Abortusz ellenes anyukák, erről hogyan vélekedtek?

"a többi megtermékenyült nagyobb részt vagy be sem ágyazódik, vagy korai spontán vetélésként "késett pár napot", vagy lényegesen ritkábban művi abortuszként kiszelektálódik."

Ez így van, csak nem mindegy, hogy a "természet" szelektálja (szándékosan nem keverem bele Istent), vagy az anya "dönt felette".

Mert ha ennyire "szeretjük a jogot", akkor az is lehet jogi kérdés, hogy kinek van joga dönteni, meg hogy a magzat az anya saját teste része-e vagy sem... (mert szerintem nem az)

De összességében azt gondolom, hogy ez meddő vita, mert senkinek a meggyőződését nem fogja egy-egy ilyen komment megmásítani, és talán nem is kell.

Nekem jól esett most egyébként a hangnem, ezt külön köszönöm, hogy nem "anyáztuk szembe egymást", én kiszállok, holnap befekszem a kórházba, hogy túlhordott, de várva várt 3. gyermekem végre megszülessen.

Nézd kedves előző, az értelmes eszmecsere épít, a veszekedés, anyázás meg rombol, a kettőnek nem lehet köze egymáshoz:)

Egyébként meg jó egészséget mindkettőtöknek!:)

én is visszatérnék az eredeti kérdéshez. (Bár nagyon érdekes az utóbbi is.)

A kérdező a véleményünkre volt kíváncsi. Én már válaszoltam, továbbra is tartom, hogy felnevelném a gyermekem gyermekét. Ez azt jelenti, hogy nem hagynám az unokámat olyan sorsra jutni, amilyen babasorsokat a 47. válaszoló is írt, még ha a lányom ilyen hülye is lenne.

Én azt kérdezem a 47. válaszolótól, és a kérdezőtől, hogy ha ezek a lányok úgy döntöttek, hogy vállalják a babát, a gondozásához hogyhogy nincs eszük?

Vagy ha a szüleik nem engedték az abortuszt, akkor ők miért nem segítik a lányukat a baba körüli dolgokban?

Szerintem ahol egy babának ilyen sors jut, az nem feltétlenül a kamasz szülő hibája, hanem inkább a felnőtt nagyszükőké, akik hagynak szenvedni egy kisbabát.

utolsó vagyok. Azért sem értem a kérdést, mert én abortusz ellenes vagyok, de vállalom is ennek a "következményét". 16 évesen is vállaltam volna, 24 évesen is vállaltam, amikor (ikrekkel!) váratlanul terhes lettem, és később is vállalnám.

Ha valaki nem engedi a kamasz gyerekének, hogy abortuszra menjen, van, hogy utána nem törődik az unokájával?

Vagy valójában kire vonatkozik a kérdés? A nagyszülőre, aki tiltja az abortuszt, vagy a kamaszra, aki nem akar abortuszt?

Kedves utolsó, "Ha valaki nem engedi a kamasz gyerekének, hogy abortuszra menjen" - írod. Na, pont ez az, amit nem tehet meg, ahogy az ellenkezőjét se, az abortuszra kényszerítést, a döntés ugyanis a terhes nőé, ha 18 alatti, ha 18 feletti. És pont ez az, amit hetente kérdez itt meg valaki, mert sajnos, úgy tűnik, nem tudják az érintettek.

Ha a terhes nő művii abortuszt akar, és a szülő nem írja alá a műtéti beleegyezést, aláírja a gyámügy... és akkor a 18. hetes határ játszik, lévén 18 év alatti a terhes nő... ha a szülő akar művi abortuszt és a terhes nő nem, nem végezhetik el.

Kedves 54-es!

Ezek a lányok gondosan titkolták a terhességüket, az egyik egészen a végéig. Kiutat láttak az otthoni környezetből, ettől akartak felnőttek lenni. Azt hitték, csupa öröm a babavállalás. De ahogy írtam, ezt hozták otthonról is, és ezt fogják továbbadni a gyerekeiknek. Miért nem segítenek a szülők? Mert nem érdekli Őket az egész.

Van 2 másik lány is, Ők 18 évesek voltak szüléskor. Velük kevesebb a kapcsolatom, mert kevéssé problémásak. De egyikük sem találta meg a babvállalásban, amit keresett, pedig ott van szülői háttér is. Rosszkedvűek, szinte kiégettek. Orvosi váróban csöndben várakoznak, nem beszélgetnek a gyerekkel, nem mosolyognak. Csinálják, mert most már muszáj. Párja egyiknek sincs. Nem itt lenne még a helyük.

Utolsónak csak annyit szeretnék írni, hogy az rendben, hogy az utolsó szót nem a szülő mondja ki abortusz ügyben, hanem az érintett lány. Az nem mindegy, hogy a szülő mit mond nekik a döntés előtt. Ebben a kérdésben inkább erről van szó.

Sókristály: van az a két gyerek, akit szerinted jobb lett volna meg sem szülni: őket megkérdezted már arról, hogy szeretnének-e élni? Mintha ez kimaradt volna... Jó, egy évesek, na de talán érted, mire gondolok. Fel lehet tenni az ő szintjükön is ezt a kérdést.

Egyetértek avval, hogy aki így él, az valószínűleg ezt a mintát reprodukálja: de csak valószínűleg! Itt van a környezet, a társadalom segítő, nevelő hatása, amelyik tud tenni azért, hogy ez a minta lehetőleg ne ismétlődjön! Hiszen ilyen területen dolgozol te is, tudod miről beszélek.

Én voltam már gyerekotthonban, dolgoztam ilyen gyerekekkel. Valóban irtó nagy lelki sebek vannak bennük, de attól még irtó sok jót tudnak adni-kapni, és mi is adni-kapni általuk. kőkemény, az biztos, és rengeteg a kisiklott élet. Nem arról kellene gondolkodnunk, hogy hogyan tudnánk inkább segíteni nekik?

Abszolút off lesz, de én inkább elfogadom azt, hogy az ember rendelkezzen a saját életéről: mikor legyen annak vége. De ne máséról, mert más életét elvenni nincs jogunk, a magzatét sem. Szóval ha egy ilyen szerintetek meg sem kellett volna születnie ember annyira szarnak érzi az életét, akkor hadd döntsön ő arról, hogy befejezze-értsd öngyilkos legyen-, mint más már eleve esélyt se adjon neki az életre, mondván úgyis bele van kalkulálva hogy szar lesz neki meg mindenkinek. Ez azért egy abszolút negatív hozzáállás.

Azért ez a fajta szelekció, meg amikor a beteg magzatot megölik a szememben szinte semmiben nem különbözik a Hitler-Mengele-féle programtól:-(

Nézd kedves utolsó válaszoló, egyfelől szerintem teljesen hibás az az érvelés, amikor az abortusz ellenzők azt bizonygatják, hogy "a magzat nem a nő teste" ugyanis senki sem állította, hogy az. A nő az abotusz során nem a magzatról rendelkezik, hanem a saját méhéről, ami viszont az ő teste, az ő szervezete, neki van joga megszabni egyedül, hogy azzal a testrészével mi történjen.

Másfelől gyakori érv ez a "őket megkérdezted már arról, hogy szeretnének-e élni? Mintha ez kimaradt volna"

Hát kérlek tisztelettel, én egy ilyen gyerek vagyok, akik valaki a "szüld meg add örökbe..." propaganda hatására tizenévesen megszült, és örökbe adott. És hiába keresném azóta is a "szüld meg, addörökbe..." embereket, hogy számonkérjem rajtuk ezt a dolgot, valahogy egyetlen "magzatvédőt" sem találtam még soha, aki hajlandó lenne bármilyen érdemi formában is felvállalni a felelősséget.

Kedves 58-as!

Az elveid nagyon szépek, nagyon hangzatosak. De nem látod tisztán az ilyen gyerekek sorsát. Azt írod, az csak valószínű, hogy Ők is ilyenné válnak majd, és talán a társadalom nevelő hatása segíthet rajtuk. Tudod egyáltalán, hogy miről írsz? A társadalom remekül kirekeszti ezeket az embereket, a gyerekeikkel együtt. Az egyik 16 éves anyuka családját nagyon közelről ismerem. A nagymama összesen 8 gyereket szült, abból 1 korán meghalt, a másik halva született. 6 felnőtt. Felsorolom, mi lett belőlük. A legidősebb fiú börtönben van. A 2 következő lány szüli sorban a gyerekeket, mindegyiket új kapcsolatból. A következő fiú is megjárta már néhányszor a rendőrséget. Legutóbb azért, mert megpróbálta megerőszakolni a húgát. A következő lány, akiről írtam. A legkisebbet kb. 1 éve kiemelték a családból szexuális zaklatás miatt 12 évesen. Az idősebbek gyűlölik az anyjukat, amiért a világra hozta Őket és nem törődött velük. Ebben a családban már a nagyszülők is ilyenek voltak. A közösség kirekeszti Őket, a gyerekeket maximum eltűrték az iskolában. A picinél csöndesebb, szomorúbb szemű kisgyereket meg még én sem láttam.

A másik család sem jobb, ott is gyerekhegyek, kirekesztettség, éhezés van. A két 18 éves anyuka sorsát sem nevezném jónak. Oké, felnevelik a babájukat, de ennyi idősen már elegük van az életből, a felelősségből. Őket ki védi meg?

Hidd el, nem sok esélyük van ezeknek a babáknak a normális gyerek, majd később felnőttkorra. Biztosan jut minden 100-ra egy olyan is, de 99 meg szenvedni fog.

Az elveid viszont tényleg szépek. Csak annyit árulj el nekem, odaálltál-e már egy 16 éves anyuka mellé és segítetted-e éveken keresztül? Adtál-e enni a gyerekének, intézted-e az ügyeit, öntöttél-e bele lelket, amikor kikészült fizikailag, lelkileg? Védted-e már meg a saját családjától? Vagy csak beszélni tudsz az élet szentségéről? Mert az nagyon kevés. Akkor nincs rálátásod ezekre a dolgokra.

És még az is nagyon kevés, ha segítséget kapnak, mert akkor is túl sok marad rájuk. Én mindezt megtettem. Kiálltam mellettük. Nem a munkám ez, pusztán belekeveredtem, és annyi szenvedést láttam, hogy nem tudom abbahagyni. Én megtettem, hogy órákig vigyáztam a babára, hogy az anyuka alhasson. Én megtanítottam főzni, pelenkázni, fürdeni. Én átviszek egy-egy tál ételt a kicsiknek, és ha kell, én váltom ki a muszájos gyógyszert nekik. Én odaadom a babruháimat, ha kell, kiságyat kerítek, ha kell, ügyet intézek, ha kell, rendőrt hívok, és vigyázok rájuk, amíg kiér.

És tudod, milyen kevés ez? A gyerekek továbbra is nyomorognak, továbbra sem kapnak elég szeretetet, továbbra sem lesz előttük jó példa. Nevezz gyilkosnak, de hiszem, hogy jobb lett volna, ha nem születnek meg.

Az anyukájuknak meg akkor lett volna esélye a normális életre, ha nem a babázást választották volna az iskolapad helyett.