Miért érzem úgy, hogy mégse akarok gyereket?

Igen, velem pontosan ez volt, szintén kb. ennyi idő próbálkozás után, 5 sikertelen inszemet követően.

Sőt, az utolsó inszem "eredményhirdetésére" vissza sem mentem, mikor negatív lett a tesztem otthon. (Előtte mondta az orvos, ha nem sikerül, lombikra küld tovább.) Nekem azokat még a megyei kórház meddőségiében csinálták akkoriban.

Ezután 5 évig voltunk a totális tagadásban, hogy nem is kell nekünk gyerek, stb. De közben meg iszonyatosan megkeseredtem. Valójában csalódásoktól féltem, ezért utasítottam el a lombikot. Ez egy védekezési mechanizmus.

Végül a nődokim rángatott ki ebből az állapotból. ("Most menjen szépen haza, vegyen be 5 leszarom tablettát, és hívja fel a meddőségi klinikát!") Elmentünk lombikra, a 2. sikerült, és 8 év után anya lettem.

Nem mondom, hogy ez követendő, pláne ennyi év üresjárattal, de az biztos, hogy jó, hogy rápihentem a lombikokra.

Szóval szerintem kicsit hagyni kell időt magatoknak, hogy túljussatok az inszemek miatti csalódottságon, aztán talán megjön a kedvetek/erőtök a folytatáshoz. 🙂

#4

Gondolom, ha megírom, hogy nem, sőt, nincs is egyetlen kutatás sem, ami igazolná, hogy az IVF babáknál magasabb számban fordulnának ezek elő, azt sem hinnéd el, mert te bizonyítékok nélkül is meg vagy győződve, hogy ez igaz?

Nyugi,nem vagy fordítva bekötve.

Én sem akartam lombikot, valamiért nagyon ellene voltam.

De 4 sikertelen inszemináció után meg az a pár év ami alatt annyira vágytam/ vártam a babát csak megérett bennem hogy menjünk lombikra.

Az első missed ab lett..a 3. sikerült ,kisfiúnk tavasszal született ☺️

Kitartást és sok erőt kívánok neked!🙂

#4

Inszemmel fogant fiam tök egészséges, értelmes gyermek.

Én is keresztülmentem/ megyek ezen.

Mi már több mint 3 éve próbálkozunk, mi lombikra várunk de sajnos nem tudunk eljutni oda.

Én is nagyon sokszor gondoltam rá, hogy lehet hogy jobb lenne nekünk gyerek nélkül.

Az egyetlen dolog ami ilyenkor eszembe jutott az a férjem arca amikor meglát egy kisbabát. Engem ez mindig visszahúzott az útra.

Nem mondom hogy nem dühöngtem ki magamnak a férjemnek, nem csapkodtam az asztalt és utáltam mindenkit akinek gyereke van párszor, de ahogyan eddig is: mindig visszaálltam az útra, és elfogadtam hogy ez az életfeladat több mélységét mutatja meg a küzdelemnek.

Szerintem a legnagyobb kérdés az, hogy megtudod-e állapítani ez egy hullámvölgy, és utána ha pár nap/hét alatt is , de vissza tudsz legalább a semleges állapotodba állni vagy ez egy konstans ellenkezés benned ami nem szűnik meg.

Remélem hogy azt teszed ami neked a legjobb, néha jó kis szünetet is tartani. Én ilyenkor pl. veszek egy nagy fürdőt, zenét hallgatok, ( ir + pcossel) a diétám ellenére csinálok tk. melegszendvicset.. ( ugye eredetileg nem lehet pirítani a cuccokat de ilyen napokon senkit nem érdekel.. :D )

( egyébként ha kicsit foglalkozom önmagammal és nem csak csinálom a napi dolgokat akkor az nekem szokott segíteni normalizálni et a veszteség érzetet)

9-es vagyok

Elnézést a lényeget kifelejttettem: Bizonyos napokon abszolút azt hittem hogy nem akarok gyereket.. Teljesen biztos voltam benne hogy ez az egész arról szól hogy én ezt elfogadjam és ez az út ami oda vezet..

Nekem egy dolgot mondott erre a férjem és ez m mindig eszembe jut: amikor minden optimális és kellemes akkor könnyű pozitívnak lenni.

De ha nagyon fájdalmas élményeket élsz át, akkor sokkal nehezebb kitartani mert nincs megerősítés.

De remélem én inkább megerősítettelek mert ide érzem hogy remek édesanya leszel :)

Már most mennyit tettél ezért a kis csöppségért.