Szerintetek nem kellene megváltoztatni az abortuszt körülölelő törvénykezést?

Figyelt kérdés

Én úgy vélem, hogy undorító az, hogy egy nő összefekszik egy férfival, a nő terhes lesz és kizárólag ő dönt arról, hogy megtartja-e úgy, hogy ha megtartja a gyermeket, akkor a férfi fizetheti a gyerektartást.

Én bevezetném azt, hogy ha a nő megakarja tartani a gyereket és a férfi nem (tehát abortusz mellett van), akkor a nőnek alá kell írnia egy nyilatkozatot, miszerint a férfinak, aki NEM akarja a gyereket, nem kell fizetnie a gyerek után.

Értem én, hogy a nőben fogan meg a gyerek.. és ő hordja ki, de mint mondtam ez KÉT EMBERES dolog. Ráadásul pont ezért ellentmondás is van a benne, mivel ha a nő elfelejti beszedni például a fogamzásgátlót, akkor is a férfi fog sz*pni, ha a nő megakarja tartani a gyereket pedig ez ekkor TELJESEN az ő felelőssége volt, mivel neki kell figyelnie a tabletta beszedésére.. Ekkor mondják, hogy ez két emberes dolog és a férfinak is kell figyelnie a párjára, hogy beszedi-e a tablettát időben, avagy nem.. Itt az ellentmondás.

Nektek mi a véleményetek?

Miért kényszerítik bele a férfiakat abba, hogy fizessenek egy gyerek után akit nem akarnak, míg a nők szabadon dönthetnek a megtartásáról, vagy elvetéséről? Ha jogi egyenlőség van, akkor miért nem egyenjogú tagokként döntenek a felek egy ilyen esetben? Ha a férfi ellenzi a gyerek megszületését, akkor a költségeket állja az anya! Ha a férfi akarja a gyereket, a nő nem, akkor viszont macerásabb a dolog, de biztos vagyok benne, hogy erre is lenne jogilag és emberileg is jó megoldás, de a jelenlegi NEM az!



2014. dec. 2. 22:22
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
89%

Elképzelhetetlennek tartom, hogy olyan törvény szülessen, ami felmenti az apát a felelősségvállalás alól csak azért, mert ő nem akarta a gyereket. Mégpedig a gyermek védelme miatt. Gondolj csak bele. Válás után a terhesség idejénél hosszabb ideig a volt férj nevére anyakönyvezik a gyereket, és fizetnie is kell utána, amíg meg nem dől az apasága. Mert a gyereknek ennie kell, ruha kell neki, meg még ezer más dolog, és a törvény ezt igyekszik garantálni.

És ez valahol így a jó. Az abortusz szabad, de a már megszületett gyereket minden erejével védi a törvény.

Hogy mi a megoldás:

Egy olyan kapcsolatban, ami nem visz sehová, mert a férfi nem akarja még elkötelezni magát, vagy nincs meg mindkét fél részéről a teljes bizalom, ott mindkét fél védekezzen. A nő felelőssége, hogy bevegye a tablettát, a férfié meg az hogy gumit húzzon. Ha meg a duplázás ellenére becsúszik egy baba, ne őt lehessen büntetni azért, mert a világra jött.

2014. dec. 3. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 A kérdező kommentje:

Egyetértek veletek. Nehéz ezzel valamit kezdeni. Én igazából azokra a helyzetekre vagyok kihegyezve, amikor a lány tudatosan esik teherbe úgy, hogy a párját átveri azzal, hogy szedi a tablettát ezzel saját magát beleültetve egy anyagilag biztonságos pozícióba a férfi kontójára.

Illetve nem egy lány próbálkozik a terhességgel visszaszerezni a régi párját és belekényszeríteni a másik félt egy kapcsolatba, mert ő még szerelmes.

2014. dec. 3. 09:32
 13/22 anonim ***** válasza:
100%

Többen leírták már, hogy az elképzelésed annyiból kivitelezhetetlen, hogy akkor minden pasi szexelne a világba, majd közölné, hogy ő nem akart gyereket, a nő meg csináljon, amit akar.

Az a nő, aki terhességgel akarja biztosítani az anyagi jólétét, szerintem eléggé melléfog, mert egy gyerek sokkal többe van (és nem csak anyagilag), mint amit gyerektartás címén kapni fog a férfitól.


Én is azt mondom, hogy az a férfi, aki nem akar gyereket, figyeljen oda, és húzzon gumit. Nem kell azzal foglalkozni, hogy a nő szedi-e a tablettát, mert abba is hiba csúsztat, aztán jön a vádaskodás. Ha nem akarsz gyereket, húzz gumit. Kész.

Egy stabil kapcsolatban meg szerintem ismered annyira a másikat, hogy el tudod dönteni, becsapna-e ilyen téren. Ez úgyis azzal kezdődik, hogy a nő elkezdi mondani, hogy gyereket szeretne, aztán ha nagyon rákattan a témára, már te is tudod, hogy gond van és figyelni kell.


Ez tényleg két emberen múlik, és ne a gyerek szívja meg, mert az apa úgy gondolja, hogy neki nem kell gyerek és éljen meg, ahogy akar (gondolj bele, hogy az anya mennyi időre kiesik a munkából, miközben jön jó sok kiadás. Hogyan kellene ezt megoldania?)

2014. dec. 3. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 Vilcsianyuja ***** válasza:
81%

Nyilván szemét dolog becsapni egy férfit és "megfogni" egy gyerekkel, de igazából nem lehet általánosítani, nem lehet elítélni egységesen az apa akarata ellenére babát megtartó nőket, és nem lehet felmenteni az apákat, mert minden egyes eset más, és még egy-egy eset is más a két fél olvasatában.

Azt se lehet kijelenteni, hogy az ilyen aljas módon rászedett férfiak nem válhatnak boldog apákká, boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban.

Az esetek, amiket te felhozol: az egyik, hogy a férfi tudta nélkül a nő elhagyja a fogamzásgátlót. Ez tartós párkapcsolatot feltételez. Már bocs, de hülye az a férfi, aki gumi nélkül szexel alkalmi kapcsolatokban. Ha pedig tartós a kapcsolat, akkor mi a fenének vannak együtt, ha attól a nőtől elképzelhetetlennek tartja, hogy gyereke legyen? Szóval ebben az esetben szerintem nem rázhatja le magáról egy férfi a felelősséget. Nője van, a nőjének meg gyereke lehet. Ez van. Ha megesik a dolog, a férfi reakciója önmagát minősíti. A felelősség teljes hárítása ebben az esetben a legalja. Zsarolás, hogy akkor kiraklak, mehetsz anyádhoz, stb. Mondjuk, ha a nő tisztában volt előzőleg is partnere jellemével, és tényleg a pénzért esett teherbe, hát úgy kell nekik, megérdemelték egymást. Kár, hogy a gyerek issza meg a levét, de hát mindenkinek joga van szaporodni...

A másik eset, hogy az elhagyott szerelmes nő megpróbálja visszacsábítani a pasit. Hát, ha sikerül neki, és gumi nélkül szexelnek... Már megint ide lyukadtunk ki. A férfi, onnantól, hogy gumi nélkül szexel, azt kockáztatja, hogy gyereke lesz. Mivel a gumi kiszakadhat, sarkíthajtuk úgy is, hogy ha egy pasi szexel... Hát, sajnos továbbra sem tudtam a férfi felelősségét csökkenteni, bár természetesen továbbra is el tudok képzelni olyan esetet, ahol tényleg egyértelműen a abszolút hunyó, a pasi meg a 100% áldozat. De ezeket inkább alkalmi kapcsolatnál tudom elképzelni. A tartós kapcsolatnál nem igazán.

2014. dec. 3. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 Vilcsianyuja ***** válasza:
43%

Utolsó előtti mondatomból kimaradt a "nő" szó: a nő a hunyó.

És bocs a sok "hát"-tal kezdett mondatért, szegény magyartanárnőm forog a sírjában.

2014. dec. 3. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
Boris Becker like this. Nézétek meg szerencsétlen embert! Még csak nem is szexelt!
2014. dec. 4. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
5%

A férfi nem veszi a nevére, ennyi..akkor nem kell gyt fizetni.

Én inkább azt szabályoznám h minden szir szar indokkal ne lehessen kivégeztetni szegény magzatokat


3 gyerekes anyuka

2014. dec. 4. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
87%

Kedves 17-es!


Egyrészt nem ennyi. Ha DNS teszttel bizonyítják az apaságot, muszáj a nevére vennie, és muszáj gyeretartást is fizetnie.

Ezt kívánja a gyerek érdeke, őt védi a törvény!


Másrészt érdekes ellentmondást érzek a soraidban. Ellenzed az abortuszt, közben elfogadod, hogy a pasi nem veszi a nevére a gyereket és nem támogatja semmilyen módon a felnevelését.


Ezek szerint az apró, kvázi még értelemmel és érzelemmel sem bíró magzat elvetetése nagyobb bűn az adott körülmények között, mint hogy a megszületett gyermek nélkülözni fog? Csak az a lényeg, hogy világra jöjjön?

Én ezt nem értem.

2014. dec. 4. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 A kérdező kommentje:
Az ilyen felfogás miatt születik annyi szegény családba gyerek. Exem családjába is most született meg a 3. kisgyerek, de egy putriban laknak, hűtő, mikró sincs és kajára is alig futja nekik. De a gyerek azért ha becsúszik, jöjjön a világra a nyomorgók táborát növeszteni.
2014. dec. 4. 12:40
 20/22 anonim ***** válasza:
Ez egy meddő vita. Eddig is az volt, ezután is az lesz.
2014. dec. 9. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!