Mit tennétek a helyemben? (Abortusz)

Még nem döntöttem, de nagyon bizonytalan vagyok.

Férjemmel kb 10 éve vagyunk együtt, van már egy óvodás gyerekünk. Először én 3, ő 1 gyereket akart, végül elméletben kettő mellett döntöttünk. Eddig viszont mindig halogattuk (a meglévő is már 4 elmúlt bőven), most sem terveztük, védekeztünk ahogy mindig is, óvszerrel. De valami történhetett, igaz mi nem vettük észre. De mikor nem jött meg még akkor se akartam elhonni, hogy ez lehet. Maximálisan meglepett mindkettőnket a terhesség. A férjem nem akarja elvetetni, ő azt mondja hogy ha már itt van, maradjon, rendbeb leszünk higyjem el, én viszont erősen gondolkozom.

Már az első baba is óriási változást hozott, amire nem számítottunk. Volt egy nagyon önálló életünk, amit nem is tudtunk hogy mennyire szeretünk. Nem vetett fel a pénz, de megvolt mindenünk, utaztunk es bekeben voltunk magunkkal és egymással. A kicsi érkezése pedig sokkal Jobban megviselt minket emberileg, lelkileg, kapcsolatilag mint gondoltuk. Nehez terhessegem volt, a pozitiv teszt napjától kb 20. Hetig nagyon rosszul voltam, minden nap hánytam, aztan a 36.tól megint. Ráadásul felmerült hogy beteg, szóval orvostol orvosra jártunk a 12-18.het között hogy tudjuk semmi baja (ha biztosan kiderul hogy fond van, nem tartottuk volna meg).

Ezutan a szüles sem volt egy konnyu menet, nem indult, vegul surgossegi császár lett. Aztan “kaptunk” egy borzasztoan hasfajos gyereket, aki a 2.hetétől a 3.hónapig minden nap órákat ordított, és a szoptatással is csak kudarcba fulladtam. 10 hónapos kora óta járt. Attol a perctől reggel 5.30-kor kelt kb 1,5 évig. Kikészultem az aktivitasatol 2,5 eves koraig, emllé 1,5 éves koratol olyan valogatos lett, hogy idegileg majdnem rámentünk, hogy semmit sem evett meg. A nagyik is kiboritottak, először a szoptatas miatt piszkaltak, utana hogy miert nem eszik rendesen.

Kesobb a szobatisztasággal. Minden rendben ment volna, de nem birtuk a nagy dologat a wc-re szoktatni, ezert majdnem 3 eves koraig pelenkas volt, es utana is nagyon sokaig kellett fogyelni hogy minden rendben menjen. Aztan ahogy kozossegbe került fel evig mindharman folyamatosan betegek voltunk. Nagyon nehez volt, nem csak akkor, visszagondolva is. Raadasul en is es a ferjem is szinpadon dolgozunk (hamar visszamnetem es nagyon nem akarok most megint kiesni, es tudom hogy 2 kicsivel az esti előadasokat megoldani nem is biztos hogy rudnám, akkor sem hogy van 2 allando dadusunk)

Anyagilag elmeletben nemlenne akadalya, mert mindketten jobban keresunk, de ezt azert nem mernem firtatni, mert most viszont minden elkepesztoen draga, es egy gyereknek, amig mindent meg tudok adni, addig nem tudom biztosra higy kettőnek is meg dogom majd)

Persze minden baj mellett el kell mondjam, hogy egy gyönyörű és okos gyermek, akit nagyon szeretünk, es nagyon büszkék vagyunk ra. De! mindennel megszenvedtünk, es épp mikor mar kezd kicsit kisimulni az életünk és elvezni hogy minden gördülékeny és csak megy magától. Akkor beüt egy ilyen nem várt dolog, amit eddig tudat alatt lehet hogy valahol akartam, de már kezdtem elengedni. Arrol nem beszelve, hogy felelőtlenek sem voltunk. 4 eve, minden alkalommal védekeztünk, ahogy legutóbb is..

egyedül egy pozitiv van jelenleg, amibe kapaszkodok, hogy egyenlore semmilysn szintem nem vagyok rosszul. Penteken megyek orvoshoz. Nem tusom hogy fogok erezni a vizsgalat utan, de egyenlőre önző okokból nagyon nem érzem ezt most időszerünek. Sokszor az egyhez is alig marad türelmem, pedig alapvetően szofogado, jo gyermek, akinek pl az alvasaval sosem volt gond.

Nem kerek itelkező velemenyek. Inkabb olyankét, akik hasonloan ereztek es nem tartottak meg, es helyesnek itelik a döntésüket. Vagy olyanokat, akik hasonloan éreztek es ennek ellenére megtartották és hogy hogy alakult.