereket. Nem véletlenül nem megy bele a lombikba.

Ezer millió oka lehet miért nem.

Meg kéne beszélni vele őszintén.

2020. nov. 18. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/36 anonim ***** válasza:
68%
Szerintem sem akar gyereket. Sajnálom.
2020. nov. 18. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/36 A kérdező kommentje:
De ha ez a helyzet miért nem meri elmondani, annyiszor hozódott már ez fel köztünk mindig azt mondja, hogy szeretne és csalódott mikor megjön a menzesze. Egyszer azt is hozzám vágta, hogy ne nyagassam már a gyerek témával mástól már lenne 3 gyereke, az nagyon rosszul esett, de bocsánatot kért. El vagyok kenődve teljesen.
2020. nov. 18. 15:09
 10/36 anonim ***** válasza:
34%
Ha ragaszkodsz a gyerekneveléssel járó bolondokházához, akkor bizony másik nőt kell keresned.
2020. nov. 18. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!