Abortusz ellenes anyukák, erről hogyan vélekedtek?

Kedves 38/39 ma 14:49 válaszadó. A félidő az a 20. hét, és senki sem vitatta, hogy él, tehát erről feleslegesnek tűnik bárkit is győzködni...

És ja, egy definitív módon csak életfenntartó gépekkel életműködésre képes, öntudatlan ember lekötése ezekről a gépekről SEM emberölés, csak a halál létének, szükségszerűségének tudomásul vétele, a halál elleni csata feladása. Az AKTÍV eutanáziát általában ellenzem, kivéve, ha az egy biztosan gyógyíthatatlan és szenvedő beteg megismételt kérésére történik... akkor azt se.

Az csak egy rossz és embertelen divat, amikor agyhalottakat kötnek hosszú távon életfenntartó gépekre, megtagadva ezzel a végső nyugodalmat az elhunyttól és a gyászt és megnyugvást a családjától.

Max a Föld nevű bolygón, az Univerzumban százszámra lehetnek az embernél magasabb rendű létformák, nem?(bocsi, hogy lecsaptam, magas labda volt:))

Viszont továbbra sem látom, hogy ettől miért kellene az embrionális formánkat személyként kezelni, hogy következik ez ebből?

Ok, szerintem ez a Föld kérdés elment offba...

Ami a "személy" kifejezést illeti, nem tudnám definiálni így hirtelen, számomra az "ember" szó jobban takarja azt, amiről szó van, a 34 válaszomban megpróbáltam ráközelíteni arra, hogy számomra miért "ember" és "valaki" kezdettől fogva, annál jobban azt hiszem most sem tudnám megfogalmazni.

Egyébként az is egy érdekes kérdés, hogy tegyük fel, a 20. héttől lesz ember, vagy tehetjük ezt a dátumot a 24. hétre is, mindegy.

A terhességek 99 %-ban a terhességi hetek és a pontos időpontok csak körülbelüliek. Kérdés akkor, hogy mi van, ha kicsit elszámolták, csak pár nappal, ami teljesen szokványos.

Akkor a 19+6 napos még nem ember, de a 20+0 már igen?

Tegnap még nem volt az, de ma már igen?

Hogy van ez akkor?

A búzamag még nem búza, csak a kalász?

Bocsánat, ha filozofikus útra ment, csak bennem egy rakás ilyen kérdés merül fel, hogy hogyan lehet értelmezni a dolgot, ha nem tekintünk úgy arra a szedercsírára, mint egy növekvő emberre...

Kicsit elkanyarodtatok az eredeti kérdéstől :-)

Az eredeti kérdés a nagyon fiatal, 16 körüli lányok terhességéről szólt. A kérdező írta, hogy találkozott ilyen sorsú fiatal lányokkal.

Nekem is vannak velük tapasztalataim. Civilként próbálok segíteni gyerekeknek, családoknak, így hozott össze a sors két 16 éves kismamával. A történetük elég hosszú, nem is írom le. Legyen annyi elég, hogy egyiküket nem sok választotta el attól, hogy a titkolt terhességét egy otthonszüléssel koronázza meg.

Inkább a végeredményről írok, így 1-1,5 évvel a babák születése után.

Az egyik leányzó teljesen alkalmatlannak bizonyult a gyereknevelésre, pedig sok-sok órát töltöttem nála még a védőnőn kívül, és tanítgattam. A kicsi alultáplált, annyira gyengék az izmai, hogy csak kapaszkodva tud megállni, közben remeg a kis lába, több mint egy hónapig volt egy merő seb a popsija, mert annyira felmaródott, viszont anyuka nem hallgatott semmilyen tanácsra. Ahogy teheti, gyakorlatilag menekül a gyerektől, rábízza szinte bárkire. És most újabb babát vár.

A másik leányzó sokkal jobb anyuka lett. Gondoskodik a kisfiúról, szereti. Viszont unatkozik, nincs kedve semmihez, nincsenek céljai, elképzelése. A kicsi apukájával egyre feszültebb a viszonyuk, nem hiszem, hogy sokáig együtt maradnak. Pénz alig van, sokszor jön segítségért. Mi lesz, ha különválnak? Anyaotthon? Intézet a kicsinek?

A legnagyobb baj ráadásul az, hogy mindkét lány hasonló dolgokat tapasztalt a családjában, és majd ezt fogják továbbadni a gyerekeiknek. Jegyzem meg, egyikük sem roma, és egyikük kimondottan jó eszű.

Talán ha akkor nem tartják meg a babákat, ha inkább befejezik a sulit, ha érnek egy kicsit, akkor legalább esélyük lett volna egy normális életre.

De kitermelik önnön hibáikat újra és újra, generációkon keresztül.

Érdekes vita alakult ki arról, hogy a magzat valaki, vagy valami. Én azt hiszem, hogy egy várva várt babára mindenki valakiként gondol, míg egy vállalhatatlanra már csak önvédelemből is, inkább valamiként.

Én abban hiszek, hogy mérlegelni kell. Végig kell gondolni, mit jelent az új élet az anyának, a családnak, és hogy mit tudunk nyújtani neki. Mert nem csak a világrajövetelhez való jog kellene, hogy létezzen, hanem a normális gyerekkorhoz és a normális élethez való is.

És ha a saját lányom állítana haza ilyen hírrel, Őt igyekeznék óvni, és nem egy majd hónapok múlva emberré váló sejtcsomót.

Bizony, kedves 46-os Válaszadó, a tojás még nem tyúk, akkor sem, ha szemes, és nem is jár neki sem x m2 ketrec, sem ivóvíz, sem ülőfa, sem semmi, amit a tyúkoknak előír az állatvédelem, a tyúktojás meg a tyúk két lényegileg különböző létezési formája ugyanannak a fajnak, az embrionális formája, illetve a kifejlett alakja... és a kétféle szó egyértelműen a kétféle eltérő fejlődési alakot jelöli.

Namost, ha te az ember szót használod, az nyilván összemossa a homo sapiens faj embrionális és kifejlett alakját, lévén mindkettőre, illetve hát magára a fajra, a fajhoz tartozóra használjuk. A személy ugye ezen belül a már megszületett nem embrionális állapotú egyedekre vonatkozik. Egyébként tök bevett szóhasználat, innen jön a hírhedett abortusz-kritikus novella, az Előszemélyek címe is:)

Ahol éles határ kell - a jog - ott adott az éles határ, ugye nálunk a kitolási szak kezdete per vias naturales szülésnél, illetve a magzat kiemelésének pillanata császárnál. A mindennapi életben nem kell éles határ, nyilván nem fogok belekötni abba se, aki számára a 16 hetes magzat is "aki" meg abban se, aki a jogot is megalapozó társadalmi logikát követi, és a szülés után vált "aki"-ra... az abortusz-jogszabályok tekintetében meg megvan a megfelelő ráhagyás, ami kizárja, hogy önállóan is életképes magzat váljon (nyomós EÜ ok kivételével) abortusz elszenvedőjévé, a 12. hét megnyugtatóan messze esik a 20. héttől mondjuk, azt nem lehet összekeverni.

Egyébként meg a logika valahogy úgy néz ki, hogy számomra a 2 ivarsejt egyesülésének nincs semmiféle "misztériuma", azt gondolom, hogy az utódvállalás egy tudatos döntés eredménye, az utódvállalás nem a biológiai szint, hanem az "anyának érzem, ó Ádám, magam". A sejtek egyesülésére, a "fogantatásra" az igaz, mint minden biológiai törvényszerűségre, hogy a természet jó nagy ráhagyással dolgozik általában... van 500 megérett petesejt mondjuk egy nő életében, abból megtermékenyül mondjuk 10, és abból lesz 2 megszületett gyerek... a többi megtermékenyült nagyobb részt vagy be sem ágyazódik, vagy korai spontán vetélésként "késett pár napot", vagy lényegesen ritkábban művi abortuszként kiszelektálódik. Persze nyilván nem szeretjük a szelekciót, van ennek egy társadalmilag nagyon rossz csengése, de ettől még a természet így dolgozik, amióta létezik. 100 éve nem az abortőr intézte, hanem az angyalcsináló, a diftéria meg a tífusz - sokkal-sokkal nagyobb számban, és kegyetlenebb módon.

"Érdekes vita alakult ki arról, hogy a magzat valaki, vagy valami" - kedves Sókristály, ez valójában nem egy larpurlar vita, a lényegi különbség ebben van:))

Ugyanis a valaKi az sajátlag birtokolja a személyiségi jogokat - "emberi jogok", köztük az élethez való ABSZOLÚT jogot. A valaMi, - kutya, ezeréves tölgyfa, és hát az emberi embrió - meg saját jogokkal nem bír, a jogokkal bírók gondoskodnak a védelméről, ha úgy gondolják, hogy védeni szükséges. Az embio valaMi, nem természetes (vagy jogi:)) személy, tehát saját joga nincs, mi, a jogokkal bíró valaKik (természetes és jogi személyek:)) hozunk döntést arról, hogy milyen esetekben, módon és mértékben kívánjuk védeni.

Szóval ez a K/M vita voltaképp nagyobb jelentőséggel bír, mint a hirhedett "i"-betű, a homo usion/iusion

Jogilag és nyelvtanilag is igazad van.

Viszont a gyermekvállalás kérdése nem mindig ilyen racionális. Saját tapasztalatom az, hogy Valakiként gondoltam a gyerekeimre attól a pillanattól fogva, hogy tudomást szereztem a terhességemről. Mert akartam Őket, szerettem Őket már akkor is.

Éppen ezért írtam azt is, hogy aki nem tudja vállalni a babáját, a saját lelkének védelme miatt gondol a magzatra valamiként, szerintem teljesen jogosan.